Ezzel a hsz-eddel viszont egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy a kezdetekben még volt egy rakás férfi, főleg értelmiségiek, akik csupa jószándékból és mindenféle érdek nélkül álltak a női egyenjogúság és a fekete polgárjogi mozgalmak mellé, vagy éppen vették védelmükbe a szexuális kisebbségeket. A női egyenjogúsággal kapcsolatban akár Tolsztojra és Ibsenre is gondolhatunk. És hát rengeteg férfi belátta, hogy a helyzet valóban abszurd, mert hogy valóban abszurd volt.
A tőkések viszont nagyon sokáig nem álltak be a támogatók és szervezők közé. Ennek – szerintem – az volt az oka, hogy hagyományosan egy tőkés érdeke mindig a liberális gazdaságpolitika, ahol azt csinál, amit akar, és a konzervatív társadalompolitika, ami biztosítja a társadalmi békét . Azt is tudták mindig, hogy a kettő közül azért a társadalmi béke a fontosabb. Ezért nyelték le – nagyon nehezen – a New Dealt, meg általában a jóléti államot, még akkor is, ha annak gazdaságpolitikája a legkevésbé sem volt liberálisnak mondható. Mindegy, de a szekér haladt, ameddig ugye haladt, így aztán morgolódva, de elfogadták. A jóléti állam ugyanis hatalmas piacot is teremtett, miközben fenntartotta a társadalmi békét. A hippimozgalom és a párhuzamosan megjelenő rengeteg radikális ideológia viszont semmiképpen nem volt elfogadható a tőkések szempontjából, így aztán eszük ágában sem volt azokat támogatni. Ez egészen addig tartott, amíg – hagyjuk most az olaj- és általában a nyersanyagválságot – a jóléti állam már nem volt képes piacot bővíteni, sőt. És ekkoriban, ami szerintem már a hetvenes évek második felében volt, kezdtek el nagy erőkkel gondolkodni azon, hogy mi is a baj. A gondolati sor vége pedig az lett, hogy a fogyasztók elérték a racionális fogyasztás felső határát. És mivel a tőkések zöme csak rövid távú haszonban képes gondolkodni, abban maradtak egymással a klubban, hogy rá kell venni az embereket a teljesen irracionális túlfogyasztásra. Bármi áron. Ez pedig másként nem megy, csak a társadalom és annak minden közössége szétverésével. De ezt úgy kell tenni, hogy azért ne legyen forradalom, törés-zúzás, stb. Szóval a társadalmi békét legalább annyira fenn kell tartani, hogy az emberek bejárjanak dolgozni, munka után meg menjenek shoppingolni. Na, erre a radikális feminizmus és annak csatolt részei kiválóan alkalmasak. Így aztán elkezdett eleinte csordogálni, aztán egyre inkább folyni, sőt ömleni a pénz a radikális szervezetekhez. Meg persze a szellemi tőke is, egy rakás jól fizetett fehér férfi tervezési-szervezési szaktudása.