"A végletesség, a kettõsség, illetve a közép út és a nem kettõsség, ezek megértése több szinten történhet. Pusztán elméletileg, fõleg nagy általánosságokban beszélve, nem nehéz még megérteni sem. Teljesebb magyarázat szerint, mint amit például Nágárdzsuna mond el, már nem olyan egyszerû megérteni. De még az a megértés is csupán elméleti ahhoz képest, hogy valaki meg is tapasztalja a nem kettõs látásmódot.
Valóban, egy épeszû ember nem gondolja azt, hogy örökké élne, tehát a testet nem szokás állandónak tekinteni. Ez durva szinten az állandótlanság. Finomabb szinten nézve azonban az ember már nem szokta azt gondolni, hogy a teste az ne valami szilárd, tartós dolog lenne, ami nap nap után ugyanaz marad. Mindazonáltal a testrõl valóban könnyen elfogadható az, hogy nem egy tartós dolog.
De a testnél nem áll meg minden, van tovább is. Az érzelmekrõl már nem ritka az az elképzelés, hogy azok akár örökkévalóak is. Remek példa erre a szeretet és a harag. Mert ugye van a "szeretlek mindörökké" és az "örök harag" is. További példa lehet az undor és az utálat, mikor valaki "mindig is utálta ..." Ehhez képest persze az ember érzelmei a gyakorlatban nagyon illékonyak, bárki megfigyelheti saját magán. Mégis, az általános elképzelés az, hogy az érzések viszonylag szilárdak, igaziak, s ezért szükség van olyanokra is, mint a megbocsátás, az elnézés, az engedékenység, vagy a könyörület, amik feloldanak bizonyos érzelmi állapotokat.
A gondolatok a következõ kör. Ezekrõl képesek a legtöbben elhinni, hogy tényleg mindörökké vannak. Úgy hívják az örök gondolatokat, hogy igazság, valóság, vagy épp törvény. Ez lehet isteni igazság, végsõ valóság, vagy természeti törvény, a lényeg, hogy örök érvényûek. Platón, a nyugati gondolkodás nagyatyja, kiválóan megfogalmazta ezt az örök ideák tanában. Mi sem természetesebb, hogy a nyugati tudomány és teológia csak ezen paradigmán belül képes mozogni, csekély kivételtõl eltekintve."
Ez az, amit ha nem értesz meg, akkor nem tudod, hogy miért írom amit írok.