Ami a császári hatalmat illeti, ebben az idõben olyan személyi kultusza volt, amit európai ésszel nehéz felfogni is. A császárt Amateraszu Ómikami, a napistennõ egyenesági leszármazottjának tekintik, a japán uralkodóház a hagyományok szerint több mint 3000 éves! A jelenlegi uralkodó, Akihito, már a 125.-dik a sorban!
Apja, Hirohito, 1947 januárjában, a békeszerzõdés részeként, nyilvánosan lemondott isteni eredetérõl, de arról szó sem volt, hogy császári címérõl is lemondjon. Bár egyik-másik bunkóbb amerikai politikus ezt követelte, de a várható japán reakciók miatt inkább eltekintettek a lemondatásáról.
Viszont ami a világi hatalmat illeti, azt nem gyakorolták a japán uralkodók, egy kivétellel. Az ókortól egészen 19. század végéig a sogunok, a katonai vezetõk kezében volt az uralkodói hatalom.
Az egyetlen kivétel, a Meidzsi - restauráció uralkodója; Muichi császár. Az õ vezetésével nyitott Japán a világ felé, és véget vetettek a Tokugava-érának az utolsó sogun dinasztia uralmának, a társadalom modern átalakításával.
Ettõl függetlenül, a japán császárnak mindig olyan vitathatatlan tekintélye volt, hogy a közvetlen parancsának még a legvadabb, legerõszakosabb sógunok sem mertek ellentmondani.
Az egyik császár a 16. században Nobugamának megtiltotta egy templom lerombolását, úgyhogy a sogun a parancs felolvasása után meghajolt, és elvezette a seregét. Hirohitó szintúgy bármikor betilthatta volna a háborút, más kérdés, hogy meddig élt volna még utána. Hagyományosan a túl kényelmetlennek bizonyuló uralkodók nem voltak hosszú életûek.