Nem a fenét, te is feminista vagy. Az egykori klasszikus feminista mozgalom elérte azt, amit akart, s ma már annyira természetes, hogy senki nem ellenzi az eredményeit. Más tészta viszont a mára kialakult radikális, szélsőséges feminizmus, akiknek képvislői olyanok, mint John Osborne regényében, a dühöngő ifjúságban a főszereplője Jimmy, aki valójában a világgal és saját helyzetével elégedetlen, de semmi affinitása abból kikerülni, ezért hullára szekálja a környezetét. Viszont fogalma sincs, hogy amivel elégedetlen, ahelyett mit és hogyan kellene átalakítani, a lényeg, hogy ami van, azt le kell rombolni, s mindent a szemétdombra hajítani.
A szélsőséges feministák épp azzal elégedetlenek, hogy nők, a gyengébbik nemhez tartoznak, és ezért erősek akarnak lenni, akár a férfiakkal vetekedve is. A közéletben a média, a filmipar, a különféle divatcégek és reklámok is ezt nyomják a fiatalok fejébe, nem trendi a férfias férfi, a nőies férfi, mert ez különben is fölé-alárendeltséget jelent. Holott a klasszikus feminizmusnak nem volt célja lerombolni a kialakult férfi és női szerepeket, csak egymás mellé szerette volna rendelni őket, azaz elismerni, hogy a nőknek is van értelmi és szellemi képességük, nem kell otthon ülniük, hanem aktív, hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. De vallották, hogy adjuk meg a férfiaknak, ami őket megilleti, s adjuk meg a nőknek is, ami őket megilleti. Mind a férfi, mind a női társadalom ismerte azt, hogy a jogokon kívül mindenkinek van kötelessége és felelőssége is, és ez igaz a párkapcsolatra is. Ma csak jogok vanna, kötelesség, felelősség semmi.