Épp nyitottam volna egy új topikot, ahol leírhattam volna a saját kis véleményemet, mikor idetaláltam.
Örömmel látom, hogy azért vannak emberek, néhányan, akiket érdekel mi is lesz velünk és nem csak a repülõ autókat várják, hanem a realitás talaján maradva aggódnak! is egy kicsit.
Sajnos, ahogy én látom, a jelenlegi helyzetet és a haladási irányt tekintve helyénvalóbb az aggódás, mint az örömteli várakozás. Lehet, hogy e pár sor után rögtön begubózott pesszimistának bélyegeztek, de hadd írjam le a gondolataimat. Lesz benne egy kis science fiction, de hát a jövõ mindig is ebbe a témakörbe tartozott.
Van egy elméletem/elvem, melyet csak úgy hívok, hogy "egy faj második születése". Mivel engem ténylegesen az emberiség mint faj jövõje aggaszt, elmagyarázom nektek ezen elmélet lényegét.
"Van egy bolygónk melyen adottak az élet kialakulásának feltételei. Megjelennek az elsõ élõlények, fajok, változatos formákban. Kipusztulnak, vagy továbbfejlõdnek, újak jelennek meg. Mindegyik kihasítja a bolygó életterébõl a saját kis szeletét, melyhez alkalmazkodott. Ezt hívjuk evolúciónak. De talán, bizonyos idõ múltán megjelenik egy (vagy több) olyan faj mely magasabb intelligenciával rendelkezik társainál. Ez a faj dönthet úgy is, hogy elhagyja addig
otthonaként és bölcsõjeként szolgáló bolygóját és elindul, hogy a világegyetem nyújtotta korlátlan lehetõségeket kutatva terjeszkedjen tovább. Ez a második születés. Az anyaméhként szolgáló bolygón fejlõdõ faj megszületése a végtelen mindenségbe."
Persze, ez a lehetõség opcionális és egyénenként változó lehet a helyesnek ítélt utópia milyensége. 100 ember 100 különbözõ, általa helyesnek ítélt jövõképet festhet meg. Az enyém a fent említett második születés. Más talán azt mondaná, maradjunk itt, találjunk valamiféle belsõ békét és éljük le a fajunknak kiszabott idõt. Vagy dobjuk el a technikát és vessük magunkat a természetbe. Opcionális, egyéni és a fantáziánkra bízott.
Ami bennem aggodalmat kelt az a jelenlegi haladási irányunk népesedés és bolygópusztítás tekintetében. Sokan vagyunk és egyre többen leszünk, egyre jobban pusztítunk. Sok mindent hall az ember, hogy elfogy a víz, elfogy a kõolaj, elfogy az ózonréteg, elfogy az étel, elfogy az élettér. Hiteles adatok hiányában ezek rémhírek, feltételezések. De azért aggodalomra adnak okot. Ami azonban még aggasztóbb az az, hogy a tudomány és technika fõ csapásvonala látszólag nem ezen problémák kiküszöbölését célozza. Azért mondom, hogy látszólag, mert természetesen ezzel sem lehetek teljesen tisztában.
Félek, hogy eltûnünk a süllyesztõben. Nem éljük meg a második születést. Nem jutunk sehova csak elpusztítjuk magunkat. Félek, hogy nekünk az emberi fajnak, nem lesz jövõnk.