No, akkor az íjról pár szót, barantás haverjaink íjakat is használnak. Ja, errõl egy sztori! Az ún. "baranta íjat" Kassai Lajos fejlesztette ki, de ha jól rémlik, Kelemen Zsolt is közremûködött. Ismétlem: "Fejlesztette ki..." Ezek után mindenkinek belátására bízom a dolgot. =))))
Rengeteg vita folyik arról, hogy hogyan lõttek a magyarok. Elsõsorban két nagy "családba" foghatóak az oldások, a mediterrán és a gyûrûs oldásokba. Elõbbiek fõ érve az, hogy a sírokban eleddig egyetlen gyûrût sem találtak Magyarország területén (leszámítva a szíriai auxiliárius íjászokat, akik viszont egy picikét korábban állomásoztak itt római zsold alatt), noha a legjobb anyag erre a szaru; utóbbiak érve pedig eddig egyetlen ezüsttálra korlátozódik, amelyen a feltételezett magyar lovasíjász úgy néz ki, mintha hüvelykujjal oldana. Na jó, meg arra, hogy a mongolok illetve a törökök javarészt úgy lõnek, és ezeket összefüggésbe hozzák. Az Általad említett módszerre legjobb tudomásom szerint egyetlen kultúrában sem létezik fennmaradt anyag. A legközelebbi, hagyományaikat úgy-ahogy megõrzött sztyeppei nép, a mongolok pédául a fent említett módon szép tisztán és egyenesen hüvelykkel lõnek. Az Általad leírthoz leginkább hasonlító húzással az angol hosszúíjászok távlövései bírnak, mely warbow-k a Mary Rose leletei alapján 130-150#-esek maximum, és már így is rendszeres gyakorlás mellett deformációkat okoznak a csontozaton (amelyeket õseinknél nem találtak, max. pár koponyalékelést...), le azonban õk sem hajolnak, a lentrõl indított íjnak pedig a célzásban is komoly szerepe van. A "hátból és vállból" húzás pedig jószerivel az összes létezõ íjászkultúrában evidens, az íj erejétõl függetlenül.
Értelme sem lenne hajolgatni, mivel... egyfelõl lovon nehéz. Nem közismert, de _maradtak fenn_ egyben lévõ magyar íjak, noha mindössze kettõ. (Az ATARN-on bõvebb infó, google kiköpi.) Erejük 55# és 60# közötti. Gyengébb nem, mert a vízibivaly szarulemezek csak ilyen vastagságnál kezdenek el "laprugóként" viselkedni, és erõsebb sem igen, mert lovon stabil megtámasztás és "szabályos" testhelyzet nélkül (ami az angolszász botíjászoknak rendelkezésre állt) nem olyan egyszerû dolog nagy fonterejû dolgokat húzkodni. Pláne nem egyszerû kétszázszor egymás után. A honfoglaló magyarságot mind az antropológia, mind a korabeli források köpcös, erõs embereknek írják le, de nem szupermeneknek. (Magyarországon Paku Sándor rekonstruálta a leletet; ha szélesebb körben elterjedne ez az autentikus forma, az nagy tökönrúgás lenne a "tradicionális" íjak gyártóinak.) A másik kényes kérdés az, hogy a megnövekedett fonterõ nem biztosít egyenes arányban nagyobb átütõerõt; ellenben hatványozottan érvényesülnek a fenti, kezelhetõségi és "ergonómiai" hátrányok akár lovon, akár gyalog. Volt szerencsém például avar szendvicsszerkezetes lamellákat látni, van egy olyan sejtésem, hogy talán az arbalestet is megbírná. A talált nyilak, nyílvesszõk sem támasztják alá a nagy fonterõt. Azért nem, mert bizonyos fonterõnél, rossz vesszõmerevség mellett a vesszõ elõbb törik darabjaira, mint egyátalán kirepülne. (lsd. YouTube, archer's paradox) Ez a megfelelõ válogatással remekül kiküszöbölhetõ átlagos, és kicsivel afölötti erõknél. A geometria szintén izomból belejátszik a dologba, de a vesszõk átmérõi a legritkább esetben mennek centi fölé, esetleg a dongás vesszõknél. A harmadik gebasz pedig a legfõbb problémát jelenti. Nevezetesen, hogy a köz"hiededelemmel" ellentétben az íjat nem kihúzni kell tudni, hanem felajzani. Grózer Csaba idén próbálkozott távlövés-rekordkísérlettel egy 200 fontos, méreteiben is jó tetûnagy reflexíjjal (bizonyos húzóerõ fölött az íjat már arányosan nagyítani kell) - ennek felajzásához egy külön faszerkezetet épített. Noha a szkíta ábrázolások ülõ harcosa egy valószínûleg íjára fokozatosan ráülõ ajzást végez, ami az ilyen, kisebb méretû összetett íjak felajzásához a legjobb (de egyben veszélyes) trükk, de ehhez az íjhoz száz kiló fölött kell akkor, hogy légy. Lovon pedig így sem lehet felajzani.
Egyszóval: semmi sem támasztja alá a nagy fonterõt, ellenben minden eddigi ismeretünk ellentmond neki.
...aminek viszont nem, az az, hogy a magyar íj nagyobb kezdõsebességû volt az általunk gondoltnál. Csodákat azért itt sem kell várni, jelenleg a távlövési rekordok 300 méter fölött járnak, de speciális távlövõ kifutóval. Fontos, hogy a kezdõsebességet NEM a fonterõvel érte el a magyar íj (pont ebben rejlett a "világverõ mivolta" - noha az íj újdonságainak egyike sem magyar találmány), ami egyébként sincs azzal egyenes arányban; hanem az optimális geometriai kialakításával (errõl volt egy remek mechanikai tanulmány a neten, de már nincs meg a linkje :\ ), valamint a kompozit szerkezetével.
Egyszóval, ahogy a magyarságot sem érdemes "túlértékelni", úgy az íjat sem kell túlmisztifikálni. Nem "jobbak" voltunk. "Mások."
Informatika és tudomány
