Ha a jógacsára szerint a tudat természete alapvetõen tiszta, és ez az egyetlen szubsztancia, ami valóban létezik, mit is kezdhetünk azzal az illúzióval, amelyet külvilágnak nevezünk. Egyáltalán hogyan viszonyuljunk ehhez a duális világszemlélethez. Ezekre a kérdésekre ad választ Vaszubandhu a korábban már idézett vidzsnyaptimátratásziddhi mûvének utolsó részében.
Miután rendkívül hosszú már így is ez a fejtegetés csak az esszenciális gondolatokat mutatom be. Az ‘objektív’ világba, mint kiindulási alapba vetett bizalom, a végsõ igazság megismerését kutató ember számára elengedhetetlen. [55] Mivel az így kialakuló diszpozíció az a kiindulási pont, amelynek filozófiai elemzésével a tudatosság ráébredhet valódi természetére. Ezért nevezi ezt a kétrétû kondicionáltságot, (az ‘objektív világot’, mint a tudatosság tárgyát és a ‘szubjektív tapasztalót’, mint a tudatosság magvát) Vaszubandhu a két alapnak. [56] Ugyanis ennek a díszpozícionáltságnak a feloldásával láthatja meg a tudat a dolgok igaz természetét. Ha belátja, hogy az objektív világ, aminek létezésében eddig hitt, igazából nem létezik, vagy legalább is nem függetlenül tõle, akkor nem fogja a világot úgy szemlélni, mint amitõl független. Sõt képes lesz felfedni azt a valóságot, hogy minden dolog egymástól való kölcsönös függésben van, s saját maga sem más mint ezeknek az össze-függéseknek a halmaza. Tehát ebbõl a szimpla diszpozíciónak a fenntartásából képes lesz mind sajátmaga, mind a világ ürességtermészetének szemléletére, [57] aminek következtében eléri az igazi tudatosságot. Ennek értelmében kifejezetten hasznos a diszpozícionális tudatosság. Aki pedig belátja, hogy ennek a diszpozíciónak nemcsak a ‘külsõ’, hanem mindkét oldalán sincs semmi, az eléri az evilági léttõl való teljes megszabadulást. Úgy mint egy álomból felébredve az ember felismeri, hogy mindaz amit látott az valótlan volt csupán. [58] Ez az állapot Vaszubandhu szerint a Tathatá állapota, az igaz megvilágosodás; amelyrõl szavakkal semmit sem lehet mondani.
Ez az a tudatosság, aminek minden tartama üres, ez az aminek a megjelenõ képzetei nem mások mint saját termékei. Természetesen minden embernek ez az igazi természete, hiszen minden ember potenciálisan képes ennek az állapotnak a megtapasztalására. Csak a hétköznapi tudatosság az, ami belefelejtkezve saját szüleményeibe nem képes a saját maga gyártotta illúzióitól megszabadulni. A külvilág éppen ezért magának a tudatnak a terméke, saját eszköze arra, hogy magára lásson; mintegy tükre mindannak ami valójában. S azért ‘interszubjektív’, mert a megvilágosodott állapot számára nem létezik sem alany, sem tárgy, sem én, sem õ. A tiszta tudatosság csak egyféle, egyetemes és mindent magába foglaló, minden potenciális jelenléte. Ez az a teremtõ, amit Hume ‘valami’-nek nevezett, ami magát a tapasztalást okozza, ami maga a tapasztaló és amit tapasztal: ‘the mind itself’ - a tudat maga; ‘csitta mátra’ - semmi csak a tudat.