"...milyen régóta nem hallotta már ezt a hangot. Milyen régóta nem járt már a csúcsokon. Milyen egyformán és unalmasan vezetett útja sok hosszú éven át. Magas cél nélkül. Szomjúság nélkül. Lelki felemelkedés nélkül. Kis gyönyörökben kielégülve, mégis mindig elégedetlenül. Mindezekben az években azért fáradozott, és arra vágyakozott anélkül hogy maga is tudta volna, hogy ne legyen más, mint a többi ember. Mint ezek a gyermekek. Élete azonban sokkal nyomorúságosabb, sokkal szegényebb volt, mint az övék, hiszen sem céljaikat, sem gondjaikat nem osztotta, hisz a Káma Svami féle embereknek ez az egész világa neki csak játék volt. Tánc, amelyet kívülrõl nézett. Komédia. Egyedül Kamala volt kedves, volt értékes a szívének. De vajon még mindig értékes-e? Szüksége van-e még Kamalára, vagy Kamalának õrá? Nemde vég nélkül való játékot játszanak? Érdemes-e ezért élni? Nem, nem érdemes. Ezt a játékot szanszárának nevezik, és gyermekjáték. Talán kedves dolog végigjátszani egyszer, kétszer, tízszer. ..de mindig? Újra és újra?"