"Aki hisz a sorsban, az nem hisz a véletlenben, aki pedig a véletlenben hisz, a sorsát nem tartja kézben."
"Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megõrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élõ szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod."
"Változni nehéz, fiam. De néha ugyanannak maradni még annál is nehezebb."
"Nem attól halunk meg, hogy kivégeznek, hanem attól, ha szertefoszlanak álmaink."
"Amikor legbelül mindened fáj és úgy érzed, már nem bírod tovább, akkor tudsz meváltozni, akkor kell érezned, hogy mindenre képes vagy."
"Néha az élet olyan mezsgyékre vezet, hogy azt is elfelejted, ki voltál az utad elején. De ahová most betévedtél, még járhatatlan is, mert senki nem képes egy fél életen át hazugságban élni még úgy sem, ha önmagadnak hazudsz, mert akkor sosem leszel azzá."
"Megváltozni mindig nehéz, másnak látszani nem annyira, de másnak lenni pokoli nehéz dolog."
"Tudod, hogy a sorsunk miért a tenyerünkben van megírva, miért az mutatja? Azért, mert ha kell, jól el tudjuk rejteni. És tudod, hogy miért? Mert az erõ a titokban rejlik.
A valódi céljainkat senki nem ismerheti, a sorsod a te titkod, ezért azt soha senkinek ne áruld el!"
"Amikor legbelül mindened fáj és úgy érzed, már nem bírod tovább, akkor tudsz megváltozni, akkor kell érezned, hogy mindenre képes vagy."
"Vajon mit néz az ember egy másikon, ha elõtte áll? Valójában azt, amit magában keres..."
"Koccintsunk! De ne a sorsszerû szerelemre, hanem a sorsunkat megváltoztató szerelemre."
"Ne bízz benne, anyám."
"Egyik oldalon az ördög, a másikon az angyal. Általában próbára tesznek, de szerencsére vannak napok, amikor õk is pihennek... néha azonban a sors angyala írja anélkül az utadat, hogy téged megkérdezne és ilyenkor néha a véletlenek bizony könnyen összetalálkoznak."
"Vannak napok, amikor egy kicsit minden a helyére kerül: a bûnök, a hibák megbocsáttatnak és még az idegent is nagy ölelés fogadja. Ilyenkor elégedetten dõlünk hátra, mondván: túl vagyunk a nehezén... És vannak napok, amikor az összes eddig ismert teher a nyakadba omlik."
"Az idõ múlt kint is, bent is. Az ember végül megszokja, hogy távol vannak tõle, megváltoznak, felnõnek mindazok akiket szeret. Az ember végül azt is megszokja, hogy mások élik át azt, amirõl õ álmodott. Idõvel az ember mindenhez hozzászokik, beletörõdik, de nem tudja elfelejteni..."
‎"Lemondtam szinte minden létezõ álmomról... ma mégis valahogy azt érzem, néhányat talán lenne esély valóra váltani,
ha csak rajtam múlna..."
"Van hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét ahol megtört, de visszatarja egy kéz és hiába tudja miért nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját, ezért aztán ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza és képtelen ellenszegülni."
"Egyszer azt kérdezted, hogy melyik fontos az életben, hogy ki voltál vagy ki leszel? Egyetlen dolgot mondhatok erre: bárhogy is alakul a sorsod a múltad végig kísér."
"Hallgass, ne mondj nekem inkább egy árva szót sem! Nem akarom, hogy újra hazudj nekem...és tudod miért? Mert elhiszem..."
"Aki folyamatosan a múltat kéri számon, az a jelenét is a múltban éli. És olyan valóságosnak hiszi mint a saját tükörképét. Ha pedig megüti, nem a kép sérül meg, hanem a kéz ami odacsap."
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy béka. Ez a kis béka hozta vitte az állatokat ide-oda a folyón teljesen ingyen persze. Egyik nap odament hozzá egy skorpió, azt mondja neki: Vigyél át engem is!
A béka elõször nem egyezett bele azt felelte: nem, nem viszlek át, mert biztosan megmarnál engem útközben. De a skorpió csak erõsködött nem is értette, azt mondja neki: miért marnálak meg téged?
Végül is a hátára vette és elkezdett vele úszni a másik partra. Már a folyó közepén jártak, amikor a béka hirtelen fájdalmat érzett a hátában, persze annak rendje és módja szerint süllyedni kezdtek. Ekkor kérdezi a béka a skorpiót: De hát mért tetted ezt mond meg?!
Most így mind a ketten meghalunk... A skorpió csak megvonta a vállát és így szólt:
Mit csináljak? Ilyen a természetem."
"Egy színes világban sétál egy ember, se nem gazdag, se nem szegény, se nem hívõ, se nem hitetlen..."
"Akik egyszer elárulnak, azoknak az emléke életed végéig elkísér téged. És valahányszor elõugrik, mindig visszaránt a múltba. Ilyenkor, aki megbocsátást kutat, az hibát követ el. Ugyanis a megbocsátás egyenlõ a fejezéssel. Ne tépelõdj hát sokat azon, hogy elnézd a bûneiket, hogy bárkinek is megbocsáss, mert ezt a tõrt már beléd döfték, ott van a hátadban. És csak mélyebbre fúródik valahányszor mentséget keresel a tetteikre."
""Egy harcot nem mindig az ellenségein ellen vívunk. Az életben néha önmagunk ellen is küzdeni kell. Ilyenkor pedig dacolni kell a kimenetelével, még ha szakadék is tátong elõttünk, bátran meg kell támadni a következõ napot. És ha végül gyõzünk ebbe a küzdelembe elmondhatjuk hogy ismerjük önmagunkat. Egy harc nem mindig az ellenséggel való küzdelmet jelenti, néha a szeretteinkért való küzdelmet is."
"Nem nézhetsz vissza, ha egyszer eldöntötted,hogy mindent és mindenkit magad mögött kell hagynod. Vágd ki és dobd el a szíved ha kell. Szakíts ki magadból minden olyan porcikádat, ami maradásra késztetne, semmi ne maradjon benned ami gátolhat abban, hogy eltûnj. Ha erre képes vagy, csak akkor tudsz megszabadulni a kínoktól."
"Akkor is lehetsz hûséges, ha elszöksz valakitõl és akkor is ha odafutsz valakihez. A hûség istenigazából nem is erény, inkább csak a szeretet vaksága és az elõl nincs menekvés, elõbb vagy utóbb ez a fajta hûség egyszer mindenkit utolér. Ezért kell nagyon alaposan meggondolni mire is esküszünk, mert minden ami hûséggel kezdõdik, árulással ér véget."
„Harcolni annyit tesz, hogy valóra váltod a félelmeidet.”
„Van, hogy ölni kell, hogy élhessen az ember, van, hogy muszáj megölni a bennünk élõ szeretetet, hogy ne az öljön meg bennünket.”
"A bosszú nem csak nehéz dolog de magányos is."
"Az egyedüllét nem azonos a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem feltétlenül marad magányos minden olyan ember, aki falakat vagy egész várakat húz magaköré, mert szerencsére jöhet valaki aki lerombolja. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi nem érdemli meg, hogy szeressék. Aki fél attól, hogy szeressen bárkit is, az nem a magány sorsára jut, hanem végül azzal lesz együtt, akit a legjobban gyûlöl!"
"Ahhoz, hogy megszerezz valamit néha olyasmikrõl is le kell mondanod, amiket nagyon szeretsz."
"Akik egyszer elárulnak, azoknak az emléke életed végéig elkísér téged. És valahányszor elõugrik, mindig visszaránt a múltba. Ilyenkor aki megbocsátást kutat, az hibát követ el., ugyanis a megbocsátás egyenlõ a feledéssel. Ne tépelõdj hát sokat azon, hogy elnézd a bûneiket, hogy bárkinek is megbocsáss, mert ezt a tõrt már beléd döfték, ott van a hátadban. És csak mélyebbre fúródik, valahányszor mentséget keresel a tetteikre."
„Van hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét ahol megtört, de visszatartja egy kéz és hiába tudja miért nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját, ezért aztán ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza és képtelen ellenszegülni.”
‎"Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök. "
"A magány belülrõl emészt, kívülrõl nem látszik."
„A szégyen gyakran a szerelemnél és a halálnál is erõsebb. A szégyen ott és akkor kap lángra ahol van, ott és akkor szedi darabokra az ember lelkét. És mire ezek a sebek összeforrnak, egészen átalakul a jellemünk, addigra annyi szenvedés lesz mögöttünk, hogy teljesen könyörtelenné válunk.”
„Az életben mindig azok árulnak el, akiket szeretsz, ezért el kell elpusztítani õket”
„A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel”
‎"A szeretet nem más mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel. Ahol az sem nyer aki kacag és az sem aki dacol a sorsával. Kicsit olyan ez mint ha vissza felé lépkedne az ember mint egy vissza számlálás a nulláig. Hiába szeretünk kitartóan és önfeledten. Ha a játék valakinél véget ér kezdhetjük az egészet újra..."
"Hiába mondja az ember hogy nincs félni valója semmit nem hagyott ki és mindent számításba vett leginkább azokat a dolgokat nem vesszük észre vagy észlelünk túl késõn melyek az orrunk elõtt vannak..Menekülünk..De ahogy próbáljuk elkerülni a végzetünket úgy sodródunk egyre inkább az elkerülhetetlen sorsunk csapásába..."
„Az életben mindig azok árulnak el, akiket szeretsz, ezért el kell elpusztítani õket.”
„A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel.”
‎"Az életben mindig csak azok mennek el, akiket a legjobban szeretsz."
"Hiába mondja az ember, hogy nincs félni valója, semmit nem hagyott ki és mindent számításba vett. Leginkább azokat a dolgokat nem vesszük észre vagy észlelünk túl késõn, melyek az orrunk elõtt vannak... Menekülünk... De ahogy próbáljuk elkerülni a végzetünket, úgy sodródunk egyre inkább az elkerülhetetlen sorsunk csapásába..."
"... mert a nõk okosak. Látszólag ugyan magukat vélik prédának, de valójában mindegyik vadászik. A nõk rögtön felismerik a férfiak gyenge pontját és szembesítik õket azzal. A férfi pedig már csak a büntetését tudja meg."
"A vég soha nem egy pillanat alatt jön el. Minden vég együtt jár a kezdettel, mint az árnyék úgy követi. Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínûleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az ember az elkerülhetetlent elkerülje, nem elég csak a végzetünkkel szembe szállni. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerüljük, nem elég csak az idõt megállítani. Vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha jó oldalon ütjük fel életünk könyvét..."
‎"Hogyan lehet helytelen egy ilyen dolog, ami ennyire jo érzes?"
"Az ember ösztönösen próbál menekülni az elkerülhetetlen dolgok elõl, abban a reményben, hogy ha hajszálhíján is, de megúszhatja.”
"Hiába mondja az ember, hogy nincs félni valója, hogy semmit nem hagyott ki, vagy mindent számításba vett. Leginkább azokat a dolgokat szoktuk elfelejteni vagy késõn észrevenni, amik az orrunk elõtt vannak. Menekülünk, de ahogy próbáljuk elkerülni a végzetünket, úgy sodródunk egyre inkább az elkerülhetetlen sorsunk csapásába
A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel. Ahol az sem nyer, aki kacag és az, sem aki dacol a sorsával. Kicsit olyan ez, mint ha visszafelé lépkedne az ember, mint egy visszaszámlálás a nulláig.
Hiába szeretünk kitartóan és önfeledten. Ha a játék valakinél véget ér kezdhetjük az egészet újra.
Üldözzük a menekülõ embert a rossz sors olyan, mint a vak szerelem hiába menekülnénk elõle, mindig ott motoszkál a fejünkben. Nem az elkerülhetetlen, hogy meghalunk vagy megszûnünk létezni, sokkal inkább az, hogy megforduljunk, és legalább egyszer visszanézzük az életünket.”
Akkor is lehetsz hûséges, ha elszöksz valakitõl és akkor is ha odafutsz valakihez. A hûség istenigazából nem is erény, inkább csak a szeretet vaksága és az elöl nincs menekvés, elõbb vagy utóbb ez a fajta hûség egyszer mindenkit utolér. Ezért kell nagyon alaposan meggondolni mire is esküszünk, mert minden ami hûséggel kezdõdik árulással ér véget.
Ha már a harc sem elég, hogy a szeretteidet megóvd, bármennyire fáj is, az õ szeretetüket kell kiölni, csak így lehet még esély, hogy megmentsük õket szeretettel mégis lemondással.
Harcolni annyit tesz, hogy valóra váltod a félelmeidet.
A bosszú nem csak nehéz dolog, de magányos is.
Az egyedüllét nem azonos a magánnyal. A magány ugyanis az amikor az ember nincs kibékülve azzal amit a tükörben lát. Az a magányos ember aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül, de nem feltétlenül marad magányos minden olyan ember, aki falakat vagy egész várakat húz magaköré mert szerencsére jöhet valaki aki lerombolja. Az viszont örökké magányos lesz ,aki úgy érzi nem érdemli meg, hogy szeressék. Aki fél attól, hogy szeressen bárkit is, az nem a magány sorsára jut, hanem végül azzal lesz együtt, akit a legjobban gyûlöl!
A szeretet nem más, mint egy játék az elkerülhetetlen végzetünkkel.
A vég soha nem egy pillanat alatt jön el. Minden vég együtt jár a kezdettel mint az árnyék úgy követi. Bármi történjék velünk életünk során az már valószínûleg jó ideje lesben állt. Ahhoz hogy az ember az elkerülhetetlent elkerülje nem elég csak a végzetünkkel szembe szállni. Ahhoz hogy az elkerülhetetlent elkerüljük nem elég csak az idõt megállítani. Vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg ha jó oldalon ütjük fel életünk könyvét...
Mindig mindenki megfizet a tetteiért, csak valakinek a halálakor nyújtják be a számlát és valakinek még életében. De ahogy a bûneink, jótetteink sem merûlnek feledésbe, csak azokra kevesebben emlékeznek. Míg megnem fizetsz érte, addig nõ az aggódásod. Egyre csak nõ és végül már nem tudod leróni, ha pedig nem is akarod, mások fognak érte fizetni kamatostúl.
Ha nem akadályozod meg, hogy más rossz dolgokat cselekedjen, akkor te is legalább annyira rosszat teszel.
Az elsõ bûn nem mentesít a teher alól és minél jobban titkolod, annál nagyobb teher lesz. Az elsõ bûn pokolba juttat téged, de az áldozataid is.
Ha önmagad vagy az jó dolog, de nem attól leszel rossz, ha nem vagy.
A jóság az, ha akarjuk a jót és ez a vágy mindenkiben megvan. Amikor az erõs nem vonja kétségbe a gyengét, hogy miért jössz lassan, miért maradsz el tõlem, vagy amikor a tehetõs ember nem vágja oda a szegényebbnek, hogy miért nincs rendes ruhája. Csak mert rossz dolgok történtek, muszáj nekünk is annak lenni?
Fölösleges bûneink nyomába szegõdni, azok elõbb utóbb úgyis visszatérnek hozzánk s amíg benünket nem találnak szeretteink kapuját döngetik majd.
Úszni csak mélyvízben lehet megtanulni.
Azt hittem, hogy az öklömmel minden követ ketté török. Nem megy. Mindenki számára eljön a nap, amikor olyan akadály állja útját, amit nem tud odébb görgetni. Ha egy történeten sehogy sem vagy képes változtatni , fölösleges tudni mi lesz a vége, egyszerûen haladni kell az eseményekkel.
A lélek válasznélküli kérdései megbolondítják az embert. A szakadékon, ami közötted és a lehetõségeid között tátong, csak akkor juthatsz át, ha nem hazudtolod meg önmagad. Máskülönben bármekkorát ugrasz, belezuhansz.
Minden választás megoldás is egyben. A valódi reménytelenség a meghozott döntéseink mérgezet gyümölcse. Egy gyümölcs, amit ha nem rágsz meg, akkor egészben kell nyelned. A valódi reménytelenség annak a felismerése, hogy esetleg nem tettünk meg mindent amit kellett volna, addig pedig hiába érezzük a megoldások kulcsát szorosan a markunkban, az onnan mindig ki fog csúszni.
A kilátástalanság sokszor megmutatja, hol van a megoldás a problémáinkra, csak nem mindig van idõ azokat megkeresni - ezért is kilátástalanság. De talán nem is a válaszokat kutató, magába roskadó kilátástalanság a legnagyobb ellenség. Az igazi ellenség a körülöttünk ugyanúgy pezsgõ élet, a mindentõl független, az embernek utat nem adó, az embert fel nem ismerõ, az embert semmibe vevõ alattomos élet.
Az igazi reménytelenség, nem a probléma kilátástalanságát jelenti, hanem azt, hogy ami valakinek jó az méreg lehet más poharában.
Aki régóta harcol az ellenfelével, többé nem tud nélküle élni, a bosszú pedig egy idõ után csak az ellenségnek hagy helyet.