Ennek a kérdéskörnek igen messzire vezetõ következményei lesznek (nem lehetnek, hanem lesznek!) a tudomány fejlõdésére.
Ez a kérdés, hogy "jogunk van-e leállítani egy x% valószínûséggel nagyon veszélyessé válható kísérletet"
már felvetõdött korábban is (például az atombombák erejének a növelése ügyében), de akkor más volt a társadalmi-politikai környezet.
Ez az ügy olyan, mint a palackból kiszabadult szellem: most már nem lehet visszagyömöszölni. A nagy kérdés feltétetett.
Valószínû, hogy most, ebben az LHC ügyben tovább folynak majd a kisérletek. Remélem, hogy születik majd valami jól hasznosítható tudományos eredmény.
(Ne feledjük, hogy a maghasadás felfedezése óta nem talált az emberiség újabb energiaforrásra, eddig hiába mentünk egyre lejjebb az anyag építõköveinek vizsgálatában)
Ám a kérdés fel volt téve egyszer, és ezután már fel lesz téve újra meg újra.
Ezzel a tudomány fejlõdését befolyásoló társaadalmi tényezõk közé egy újabb elem -- méghozzá igen erõs elem -- lépett be.
Azt, hogy mennyire kellemetlen eseménynek mekkora valószínûsége esetén kell egy kisérletet betiltani, és hogy mi legyen a Föld többi országában (ahol esetleg el lehet végezni)
Nos, ezeket a kérdéseket -- gyanúm szerint -- nem fogja vizsgálni semmilyen bíróság.
Pár évtizede még, amikor a jövõt elképzeltük, sok lehetõséget és sok lehetséges akadályt sejtettünk elõre.