A tehetetlenséget a fizika úgy hagyta, ahogyan azt Newton idõ hiányban, két pénzhamisitási ügy között nem fejezhette be! És ezzel nagyon elégedett a fizika ma is.
Így most itt állunk tehetetlenség nélkül, tehetetlenül, és próbáljuk vakarni a híg, de bozontosnak vélt agyvizünket.
Pedig:
"A tehetetlenség: a test tömegvonzása önmagára!"
"A tehetetlenség: a test tömegvonzása önmagára!"
"A tehetetlenség: a test tömegvonzása önmagára!"
....
"A tehetetlenség: a test tömegvonzása önmagára!"
(Büntetésül százszor kell leírni!)
Ez egy igen egyszerû, vektoralgebrai jelenség, ami most csak azért feltünõbb, (és még csak nekem), mert ma már ismert az, hogy a gravitáció véges sebességgel terjed.
Mert ha ezt Newton is tudta volna, akkor õ pillanatokon belül, elõbb megértette volna, hogy a tehetetlenség: egy korábbi gravitációs mezõ ráhatása a jelenlegire.
Nem tudta ezt Maxwell sem, sõt Einstein se talán. Valóban, csak nemrégen ismert ez a tény, és kell a fizikának egy kis idõ, hogy a szellemi tehetetlenségét leküzdje!
Nekem viszont, részben a képzetlenségem miatt is sokkal kisebb a szellemi tömegem, meg a szellemsûrûségem, s így a szellemi tehetetlenségem is, mint a fizikának, ami nehezen mozdulhat csak.
Ha mondhatnám: extra nagy szellemi sûrûségtelenségem van- talán az egyik legnagyobb!!! Kész szellemi vákuum!
Ezért mondom én elsõnek:
"A tehetetlenség: a test tömegvonzása önmagára!"
(Továbbá, hogy a relatív tömeg is annak a hatása, de errõl még egy szót se!)
Ezzel a fizikát a régi-új alapokra állítottam, a Nobel díjat pedig kérem aranytálcán.
Az átadásra majd bizonyára méltón felöltözöm, van ugyanis egy 50 éves, alig használt, fekete öltönyöm, amit csak érettségin, és Nobel díj átadáskor szoktam viselni. Természetesen barna zoknival, mert zöld a szemem.