Régen hagyományosan a férfiak vállaltak több kockázatot, ezért aztán több kudarcot is szenvedtek. Ezért aztán úgy nevelték a fiúkat, elsősorban az apjuk és a közösség többi férfitagjai, hogy kudarctűrő képességük kialakuljon. Természeti népeknél még most is előfordul, hogy a 6-8 éves fiúkat elkülönítik az anyjuktól, és általában a nőktől, lányoktól. Csak fiúk/férfiak között nőnek, nőttek fel. Modernebb időkben is úgy nevelték az apák a gyerekeiket, hogy ha a lány verte le a térdét, mert elesett, az hozzábújhatott az anyjához, ha a fiú, akkor „szedd össze magad !”, „légy férfi !”, „katonadolog”, stb. A kudarctűrő képesség tehát tanítható, csak egy kicsit szívtelennek kell lenni hozzá, amire inkább a férfiak képesek, azok se könnyen. Ma a fiúkat az anyjuk neveli, apjuk nincs a háznál. Ha a hat éves fiuk sírva jön haza, mert kapott két pofont a társától, akkor anyának lila gőze sincs arról, hogy hogyan kell egy ilyen konfliktust kezelni, mert ő maga lányként soha nem élt át ilyet. Így aztán mit fog csinálni ? Hát minden olyat, amit nem kéne, viszont semmi olyat, ami a gyerek kudarctűrő képességét, vagy konfliktuskezelő képességét javítaná. A kérdés tehát igazából az, hogy miért nincs a gyerekeknek apja. Mert ez sem új dolog már, a mai fiatalok, sőt harminc-negyven körüliek már apa nélkül nőttek fel.