Kétségkivül, a tudományban ma már annyi megválaszolatlan, vagy nem jól megválaszolt kérdés van, hogy joggal merül fel kivülállókban is a kétkedés, és készteti õket saját út keresésére.
Felmerül azonban a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy olyan alapok, mint pl. a "tehetetlenség" a mai napig megoldatlanok? Hogy a választ ma már valamely részecske formájában keresik? De még sorolhatnám tovább, sõt néhányat le is irtam.
Minek a jele ez? Talán csalás, butaság, fantáziátlanság, vagy éppen az érdektelenség, vagy a megszokás csupán, amit tudati vakságnak, szellemi tehetetlenségnek is szoktam nevezni?
Természetemnél fogva én az emberek jóakaratát hiszem, ezért csak az utóbbi tényezõkre szoktam gondolni, persze néha erõsebb képi összhatást is megemlítve, az alábbi definicióval összhangban.
"A szellemi tehetetlenség a korábbi, és az új ismeretek egymásra hatása, amely a változás ellen hat"
Régóta ismert ez a meghatározás (ha nem is volt ilyen, rám jellemzõen tömören, és összefogottan leírva).
Mindenesetre meglehetõsen analog a fizikai tehetetlenség itt adott meghatározásával is.
Ilyenkor lehet elõny az is, ha valakinek a feje nincs megtömve annyira ismeretekkel, s emiatt kicsit tehetõsebb (Pontosabban kevésbé tehetetlen). Azonban csak akkor, ha kellõen motivált, és kreatív ahhoz, hogy az informatikai forradalom után elérhetõ milliárd információt megszûrje, a szükségeseket befogadja, feldolgozza, és szintézist tegyen.
Ezt hivom "emberközösségi tudatnak", amely billiószor nagyobb, mint egyetlen emberé, de amelyben minden eleme valamilyen szempontból meghatározó.
(Ami pedig nagyon érdekes, hogy ez a hatalmas tudat is tudatosan lett létrehozva. Akár hiszik, akár nem!)