Namármost, pár dolgot kiemelnék, most, hogy végignéztem ezt a 22 részt. Aki még nem látta, AZ NE OLVASSON TOVÁBB.
Egyrészt, ez egy olyan téma, amirõl oly sokat lehetett hallani régebben, a hidegháború alatt, meg most is foglalkoznak ezzel, mostanában persze a terrorizmus szemszögébõl. Nem könnyû mindezt feldolgozni, ehhez nézõpontot találni. Szerintem a "kisvárosi lakóként látom a dogokat, de ismerek egy CIA ügynököt, aki szinte mindent tud" kiváló megközelítés és a téma összetettségéhez képes összességében jól megvalósították.
Jake karaktere sokakban visszatetszést kelt, mert õ a mindenes. Pedig higgyétek el, vannak ilyen emberek. Jó, talán olyan tökéletes figura, mint Jake, nincsen, de a képzettségét illetõen, nos, Amerika "sok ilyen embert termel ki..." Ezzel a karakterekrõl nem is szólnék többet, különösebb gondom senkivel sincsen, Hawkinsról meg majd külön beszélek.
Most rögtön. Szóval az õ esete annyiba fura, hogy a káosz közepette azt a fura érzést kelti, hogy van ott kint valami, amiben lehet bízni, hinni, aminek lehet dolgozni. Az az elszántság, ahogy az ügyet deríti fel, holott azt sem tudja, van-e még olyan szövetségi kormány, amelyiknek beszámolhat, reményt kelt az emberben. Aztán jön a kijózanodás: õ is csak egy ember, egy "háborúval szemben" nem védhet meg senkit. Magányosan dolgozik. Talán mondhatjuk azt, hogy Jake és az õ "nagy találkozása" szükségszerû és hasznos.
Ami a történet egészét illeti: utaltam már rá, hogy a mai világban annak az esélye, hogy egy aktatáska méretû relatíve roppant kicsi, 20-30 kilotonnás bomba (gondoljunk bele: a sorozatban 18 kilotonnát emlegetnek, a hirosimai bomba 16 kilotonna volt és lerombolta a belvárost – Hirosima helyén ma is város van(!) – a mai szabvány töltetek 3-4 megatonnásak – 3000-4000 kilotonna – de a szovjetek robbantottak már 60 megatonnás hidrogánbombát is – jó az ne atombomba, ehh…) … szóval egy ilyen kis robbanásnak az esélye klasszisokkal nagyobb, mint az, hogy Irán vagy Észak-Korea adott esetben sikerrel célba juttat egy interkontinentális rakétát. Ez van, ilyen világban élünk, de az USA erre is hatékonyan fel tudott készülni és ez a jövõben sem lesz másképp. Ami azt illeti, fokozza a történet realitását, hogy csak Amerikáról beszélünk, mint sértettrõl, tudjuk, hogy a világ többi része rendben van és emiatt például amikor én nézem Budapestrõl a sorozatot, tudom, hogy nem egy nukleáris kataklizmát próbáltak meg bemutatni, hanem egy terrortámadást, amit talán esetleg végsõ esetben élõben is szemlélhetünk majd a valóságban, sajnos. Éppen ezért a nézõpontom más, mint annak az amerikainak, akirõl ez szól, és akinek ez helyben lezajló valóság lenne.
Hogy kevés volt ez az amerikai közönségnek? Lehet, de az az õ bajuk. Egyszerûen nem szabad többet adni! Ez ennyi. Támadás ér egy tucat nagyvárost, de ettõl Amerika még nem bénul meg. Azért, mert Washingtont felrobbantják, még nem bénul meg a kormányzat. Szükségállapot lép életbe, az illetékes legmagasabb rangú ember átveszi a hatalmat és ehhez az a roppant jól szervezett hadsereg ad támogatást, ami az USA-n belül és kívül egyaránt ott van. Erre vannak forgatókönyvek, erre készülnek. Persze, a TV-ben jól mutat a pár csillagocskájától megszabadított zászló, de ahhoz, hogy ez történjen, valóban az egész világnak kell egy ekkora csapást elszenvednie. Másképpen fogalmazva a dolgot: "nem él annyi rossz ember az USA-ban, akik ilyen esetben rögtön fosztogatni és ölni kezdenek, mint ahány rendõr meg katona van egyetlen államban".
A történet vége ezért egy kicsit fals: az ifjú leányzó, kit halottnak hittek, egy hadsereg közepén ébred, akik majd úgyis segítenek neki. Ez valóban csalódás.
Ha már itt tartunk, senki, én sem mehetek el az összeesküvés mellett: ez, egy szó, mint száz, sz*rul lett megcsinálva. Keveset láttunk belõle és az is gyerekes volt. A hírszerzés fõ fejese a rosszfiúk vezetõje is egyben? Istenem, ennél szabványosabbat... Nomeg aztán hogy õ majd hirtelen ott van az új kormányban és egy komplett zászlóajjal akarja elcsípni a virgonckodó ügynököt, aki majd egyedül leplezi le ezt az egészet... Egyébiránt szerintem mindenki érzi: az az idõ elmúlt a TV-zésben, mikor jön az egyik részben egy csinos lányka és felvázolja, hogy 3 emberen keresztül (!) hogyan jutott orosz atomfegyver amerikai földre és ezt mi mind bekajáljuk és elhisszük, hogy tudunk mindent, mert tényleg tudunk mindent! Ezzel nem vagyok kibékülve. Akkor már inkább az irreális külsõ támadás...
Ez szerencsére csak kis részben érinti a történet másik vonulatát, a túlélést. Ezt nem tudom, nem is lehet megítélni. Senki, aki ezeket a sorokat olvassa, nem volt még annyira éhes, hogy egy falatért ölni tudjon, holott ez az állapot is bekövetkezik mindenkinél – kellõ idõ után. Hogy hogyan lehet megszervezni az életet, vagy hogy meg lehet-e egyáltalán szervezni, ezt nem lehet eldönteni, így itt nem is kötnék bele semmibe. Sem nem vagyok amerika, így nem érthetem az õ gondolkodásmódjukat, sem nem harcoltam még a túlélésért.
Még pár dolgot kiemelnék a zárszavam elõtt, de nem akarom hogy úgy tûnjön, sok a negatív dolog a pozitívakhoz képest, csak mert azokról nem írok. Szóval, ezt a kormányosdit említgettem már, jó, tegyük fel, úgy volt, ahogy mutatták, node az új kormány felállításához hónapokra van szükség? Ennyi idõ nincs! Semmilyen helyzetben sem! Az úgy nem megy, hogy hagyjuk megfagyni és éhen halni az embereket, utána meg közöljük, hogy „megalakultunk”. Amerika a saját földjén fenn kell tudja tartani a reményt ha más nem tájékoztatással, de nem néma csenddel. Ide tartozik még az élelemcsomag is, egyetlen információmorzsa nélkül, megtévesztve az embereket. Nem állt volna sokból mellékelni némi szöveget. De errõl tényleg ennyit. Ami nem rossz, csak nem értjük: a hatodik napon kit támadott meg az USA atomrakétákkal, ki adott erre utasítást és milyen információk alapján tették ezt? (persze, tudjuk, hogy a tömegkommunikáció nem bénult meg: a mûholdak ott vannak az égen…) Ugyanígy nem tudunk semmit a második atomrobbanásról sem, ami a döntõ és végzetes EMI-t okozta. De ez is részletkérdés, ki fog derülni, remélem.
Biztos sok mindent kihagytam, amirõl beszélni szerettem volna. Összességében elégedett vagyok, személy szerint, jól megcsinálták, persze a téma miatt nem érhet fel a dolog például a Lost-hoz, de tisztességgel összerakták, csak remélni tudom, hogy lesz valamiféle amerikai stílusú heppiendes befejezés is, mert ugye effelé haladunk, vagy nem?
Írjátok meg, mit gondoltok, idõnk mint a tenger, hogy kibeszéljük :D