Amikor a világ még fiatal volt (hmmm), élt egy ördögi fajzat, a ráksaszák népe. Ijesztõ külsejû, iszonyú erejû óriások voltak. Elszaporodtak, és rendkívüli hatalomra tettek szert.
[...]
Az Égiektõl kapott javakat azonban sötét célokra fordították. Irigyelték az istenek hatalmát, s arra törtek, hogy maguknak szerezzék meg a világ uralmát (szóval akkor nem is istenek voltak ezek, hanem inkább uralkodók... mert ugyebár egy szentlélekszerû mindenható Jóistent hogyan lehet letaszítani bármiféle trónról?). Egyre jobban elbizakodtak. Elõbb az istenek híveit (szolgáit), az embereket kezdték üldözni és pusztítani, mert tudták, hogy (!) az emberek áldozati ajándékai nélkül az istenek nem élhetnek (micsoda áldozati ajándékok ezek? az istenek nem élhetnek nélkülük, ráadásul még világuralomra is lehet vele törni... csak nem valami nyersanyag, ásvány, üzemanyag, amit a szolga emberek bányásztak a Földön?).
[...]
Visnu meghallgatta esdeklésüket (az embereknek), hiszen már megelégelte a szörnyek rémuralmát. Az (!) égi hadak élén lesújtott a ráksaszákra. Föld és Ég remegett az iszonyú összecsapástól, de a félelmetes szörnyetegek hasztalan küzdöttek, az isteni fegyverek legyõzték õket.
[...]
De Rávanát nem elégítette ki az, hogy fegyvertelen, gyönge áldozatokon töltse ki dühét. Nagyravágyó, vad szívében magasabbra törekedett. Egy napon, amint a vadon egyik tisztásán üldögéltek (és most figyeljetek!!!), fejük fölött csodálatos, ragyogó légikocsit pillantottak meg. Anyjuk fogcsikorgatva mutatott fel rá: "Az Égiek mûves mestere alkotta ezt a légjáró szekeret Kuvérának, aki most a ráksaszák birodalmát bitorolja!" (Ennél már nem is lehetne egyértelmûbb...)
[...]
Brahmá azzal kárpótolta Kuvérát, hogy a Világõrök közé emelte. Észak õrizõjévé tette, s az egekig nyúló Méru hegyen adott neki új otthont, népével, a jaksákkal együtt. Rávana diadalmaskodott, megszállotta a Lankát, elfoglalta a csodás palotát, s a (!!!) légjáró kocsira is rátette a kezét. De használni nem tudta, mert akarata önzõ volt s elvakult, nem támogatta a gondolkozó belátás (talán ez azt jelenti, hogy gondolattal lehetett csak irányítani ezt a repülõ szerkezetet?). Megelégedett azzal, hogy a csodálatos repülõ jármûvet elragadhatta az istenektõl (kell ennél több? lesz még...).
[...]
S a szörnykirály most már annyira legyõzhetetlennek tudta magát, hogy az istenek ellen fordulva megrohanta rémséges hadai élén Szvargát, Indra istenkirály égi erõsségét (szóval ez egy támadható objektum volt). Hiába küzdöttek a mennyei seregek, Rávana legyõzte õket, fia pedig magát Indrát is foglyul ejtette, s azontúl az Indrazsit - "Indra legyõzõje" - nevet vette fel (gyõztek, és a kapitányt is elfogták). Mérhetetlen váltságdíj árán az istenek kiváltották ugyan királyukat a ráksaszák fogságából, de fogcsikorgatva gondoltak megszégyenülésükre. Együttesen járultak Brahmá elé, s elpanaszolták a maguk és a világ nagy baját...
[...]
Ezért hát ti, istenek, hozzatok létre lenn a Földön félisteni fiakat, hogy nagy vitézek növekedjenek fel egy idõben a megváltó hõssel. S a természet egyszerû gyermekei között is gondoskodjatok olyan nemzetségekrõl, amelyekben isteni erõtök egy része él, hogy az idõk teljességében a hivatott hõst támogathassák.
Dasaratha Fiai
A fõváros maga Indra mennyei honával vetekedhetett, pompás volt, nagy, gazdag és ragyogó.
[...]
A királyi kastély elõtt villogó tekintetû, bronz testû, izmos harcosok álltak õrt,...
[...]
Végtére a király, bráhman papjainak tanácsára, elhatározta, hogy bemutatja az isteneknek a legnagyobb, leghatásosabb (?) áldozatot, az asvamédhát, a szent lóáldozatot.
[...]
Így növekedtek fel Dasaratha fiai, s amikor a nagy szent látta, hogy minden férfias kiválóság, minden szellemi képességgel együtt, teljes fénnyel ragyog bennük, (!!!) nagy erejû égi fegyvereket kért és kapott részükre az istenektõl (primitív, tudatlan embereknek mégsem adhattak minden tanítás nélkül tömegpusztító fegyvereket a kezébe).
[...]
Az istenektõl nyert fegyverek az emberi kezekben csodát mûveltek. A hegyes nyílvesszõk egész sor ráksasza fekete szívét ütötték keresztül, a félhold alakú, élesre köszörült nyilak pedig sziszegve szelték le a fogukat vicsorgató rémek fejét.
[...]
De Ráma és Laksmana éles harci korongjai a levegõben kettéhasították a szálfákat, gerelyeik pozdorjává zúzták az óriási köveket...
[...]
És Rávaná rémítõ harcosainak bozontos mellét rettegés szállta meg, félelem ült ki vérben forgó szemükbe, és rikácsoló ordítással menekültek a halálos fegyverek elõl.
[...]
Siva egykor Dzsanaka egyik õsének ajándékozta félelmetes kézívét.
Szítá
A király intett, és erõs férfiak a térségre vontatták a vasszekeret, amelyen az isteni kézív nyugodott.
[...]
Óriási méretû, ijesztõ fegyver tûnt elõ. A kézív csaknem kétszer olyan hosszú volt, mint egy jól megtermett férfi, vastagsága izmos karral vetekedett, és széles rézveretek tették még szilárdabbá.
[...]
A próbatétre megjelent daliák is köréje sereglettek, és amikor meglátták a rémítõ fegyert, egyszeribe elpárolgott minden önbizalmuk.