Amíg nem szól hozzám, nem jelenik meg nekem így, addig én nem is teszem fel igazából a kérdést, hogy van-e. Igaz hit az, ha valaki sosem gondolkodik azon, hogy lehet tényleg nincs. Aki hívõ, nem fogja megkérdõjelezni, mert fél, hogy elveszti a hitét. Teljesen igazad van, de erre tanítják a hívõket. Aki elveszti a hitét, az gyakorlatilag nem is valószínû hogy újra megtér, mert rájön, hogy teljesen csak az agykontrollon alapul.
Én SOHA nem imádkoztam, még sem vagyok sosem szomorú, csak magamban és környezetemben bízok. Sikerült az érettségim is (jobban mint elõtte hittem, hogy sikerülni fog :D), sosem vagyok szomorú sem, és tudom hogy boldog vagyok.
A 2 dolog, amivel hívõket tudnak vonzani, az a boldogság, és a halál utáni élet. Namost, én boldog vagyok (tudom!), a haláltól meg mindenki fél (ösztönös, minden élõ fél), de ugyan úgy halunk meg mint egy szunyog például. Nem lesz halál után semmi, nem fogunk emlékezni semmire mert az agyban történik. Így teljesen mind1, hogy ha meghalunk mi fog történni. Az biztos, hogy az idõs kori szenvedésektõl majd megvált minket, helyettünk fiatalok fognak élni, akik újra megtapasztalnak, átélnek mindent. Majd mikor már ismerik azt, amit lehet, akkor õk is meghalnak.
Az életben kiaalakult ez a törvény, megszületik, él, elpusztul, a teste szerver anyagként táplálékká válik másnak.
Én azt sem szeretném, ha eltemetnének, sem azt hogy emlékezzenek rám (az is csak szomorúságot okoz).
Nem tartom magamat másnak más élõlényekhez képest, csak mert gondolkodni tudok, és a gondolkodásnak köszönhetõen más értelmet adunk az életnek.