SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Ha már sci-fi könyvek, gyorsan belepofáznék egy gondolat erejéig én is.
Nemtom ismeri-e valaki, de nekem az Örök Háború Joe Haldeman-től mai napig etalon. Nem is hagyományos értelemben vett sci-fi, inkább katonaregény, sci-fi környezetben. Hihetetlenül jól mutatja be, csupaszítja le a sereget, a katonaságot, az egész életérzést, ami nem is csoda, elvégre vietnámi veterán az író. Emellett még meglepően profi tudományos magyarázatokkal szolgál a sci-fi elemekkel, féreglyukakkal, kollapszárugrásokkal, egyebekkel kapcsolatban, amiknek persze valószínűleg a java baromság, de amíg az ember nem kvantumfizikus, addig nem tűnik fel:)
Ami hihetetlenül tetszett benne, hogy annak ellenére, hogy lézerfegyverek, űrhajók és féreglyukas ugrások kontextusában zajlik a cselekmény, mindez egyszer sem hat erőltetettnek, egyszer sem érzi úgy az ember, hogy itt most tudatosan próbálják lenyűgözni, az orra alá dörgölni a "szifiséget", minden katonás egyszerűséggel, tárgyilagossággal van ábrázolva, sőt, inkább csak megemlítve, mintha a harci szkafander, a tachionbomba, és egyebek teljesen mindennapi, megszokott dolgok lennének. Épp ezért hihetetlenül hihető (szép kis képzavar) az egész, az ember abszolút elhiszi, hogy tényleg egy jövőből érkezett katona naplóját olvassa. Ez a megdöbbentően őszintének ható puritánság végigkíséri a könyv minden elemét, még a romantikus szálat is, ami egyébként szerintem pont ezért tudott sokkal jobban megérinteni, mint bármilyen manapság divatos, dagályos nyálsztori. Hozzáteszem, váratlan fordulatokra nem érdemes számítani, még hagyományos értelemben vett története se nagyon van a könyvnek, inkább egy katona karrierjének végigkísérése, kvázi katonanapló, engem mégis teljesen beszippantott, egy-két évente újraolvasom. Csúnya dolog, mert azért összetettségben illetve univerzumban a közelébe sem érhet a nagy sci-fi címeknek (már csak műfajánál fogva sem), de én mégis jobban szerettem olvasni, mint például az Asimov klasszikusokat.