Sajnos a jegesmedve hamarosan ki fog pusztulni. Ezért azonban az ember csak közvetve felelõs. Ugyanis a kihalása azért elkerülhetetlen, mert túlságosan specializálódott állatfaj, nem képes alkalmazkodni a változó környezethez, amelyben él. Legalábbis olyan ütemben nem, hogy az megmentse a teljes kipusztulástól. Erre már számtalan példa volt a földi élet történetében, és ez természetes velejárója az evolúciónak. Gondoljunk csak a mamutra, és ellenpéldaként a skorpióra, melynek bizonyos fajai már 90 millió éve is ugyanígy néztek ki, mit sem változva. Az elõbbi egy hullócsillag volt csupán, míg utóbbi az ember után is ott fog ragyogni az élet színpadán.
Nos, hogy a jegesmedve esetében mi is okozza ezt a drámai végkifejletet? Nem más, mit a globális felmelegedés. No, nem azért, mert túl melege lenne a macinak, hanem a következõ miatt: Legfõbb tápláléka a fóka, amire szinte egész évben vadászik. De sajnos bármennyire is jól úszó a jegesmedve, a vízben nem veheti fel a versenyt ezzel a nagyon gyors és páratlanul manõverezõ prédával. Ehelyett a jegesmedve a következõképpen vadászik a téli évszakban, mely északon az év nagy részét kiteszi, és mint tudjuk, nem alszik téli álmot (legalábbis nem jellemzõ rá): mikor a tengerek, öblök befagynak, és összefüggõ jégtáblát alkotnak, a fóka bajba kerül. Lélegeznie kell, amit csak a szórványosan megtalálható légréseken, lékeken tehet meg. Ezekhez jár a medve, ahol lesben állva elkap egy-egy kevésbé szerencsés példányt. De sose annyit, amely veszélyeztetné a fókaállományt. Ez eddig szép és jó volt, a macik is gömbölyödtek rendesen, de az éghajlat változása most fügét mutat nekik: a hõmérséklet növekedésével a jég már nem alkot összefüggõ réteget, és emiatt a fókák bárhol feljöhetnek levegõért, ez nekik jó, de a maci éhen marad. Egyre északabbra kell vándorolnia, az élettere egyre szûkül. Létszáma egyre csökken, DNS állománya folyamatosan elveszti stabil bázisát. Hogy lesz-e ereje a Föld legnagyobb medvefajának áttérni más táplálkozási szokásra? Persze megpróbálja majd, hisz most mondhatnánk, hogy egyen döghúst, fogjon halat, egyen madárfiókákat, de egy ilyen nagytestû állatnak mindez kevés. Neki nagyobb zsírrétegre van szüksége, amit eddig a fókákból nyert. Erre specializálódott, és ez okozza vesztét is. Tehát az ember a vadászattal nem elõidézte a kihalását, hanem csupán felgyorsítja a folyamatot, és idõvel pontot tesz az ügy végére. Elképzelhetõ, hogy majd az utolsó példányt egy orvvadász fogja lelõni, talán egy buzgó gyûjtõ vastag erszényéért cserébe. Megjegyzem, hogy a fokozatosan felmelegedõ óceánokban, tengerekben kisebb lesz az oxigén-telítettség, emiatt csökken a halállomány, ami pedig a fókákat fogja érinteni.
Említettem a globális felmelegedést: ezt sokszor sokak szájából halljuk mostanság, és akik kizárólag az ember számlájára írják a folyamatot. Amely nem teljesen igaz, lévén ez a jelenség természetes folyamat, csakúgy, mint a ciklikusan megjelenõ jégkorszak, voltaképpen annak az elõszele. Számtalanszor volt már és lesz is mindkettõ, a különbség csupán annyi, hogy különbözõ erõsségûek. Voltak enyhék, melyeket talán ma észre sem vennénk, és voltak iszonyatosan durvák, melyek tömeges kihalásokat eredményeztek. Ilyen volt a késõ Jura idõszaka is, mely esetében az elsivatagosodás a szuperkontinensen olyan méreteket öltött, hogy becslések szerint szárazföldi fajok ~80%-a kihalt.
Viszont az kétségtelen, hogy az ember a környezete nagyfokú szennyezésével és pusztításával e természetes folyamatot felgyorsítja, sõt rátesz egy lapáttal, mely sebeket késõbb a Föld lehet, már nem tud begyógyítani nyomtalanul. Vagy ami még rosszabb, hogy esetleg visszafordíthatatlanná válik, de ez már részemrõl puszta elmélkedés. És ezt nemcsak az állatvilág, hanem mi is rendesen megszívjuk.
Szóba került, hogy mit tehet az ember a jegesmedve érdekében. Véleményem szerint nem sokat, de lassíthatja a folyamatot, és most ez a legfõbb. Ugyanakkor drága is. Ezt úgy képzelem el, hogy az embernek szimulálnia kell mindazt, ami a jegesmedvét körülveszi. Biztosítani kell az élõhelyet és a táplálékforrást is számára. Pozitív példa erre a Yellowstone Nemzeti Park, ahol a fajoknak természetes atmoszférát nyújtanak, néha mesterséges eszközökkel, ha szükséges. Érdemük, hogy megmenekült az amerikai bölény, és újra növekszik a farkas állományuk is. Belegondolok, hogy vajon Magyarország képes lenne-e ugyanerre? Hisz nálunk valamikor éltek farkasok, barna medvék, európai bölények, stb. Nem tudnánk, mert kicsi és szegény ország vagyunk, és valószínûleg a szomszéd országok sem néznék jó szemmel, ha a medvéink átruccannának egy kis birkakóstolásra vagy népriogatásra. :) Tehát ennek az eljárásnak oly sok korlátja van, így nem csodálkozunk, hogy nem mindenkinek van lehetõsége az USA vagy mondjuk Oroszország példájával élni. Mi vadászokkal pótoljuk a csúcsragadozókat, ez történik minden õsszel, amikor komótosan nekiállnak ritkítani.
Háziasítás, domesztikáció, mint egy vadon élõ faj megmentési eszköze? Ez elég nagy õrültség. Hisz, ameddig az elõzõ bekezdésben leírt védelem konzerválja a megmenteni kívánt állatfaj atmoszféráját, és idõvel, ha a populáció már elég nagy, akkor átadja a fajt a természetes szelekciónak, addig a háziasítás kõkemény mesterséges szelekció. A cél az lenne, hogy helyettesítsük a természetet, helyette döntsünk. De erre nem vagyunk elég rátermettek, laboratóriumi körülmények között nem tudjuk szimulálni mindazt a tényezõt, ami a szabadon élõ állatot éri. Elõbb-utóbb eltér majd az eredeti jellegétõl. Mindamellett, az ember könnyen elkanyarodhat az eredeti céljától. Mi van, ha enged a kapitalizmusnak, mely pénzzel és/vagy hatalmi befolyással éri el céljait. Még belegondolni is szörnyû, hogyan nézne ki egy tacskó mintájára kitenyésztett mini jegesmedve, vagy az aktuális divatnak megfelelõ színû bunda, netán szõrtelen, vagy dús, mint a perzsamacska. Vagy éppen egy kevésbe étkes variáns, amely csökkenti az eltartás költségeit. Házi sertés és vaddisznó, szarvasmarha és õstulok, farkas és kutya, elég messze vannak egymástól külsõleg, noha képesek lennének még szaporodni egymással. Persze ehhez sok idõ kellett, de csak emberi mértékben mérve, a földi élethez képest csak egy pillanat mûve volt. Na azt hiszem, errõl ennyit.
Ó igen, az állatkert se lehet megoldás e kérdésben, mert köztudottan nehéz fogságban tartani a jegesmedvét, hát még szaporítani. És persze nem tudna annyit eltartani, amennyi egy egészséges génállománnyal rendelkezõ populációhoz kell. De pont ez okból, az elszigeteltség miatt jó együttmûködõ partnere lehet a nemzeti parkoknak. És ezt ma már okosan használják is, mármint a génfrissítést.
Összvissz szomorú, hogy a jegesmedve egyre inkább veszélyeztetett, és a sorsa elkerülhetetlen. És ebben az emberiség is keményen kivette a részét. De talán vigasztalhat minket a tudat, hogy a mi életünkben még nem kerül rá sor. Azt a generációt fogja igazán megérinteni, amely részese lesz az utolsó példányok végjátékának. Leszármazottaik pedig lehet, hogy szimplán beérik majd néhány jegesmedvérõl szóló képeskönyv átlapozgatásával, egy régi dokumentumfilm unalomûzõ lejátszásával, vagy egy osztálykirándulás alkalmával kitömött példányok és csontvázak bambulásával. Ki kesereg ma egy óriásalkáért, egy vándorgalambért, egy karolinai papagájért, egy erszényes farkasért, egy kwaggáért, egy kék lóantilopért, egy berber-oroszlánért, egy barátfókáért vagy esetleg egy vizcayai bálnáért? Lehetne folytatni a sort...
Na, ez olyan hosszú lett, hogy úgyse olvassa el senki. :|
Informatika és tudomány
