A buddhizmus világnézete alapvetõen a békére épül, és ez érvényesült a természethez való viszonyában is. A buddhizmusban minden probléma, így a környezetszennyezés is az emberi tudat szennyezett voltára vezethetõ vissza. Éppen ezért a megoldást a tudati szennyezõdések megtisztításával kell kezdeni. Buddha alaptanításai szerint az ember három fõ tudati problémája: a mohó vágyakozás, a harag vagy gyûlölet és az elhomályosító tudatlanság. Ha jól belegondolunk, az emberi történelem minden környezetkárosító tevékenysége e három valamelyikére vezethetõ vissza. A Buddha tanításai szerint ha ezeket kioltjuk magunkban, megszûnnek szenvedéseink, amihez hozzátehetjük, hogy így többé nem leszünk kárára a környezetünknek sem. A mohó vágyakozással kapcsolatosan a tanítások kifejtik, hogy minden kielégülés újabb vágyak szülõje, amely egy végeláthatatlan folyamatot eredményez, így ezen az úton az ember sohasem érheti el a boldogságot és a szabadságot. A buddhista etika egyik alapelve a mindenfajta élet tisztelete és védelme. A másik fontos alapelve a nem ártás tanítása, ami mindenre vonatkozik, emberre, állatra, növényre és természeti környezetre egyaránt. A tanítások azt mondják, hogy a megvilágosodás útján járónak két alaptulajdonságot kell kifejlesztenie magában, a szeretetet és az együttérzést. A buddhista szeretet-eszmény azt a kívánságot jelenti, hogy minden lény legyen boldog, míg az együttérzés azt, hogy minden lény szabaduljon meg a szenvedéseitõl. A buddhizmust gyakorlónak meg kell valósítania az elfogulatlanságot, ami nemcsak az emberekhez való viszonyban, hanem a környezettel szemben is követelmény. Így az erre törekvõ saját, sõt általános emberi érdekeit sem helyezheti más létezõké fölé, a természet megkárosításával nem juthat egyéni elõnyökhöz. A buddhista a saját boldogsága miatt is törekszik a békére és nyugalomra. A buddhizmus tanítása szerint ha cselekedeteink során másokra és a környezetünkre tekintettel vagyunk, az elõbb-utóbb a saját javunkra válik. Mindezek miatt minden buddhista végtelen tisztelettel fordul a környezete felé, tudja, hogy minden cselekedetének egyetemes vonatkozásai is vannak. A buddhista életmód egyszerû és mértékletes, elutasítja a tudomány fensõbbségének nevében a természet leigázását, valamint mindenfajta fejlõdéselvû mohóságot. Tehát környezet-etikája szemben áll mind a kommunisztikus, mind a kapitalista felfogással. Ez utóbbinak a legfõbb mozgatója a minden emberben ott szunnyadó mohóság, amelynek következménye a mindennel szembeni agresszív kizsákmányolás. "A szerzés vágya igen természetes és általános, az emberek mindent megkaparintanak, amit megkaparinthatnak, és ezért dicséret illeti õket, nem szidalom." – írta N. Macchiavelli, az új morál lefektetõje. A buddhizmus alapvetõ gyakorlata az önmegtartóztatás, ami megteremti a környezet megóvásának lehetõségét. A buddhistában meglévõ megelégedettség érzése szemben áll a szerzési ösztön szabadjára engedésével. Ez utóbbi valóban az euro-amerikai civilizáció mérhetetlen technológiai fejlõdését eredményezte, de ezzel párhuzamosan környezeti katasztrófák elõmozdítójává is vált. A buddhizmus másfelõl olyan értékpreferenciákat épít az emberekbe, amelyek sokkal fontosabbnak tekintik a szellemi javakat, mint a világi vagyonszerzést. Tibet lakossága még ma is mélyen vallásos, így a tibeti ember szemében egy különlegesen szent ereklye sokkal fontosabb, mint bármiféle vagyontárgy, azaz a spiritualitás felette áll a materialitásnak.