'...szkeptikus vagyok már afelõl, hogy egy totális szenvedés egyszerre le tudja verni az összes lakatot a rejtekajtóinkról. Arra viszont elég kell legyen, hogy immáron félreérthetetlenül kijelölje az utat.
közben nagy nehezen megtaláltam ezt az idézetet, amit majd' 3 éve tettem ki a buddhista topicba, Bikkhu Boddhitól., a nemes nyolcrétû ösvény c. könyve kezdõdik ezzel. Szóról-szóra, betûrõl-betúre igaz. Beszarsz mennyire. Olvasd el sokszor, és lásd meg, hogy már te is tudod mindezt.
.........és kapja be az összes pszichiáter.
"A szellemi ösvény keresése szenvedésbõl születik. Nem fényekkel és eksztázissal, hanem a fájdalom, a csalódás és a zavarodottság kínzó élményével veszi kezdetét. Ahhoz azonban, hogy a szenvedés õszinte szellemi kutatáshoz vezessen, többé kell válnia, mint olyasvalami, amit pusztán kívülrõl passzívan befogadunk. Ki kell váltania egy belsõ felismerést, egy olyan látásmódot, amely aláássa a világgal való kapcsolatunkban megszokott elégedettséget, hogy megpillantsuk a mélyben folytonosan ott tátongó bizonytalanságot. Amikor ez a felismerés megtörténik, még ha csak egy pillanatra is, mélyreható személyes válságot idéz elõ. Felforgatja a megszokott célokat és értékeket, gúnyt ûz mindennapi foglalatosságainkból, és makacs kielégítetlenséget teremt korábbi élvezeteinkben. Eleinte nem fogadjuk túlzott lelkesedésekkel a változásokat. Igyekszünk megtagadni új látásmódunkat és elfojtani kételyeinket; küszködünk, hogy elégedetlenségünket új foglalatosságokkal palástoljuk. A kutatás lángja azonban, miután egyszer fellobbant, továbbra is égni fog, és ha nem hagyjuk, hogy a felszínes alkalmazkodás felülkerekedjen rajtunk, s nem oldalgunk vissza természetes optimizmusunk toldozott-foldozott változatához, akkor a felismerés eredeti lángja egyszercsak újból fellobban, és ismét szembesít bennünket lényegi helyzetünkkel. Pontosan ez az a pillanat, amikor minden menekvési lehetõség lezárul, és készek vagyunk egy olyan utat keresni, amely véget vet nyugtalanságunknak."'