Nem találtam a témára topikt, szóval nyitottam egyet, hogy ne offoljuk teli a többit.
Bevezetésnek itt egy írás a Védákról és annak érdekességeirõl:
A szanszkrit szövegek sokszor említik, hogy az istenek az égen vívtak csatákat, vimánákat használtak, amelyeket olyan halálos fegyverekkel szereltek fel, mint amilyeneket mi alkalmazhatunk ezekben a felvilágosultabb idõkben. A Rámájana pl. ezt írja:
"A Puspaka kocsi ragyog, mint a nap, a bátyám, a hatalmas Rávana szerezte meg. Ez a kiváló légi kocsi oda megy, ahova akarják… olyan, mint egy fényes felhõ az égen."
".. Ráma király beszállt, és a Raghuk urának parancsára fölemelkedett a levegõbe."
A Mahábháratából, a nagyon hosszú indiai eposzból tudjuk, hogy a Maja nevû démon vimánájának a kerülete húsz könyök volt, négy erõs kerékkel látták el. Ez a költemény az információ igazi aranybányája, ami az istenek közötti konfliktusokat illeti, és akik olyan halálos fegyvereket használtak, mint manapság mi. A lángoló lövedékeken kívül más halálos fegyverekrõl is hallunk. Indra dárdája egy köralakú ’reflektor’ segítségével mûködött. Amikor bekapcsolták, fény-nyalábot produkált, ez minden célpontot azonnal elpusztított. Az egyik párviadalban Krsna az égen üldözi az ellenfelét, Salvát, és Salva valamilyen módon láthatatlanná teszi a Saubha nevû vimánát. Krsna azonban egy különleges fegyvert használ: 'Gyorsan elõvettem egy nyilat, amely a hang alapján keresi meg a célpontot'. Sok más rettenetes fegyvert ír le egészen magától értetõdõen a Mahábhárata, de a legfélelmetesebb az, amelyet a Vrsnik ellen használnak:
"A gyors és erõs vimánájában repülõ Gurkha a Vrsnik és Andhakák három városa ellen egyetlen, de az univerzum valamennyi erejével rendelkezõ lövedéket lõtt ki. Tízezer napként ragyogó, lángoló füst- és tûzoszlop emelkedett fel. Ez volt az ismeretlen fegyver, a vas mennykõ, a halál küldöttje, amely hamuvá égette a Vrsnik és Andhakák egész nemzetségét."
Fontos megjegyezni, hogy ezek nem elszigetelt események. Más civilizációkban is vannak hasonló beszámolók. A vas mennykõ utóhatásai nagyon ismerõsen hangzanak. Úgy látszik, az embereket annyira elégette, hogy a holttesteiket nem lehetett azonosítani. A túlélõknek se volt sokkal jobb, mivel kihullott a hajuk, leváltak a körmeik.
Az állítólag mitikus vimánákkal kapcsolatban talán a legérdekesebbek azok a tárgyilagos feljegyzések, amelyek leírják, hogyan kell ezeket megépíteni. A maguk módján, az utasítások egészen pontosak.
A Szamarangana Szutradhára írja:
"A vimána teste erõs és tartós legyen, könnyû anyagból, mint egy nagy madár. A belsejében kell elhelyezni a higany motort, alatta a vasból készült fûtõberendezéssel. A higanyban rejlõ erõ mozgásba hozza a meghajtó örvényt, és a gépben ülõ ember nagy távolságot tehet meg az égen. A vimána föl- és leszállhat függõlegesen, adott szögben haladhat elõre és hátra. A gépek segítségével az emberek repülhetnek a levegõben, a mennyei lények lejöhetnek a földre."
A Hakatha (a babiloniak törvénykönyve) egyértelmûen kimondja: "A repülõgép használata nagy kiváltság. A repülés ismerete a mi egyik legrégebbi örökségünk. Ajándék azoktól, 'akik odafönt élnek'. Azért kaptuk tõlük, hogy sok életet megmentsünk."
Még fantasztikusabb információt ad egy régi khaldeai könyv, a Szifrala, amely több, mint száz oldalon sorolja a repülõgép építésének mûszaki részleteit. Olyan szavakat tartalmaz, amelyeket grafitrúdként, réztekercsként, kristály kijelzõként, rezgõ szférákként, stabil szögekként, stb. lehet fordítani.
Az UFO rejtély sok kutatója hajlamos arra, hogy figyelmen kívül hagyjon egy nagyon fontos dolgot. Feltételezik, hogy a legtöbb repülõ csészealj idegen, vagy talán katonai eredetû, származhatnak az UFO-k a régi Indiából és Atlantiszból is. Amit a régi indiai repülõgépekrõl tudunk, az a régi indiai forrásokból származik; írott szövegekbõl, amelyeket ránk hagyományoztak a régi századok. Nem kétséges, hogy a legtöbb szöveg hiteles; köztük vannak a jól ismert eposzok, de szó szerint több száz ilyen van. A legtöbbet még le sem fordították angolra a régi szanszkritból.
Az indiai Asóka császár alapította meg a "Kilenc ismeretlen ember titkos társaságát": ezek nagy indiai tudósok voltak, az volt a dolguk, hogy katalogizálják a tudományokat. Asóka titokban tartotta a mûködésüket, mert attól félt, hogy a régi indiai forrásokból szerzett ismereteket a háború gonosz céljaira használják fel; Asóka pedig nagyon ellenezte a háborút, miután véres csatában gyõzött le egy ellenséges sereget, és áttért a buddhizmusra. A "kilenc ismeretlen ember" összesen kilenc könyvet írt, feltehetõen mindenki egyet. Az elsõ könyv címe: "A gravitáció titkai." A történészek hallottak errõl a könyvrõl, bár nem látták. Fõleg a "gravitáció ellenõrzésével" foglalkozik. Feltehetõen még megvan valahol, India, Tibet egy titkos könyvtárában, vagy másutt (talán éppen Észak-Amerikában). Érthetõ, hogy Asóka ezt az ismeretet titokban akarta tartani, már amennyiben létezik.
Asóka tudta, hogy ilyen és más „futurisztikus” fegyvereket használó háborúk pusztították el Ráma birodalmát, sok évezreddel azelõtt. A kínaiak csak néhány évvel ezelõtt találtak szanszkrit dokumentumokat a tibeti Lhaszában, és azokat elküldték a csandigarhi egyetemre, hogy fordítsák le. Dr. Ruth Reyna egyetemi professzor azt mondta, a dokumentumok a csillagközi ûrhajók építési utasításait tartalmazzák. Meghajtási módszerük „anti-gravitációs” volt, a laghimához, az ember fiziológiai alkatában létezõ ismeretlen erõhöz hasonló rendszeren alapult, amely "centrifugális erõ, és elég hatalmas ahhoz, hogy leküzdje a gravitációt." A jógik szerint ez a laghima teszi lehetõvé a levitációt.
Dr. Reyna azt mondta, a sok ezer évesnek vélt szövegekben astráknak nevezett gépeken a régi indiaiak egész hadsereget küldhettek bármelyik bolygóra. Más titkokat is feltárnak a kéziratok, úgymint anima (láthatatlanná tevõ süveg), és garima (hogyan váljunk olyan nehézzé, mint egy ólomhegy). Az indiai tudósok persze nem vették ezeket a szövegeket nagyon komolyan, de jobban értékelték, amikor a kínaiak bejelentették, hogy egyes adatokat az ûrprogramjukban fognak tanulmányozni. Egyike az elsõknek ez a kormány, amely elismeri, hogy az anti-gravitációt vizsgálja.
A kéziratok nem mondják meg határozottan, történt-e valaha is bolygóközi utazás. Említenek egy holdra tervezett utazást, bár nem világos, hogy a terv megvalósult-e. Az egyik nagy indiai eposz, a Rámájana azonban részletesen elmondja hogyan utaztak el a holdra egy vimánán (vagy astrán), sõt harcoltak a holdon egy Asvin (vagy atlantiszi) ûrhajóval. Ez csak az egyik újabb bizonyság arra, hogy az indiaiak használták az anti-gravitáció és aerospace technológiát.
Még messzebb kell visszamennünk az idõben, hogy a technológiát igazán megértsük. Ráma birodalma legalább 15,000 évvel ezelõtt jött létre Észak-Indiában és a mai Pakisztánban. Sok nagyvárosa volt, némelyiket megtalálták Pakisztán sivatagjaiban, Észak- és Nyugat-Indiában. Úgy látszik, Ráma kortársa volt az atlantiszi civilizációnak, amelyben megvilágosult papkirályok uralkodtak.
Ráma hét legnagyobb városát a klasszikus hindu szövegek a hét rsi városainak nevezik. A régi indiai szövegek szerint az embereknek vimánáknak nevezett légi jármûveik voltak. A vimána két fedélzetes, kerek légi jármû, kerek ablakokkal és kupolával, majdnem olyan, ahogyan a repülõ csészealjat elképzeljük. A "szél sebességével" repült, és "dallamos hangot" adott. Legalább négy különféle vimánatípus volt: csészealj formájúak, hosszú hengerek ("szivaralakú úrhajók"). Nagyon sok régi szöveg beszél a vimánákról, több kötetet kitennének. A gyártók repülési kézikönyveket írtak a különféle vimánák vezérlésérõl, némelyik ránk maradt, sõt le is fordították angolra.
A Szamara Szútradhara tudományos értekezés, a vimánában történõ légi utazás minden szempontjával foglalkozik. 230 párvers beszél a megépítésérõl, a felszállásról, ezer mérföldes repülésrõl, normál- és kényszerleszállásokról, még a madarakkal való esetleges összeütközésekrõl is. A Vaimánika Sásztrát 1875-ben találták meg egy indiai templomban. Ezt a Kr.e. 4. században írta a bölcs Bháradvádzsa, aki még régebbi szövegeket használt forrásként. A szöveg témái a vimánák üzemeltetése, vezérlés, óvintézkedések hosszú utazások esetén, a repülõgép vihar- és villámvédelme, valamint hogyan lehet átkapcsolni „napenergiára” egy szabad energiaforrásról, amely „antigravitációként” hangzik. 8 fejezetében ábrák vannak, háromféle repülõgépet mutat be, olyan készülékekkel együtt, amelyek tûzbiztosak és nem törnek el. Felsorolja a jármûvek 31 lényeges részét és a 16 anyagot, amelyekbõl készülnek, és amelyek abszorbeálják a fényt és a hõt; ezért tartották alkalmasnak a vimánák építéséhez.
Ezt a dokumentumot lefordították angolra, és beszerezhetõ a kiadónál: Vaimánika Sásztra, szerzõje Mahársi Bháradvádzsa, angolra fordította, szerkesztette és kiadta G. R.Josyer, Mysore, India, 1979. Mr. Josyer a majszuri nemzetközi szanszkrit kutatás akadémiájának igazgatója. Nem tûnik kétségesnek, hogy a vimánákat, valamiféle „anti-gravitáció” hajtotta. Függõlegesen emelkedtek föl, lebegtek az égen, mint a modern helikopter. Bháradvádzsa nem kevesebb, mint 70 régi tekintélyre és tíz repülõút-szakértõre hivatkozik.
Ezek a források elvesztek. A vimánákat a vimána-grhában, egyfajta hangárban tárolták. Néha azt mondják, egy sárgásfehér folyadék volt az üzemanyag, máskor valamilyen higanyvegyület, bár errõl elég zavarosan írnak. Nagyon valószínû, hogy a késõbbi szerzõk megfigyelõkként írtak, régebbi szövegekbõl idéztek, és érthetõ módon maguk sem ismerték a meghajtás elvét. A "sárgás-fehér folyadék" gyanúsan úgy hangzik, mint a gazolin, és talán többféle meghajtási mód volt, köztük belsõ égésû, sõt "pulse-jet" motorok. Érdekes megjegyezni, hogy a nácik az elsõ pulse-jet motorjaikat a V-8 rakétáka bombákhoz fejlesztették ki. Hitlert és a nácikat kivételesen érdekelte a régi India és Tibet, évente küldtek ezekre a helyekre expedíciókat, a 30-as évektõl kezdve. Ezoterikus információt gyûjtöttek, és talán innen is szereztek tudományos ismereteket.
A Dróna Parva (Mahábhárata) és a Rámájana szerint az egyik fajta vimána gömb formájú volt, nagy sebességgel haladt a higannyal generált széláramlatban. Olyan volt a mozgása, mint egy UFO-é, föl, le, elõre-hátra, ahogyan a pilóta akarta. Egy másik indiai forrásban, a Szamarában a vimánák „sima és jól összeállított vas gépek, higanytöltéssel, amely hátul zajos láng formájában csapott ki." Egy másik írás, a Szamaranganaszútradhara leírja, hogyan építették a jármûveket. Lehetséges, hogy a higanynak van valami köze a meghajtáshoz, vagy a vezérlési rendszerhez. Már a szovjet tudósok fölfedeztek valamit Turkesztán és a Gobi sivatag barlangjaiban, amit õk "nagyon régi, ûrhajók navigálásához használt mûszereknek" neveztek. A "mûszerek" félgömb alakú üveg vagy porcelán tárgyak, kúpban végzõdnek, amelyben egy csepp higany van.
Nyilvánvaló, hogy a régi indiaiak vimánákban repültek egész Ázsia felett, feltehetõen Atlantiszig; sõt Dél-Amerikáig. A Mohendzso-daroban (Pakisztán, a hét rsi városának egyike Ráma birodalmában) talált és máig meg nem fejtett írást másutt is megtalálták: a Húsvét-szigeten. Még ezt a Rongo-Rongonak nevezett írást sem fejtették meg, és nagyon hasonlít a mohendzso-daroi íráshoz. Légi bázis volt-e a Húsvét-sziget a Ráma-birodalom vimánáinak az útvonalán? (A mohendzso-daroi vimána reptéren a utasok hallották a hangosbemondó dallamos hangját: Rama Airways, Bali, Húsvét-sziget, Nazca és Atlantisz, 7. kapu, beszállás megkezdõdött. Kérjük az utasokat a 7. kapuhoz…) Tibet sem kis távolság. A "tüzes kocsiról" így beszélnek: "Bhíma repült a kocsiján, amely ragyogott, mint a nap, és olyan hangos volt, mint a mennydörgés... Fénylett a repülõ kocsi, mint a láng az égen a nyári éjszakában ... elsuhant, mint egy üstökös... Mintha két nap ragyogott volna. Aztán a kocsi fölemelkedett, és teljesen kivilágosodott az ég."
Bhavabhúti Mahávirájában, egy 8. századi, régebbi szövegekbõl és hagyományokból merítõ dzsaina szövegben olvassuk: "A Puspaka nevû légi kocsi sok ember visz Ajódhjába, a fõvárosba. Az ég tele van hatalmas repülõgépekkel, sötét, mintha éjszaka lenne, csak a sárgás fényeik látszanak." A legrégebbinek tartott indiai könyvek, a Védák különféle formájú és méretû vimánákról írnak:az "agnihotravimána" két motorral mûködik, az "elefánt-vimána” több motorral, más típusokat a jégmadárról, az ibiszrõl és más állatokról neveztek el.
Sajnos a vimánákat, mint a legtöbb tudományos felfedezést, végsõ soron háborús célokra használták. Az atlantisztiak arra használták a maguk repülõgépeit, a "Vailixi-ket," hogy megpróbálják legyõzni a világot – ha hihetünk az indiai szövegeknek. Az indiai írásokban Asvinoknak nevezett atlantisziaknak még fejlettebb volt a technológiájuk, mint az indiaiaknak, és biztos, hogy még harciasabb természetük volt. Bár úgy tudjuk, nem maradt fenn régi szöveg az atlantiszti vailixi-ról, ezoterikus, okkult források írnak ezekrõl a repülõgépekrõl.
A vailixik hasonlóak a vimánákhoz, ha ugyan nem azonosak, általában "szivar alakúak" voltak, egyformán manõvereztek a víz alatt, a légkörben vagy az ûrben. Más repülõik olyanok voltak, mint a vimánák, csészealj formájúak, talán szinten le tudtak merülni a víz alá. Eklal Kueshana, az "Utolsó határ" szerzõje azt írta egy cikkében 1966-ban, hogy a Vailixit 20,000 évvel ezelõtt fejlesztették ki Atlantiszban, és általában "csészealj formájúak voltak, trapezoid keresztmetszettel, alul három félgömbként kiemelkedõ motorházzal. Mechanikus antigravitációs meeghajtásuk van, a motorjaik kb. 80,000 LE erõt fejtenek ki." A Rámájana, Mahábhárata és más szövegek elmondják, milyen szörnyû háború volt 10-12,000 évvel ezelõtt. Ráma olyan pusztító fegyverekkel gyõzte le Atlantiszt, amelyet a olvasók a múlt század második feléig el sem tudtak képzelni.
A Mahábhárata, a vimánák egyik forrása elmondja, milyen félelmetes volt ez a háború: "...(a fegyver) egyetlen, de az univerzum teljes erejével feltöltött lövedék volt. Ezer napként ragyogó, tüzes láng- és füstoszlop emelkedett föl egész pompájában... Egy vas mennykõ, a halál óriási küldöttje, amely hamuvá égette a Vrsnik és Andhakák nemzetségét.... a testek úgy elégtek, hogy felismerhetetlenekké váltak. A haj és a köröm kihullott; az edények látható ok nélkül eltörtek, és a madarak fehérré változtak.... néhány óra után minden étel megfertõzõdött.... hogy megmeneküljenek a tûztõl, a katonák a folyókba vetették magukat, lemosták magukat és a felszerelésüket..." Úgy látszik, mintha a Mahábhárata egy atomháborút írna le. Az ilyen utalások nem elszigeteltek, minden történelmi könyv említ nagy csatákat, amelyekben fantasztikus fegyvereket és légi jármûveket használtak. Az egyik szerint vimána-vailix háború volt a holdon. A fenti részlet nagyon pontosan leírja, milyen volt az atomrobbanás, és hogyan hatott a rádióaktivitás az emberekre. A vízbe ugrás csak lélegzetvételnyi haladék volt.
Amikor a régészek feltárták Mohendzso-daro rsivárost a múlt században, csontvázakat találtak az utcán fekve, némelyek egymás kezét fogták, mintha hirtelen sújtotta volna õket a végzet. Ezek a csontvázak a leginkább rádióaktívak azok közük, amelyeket valaha is talátak, mint Hirosimában és Nagaszakiban. Szó szerint üvegessé vált tégla- és kõfalakat találni Indiában, Írországban, Skóciában, Franciaországban, Törökországban és más helyeken. A kõ erõdök és városok elüvegesedésére nincs más logikus magyarázat, mint az atomrobbanás.
Továbbá Mohendzso-daroban, egy jól megtervezett, raszterben rendezett, a mai Pakisztánban és Indiában használatosnál jobb vízvezeték rendszerrel rendelkezõ városban az utcák tele voltak szórva „fekete üvegdarabokkal." Rájöttek, hogy ezek agyag edények voltak, amelyek megolvadtak az intenzív hõségtõl. Atlantisz elsüllyedt egy kataklizmában, Ráma birodalmát atomfegyverek pusztították el, a világ visszaesett valamilyen "kõkorszakba," és a modern történelem csak több ezer évvel késõbb kezdõdik. Mégis úgy tûnik, mintha még lenne néhány vimána és atlantiszti vailixi. Ezeket úgy építették, hogy sok ezer éven át eltartsanak, némelyik talán még mindig használatban van, amint azt Asóka kilenc ismeretlen embere és a lhaszai kézirat tanúsítják.
Nem látszik meglepõnek, hogy titkos társaságok vagy kivételes, megvilágosult emberek testvériségei megõrizték ezeket a találmányokat, a tudomány és történelem ismeretét. Sok jól ismert történelmi személy, köztük Jézus, Buddha, Lao-ce, Konfucius, Zoroaszter, Mahávira, Quetzalcoatl, Akhenaton, Mózes, újabb feltalálók és persze sokan, akik valószínûleg névtelenek fognak maradni, ilyen titkos szervezetek tagjai voltak. Érdekes megjegyezni, hogy amikor Nagy Sándor eljutott Indiába, több, mint kétezer évvel ezelõtt, a történészei feljegyezték, hogy egy ponton "repülõ, tüzes pajzsok" támadták meg õket, amelyek megrémítették a hadsereget és a lovasságot. Ezek a "repülõ csészealjak" azonban nem alkalmaztak atombombákat vagy sugárfegyvereket, talán jóindulatból, és Sándor folytatta a hódításait Indiában. Több szerzõ fölvetette, hogy ezek a "testvériségek" néhány vimánát és vailixit titkos barlangokban tartanak Tibetben vagy egy más helyen, Közép-Ázsiában, és Nyugat-Kínában a Lop Nor sivatag egy nagy UFO misztérium központja. Talán még mindig tartanak itt sok repülõt, földalatti bázisokban, amilyeneket az amerikaiak, angolok és szovjetek építettek világszerte az elmúlt évtizedekben. De nem minden UFO tevékenységet lehet azzal magyarázni, hogy régi vimánák utaznak a holdra, valamilyen oknál fogva.