Az én életem
Keseregve ülök szürke szobám falai közt,
Nem találom magam, úgy érzem elvesztem,
Nem értem az embereket, nem értem õt,
Magányos vagyok, senki sincs mellettem.
Megismertem a szerelmet, s az élet napos oldalát,
Gondtalan voltam, s örömteli, úgy éreztem révbe értem,
Életem beteljesült, nem hiába szenvedtem annyi éven át,
Boldog voltam, elégedett, s csupán keveset reméltem.
De véget értek a szép idõk,
A világ ölére zuhantam,
Meztelen voltam és sebezhetõ,
Újszülött, ebben a komor, hatalmas világban.
Kétségekkel telve szemléltem körül,
Mit tehetnék most, mihez kezdjek,
Reménytelen voltam, de egy kis hang azt suttogta:
Tarts ki, az életed még nem ért véget!
Mindig eljõ a holnap, minden nap új világ,
Rajtad áll ,mihez kezdesz, mit teszel másnap,
Lehetõségeid tárházának kapuja nyitva áll,
Ki tudja mit hoz egy új nap.
Tán új barátok, új remények vesznek körbe,
Kezét nyújtja mindenki: gyere, karolj belém,
Együtt bármi sikerülhet, csak tartsunk össze,
Bízzál bennem, és állj mellém.