Beszarás. Nem láttam ilyen jó, tartalmas sorozat-lezárást jóideje.



Úgy tûnt, hogy a Rex-es "álomvilág" a valós világ, aztán még ezt is derékba törték a legutolsó jelenettel. De végsõ soron az is elég gyanús volt: Nem volt ébredés, Britton csak hirtelen ott állt pizsamában a hálószobában, lesétál, mindenki él. Képi világát tekintve pedig már színhelyes a színhõmérséklet (tehát sem narancsos, sem kékes), ami legutóbb csakis a pilot nyitójelenetében (baleset) van így.



Viszont Britton beszélgetése a dokinõvel (a zárójelenet elõtt) még érdekesebb volt. Britton hirtelen azt feltételezi, hogy mindkét világ csak egy többszintû-álom, ez egyfajta megvilágosodás, és pont ezután "ébred fel" (amit fizikailag ugye mégsem látunk). Ez ugyebár ismerõs jelenség: Akkor ébredünk fel az álomból, amint rájövünk, hogy az valójában csak egy álom. :)



Csak azért mégis nehéz számomra azt feltételezni, hogy a 13 résznyi fõcselekmény csupán álom lett volna, pedig a happy-endhez ez kéne... :) De pont a balladai homálynak köszönhetõen tudja a nézõ a számára megfelelõ befejezést vizualizálni. Én ugyan nem szeretem az indirekt, ködös befejezéseket, ez mégis tettszett (pont úgy mint az Inceptionnél).



Amúgy az, hogy Britton miként jön rá Harper turpisságára szintén zseniális (értsd: ZSENIÁLIS) volt. "Az óra kegyeg", de igazából csak a Harper letört magassarkúja adta a kegyegéshez hasonló hangot. A megoldásra rávezetõ Vega, pingvin-jelmezben pedig igazán ötletes volt. :)



Az én olvasatomban akkor legyen az a befejezés, hogy Britton végre felébredt, tovább él a családjával (és végsõ soron az mindkét világ csak álom volt). Hiába annyi rossz után csak kijár a happy-end Brittonnak. :D



Bocsi a wall-of-text miatt. :D