Kételkedek benne hogy elfogadott lenne. A kettõ között ugyanis lényeges különbség van, ami kimutatható.
Tegyük fel mégis, hogy a gravitáció nyomóerõ, amit a tömeggel rendelkezõ testek leárnyékolnak. Ez a nyomóerõ legyen véges, így az adott térszögbõl jövõ nyomás szintén véges. Legyen egy 1-es test. Helyezzünk el egy másik 2-es testet úgy, hogy árnyékolja az 1-es testre, ebbõl a térszögbõl jövõ nyomóerõt, válasszuk a tömegét akkorára hogy teljesen leárnyékolja ezt a nyomóerõ (mivel az véges, ez megtehetõ). Ekkor észlelünk valamilyen F erõt amely az 1-es testet a 2-es felé nyomja. Ha most 2-es test tömegét elkezdjük növelni akkor azt tapasztaljuk, hogy az 1-es testre ható erõ nem változik, hiszen a 2-es test már eddig is minden az adott irányból jövõ nyomást leárnyékolt. Ez ellentétben áll a klasszikus vonzásból adódó elvárásainknak, miszerint a 2-es test tömegének a növelésével az 1-es testre ható erõ minden határon túl növelhetõ. Megfelelõ kísérlettel egyértelmûen eldönthetõ hogy melyik az igaz. Én mégsem halottam ilyen kísérletekrõl, fõleg nem pozitív eredményekrõl.
Az már csak hab a tortán, hogy a térgörbületbõl adódó gravitációval magyarázhatók az égi mechanika anomáliáinak egy része.
Ez a nyomógravitáció eddig nem vezetett semmire. Szóval a hívei jobb ha összeszedik magukat és produkálnak, mert eltûnik a süllyesztõben, mint megannyi más haszontalan elmélet.