Vajon megéri-e idegenként eltöltenem azt a kevés idõt ebben a világban?
Tegnap, ahogy nézegettem egy videót, amit csoporttársam készített az albérleti életükrõl, és megéreztem, milyen az itteni világ. Amikor az emberek örülnek, ha keresik egymást telefonon, ha törõdnek egymással, ha ünnepelnek, ha örömük van abban, amit csinálnak, ha felfedeznek valamit, ha közösen emlékeznek valami szép dologra, ha tevékenykednek még ha annyira múlandó dolgokért is.
Én mindezt elvetettem egy homályos sejtéstõl hajtva még mielõtt átéltem volna, és bezárkóztam egy elefántcsont torongyba.
Pedig ezt az egyszerû világi életet kerestem, amikor összejöttem a barátnõmmel, és valahogy minden fordítottként sült el, csak a keserûség jött. Talán, mert fél szívvel csináltam, talán nekem már tényleg végleg nem jut ebbõl. Vagy a dolgok magasabb cél nélkül tényleg ennyire szenvedésteliek, és nem is fél szívvel csináltam, hanem éppenséggel teljesen elmerültem benne? Vajon a világiak megvalósításában valami más jelenti ezt a magasabb célt, ezért tudnak örömöt is találni benne? Vagy pedig alapjáraton bennük is megvan egy távolságtartás attól, hogy teljesen a dolgokban keressék az örömöt, egy kiegyensúlyozott távolságtartás amitõl még életük végéig kilóg a fejük a szarból, viszont õk csinálják félszívvel?
Vajon tényleg jön annyi öröm abból, hogy van egy-két ember, akit mesteremként tisztelek, akikkel mindig külön utakat jártunk a többiektõl, akik egyáltalán képesek befolyásolni, akikrõl úgy érzem, hogy egyáltalán megértenek, képesek a szívemhez szólni? Öröm. Az nem jön. Csak a túléléshez éppen elégséges energia. És tudom, hogy õket is el kell hagynom egyszer, mert õk is csak mankók. Nem elveszíteni, azt nem lehet. Elhagyni. Megéri az árat, amit fizetnem kell ezért?
Olvastam egy idézetet, ami nagyon megfogott: "Törekedj a lehetetlenre, hogy megvalósítsd a lehetségest."
De már nem tudom, melyik a lehetetlenebb. Az álmomat követni egy talán megvalósíthatatlan ideáért, vagy újra emberi életet élni. Már mindkettõ ugyanolyan távolinak, reménytelennek tûnik.