ISmerem a "forma az üresség az üresség a forma" szöveget. Szépen leírja a szív szutra. De nem értek veled egyet. Minden üresség természetû a forma pedig csak a folyamatos, pillanatról pillanatra változó forma. Nem azt mondtam hogy nincs test fizikailag, hisz bele tudok rugni a falba és még fáj is. Azt mondom végsõsoron nincs. TEhát, most van, de nem lesz mindíg. Megöregszem és meghalok (vagy elüt a villamos) elõbb-utóbb.
Épp ez az. Nincs egység. Nincs semmi ami állandó, változatlan, hordozó lenne. Ha lenne, nem lehetne változás, az pedig evidens hogy van. A lélek egy gyönyörû rozsaszin álomfelhõ azoknak akik félnek attól hogy egyszer végetérnek. (Fõleg nyugaton.) Márpedig véget fogunk. Meghalunk, elporladunk, megesznek a férgek, és az újralétesülésbe nem lesz semmi belõlünk. Maximum halvány emlékfoszlányok a karmikus lenyomaton szennyezõdésként.
Szép hogy nem akarsz meggyõzni, de meg tudsz. Hozd ide a lelked! Tedd le elém, és készséggel elhiszem hogy létezik.
(Már hallom is, az : "Ez hülye!" mondatot a háttérben, pedig csak simán nem gondoltatok bele abba amit mondtam.)