Elkezdtünk ismét moziba járni

Elkezdtünk ismét moziba járni

2014. április 26. 08:51, Szombat
Most már nem csak 3D-t bámulni és zabálni járunk a mozikba, hanem a film is érdekel minket. Növekedésnek is indult a nézőszám.

Míg 2013-ban az Európai Unió országaiban némiképp csökkentek a mozis látogatottsági adatok, addig Magyarországon megnőtt a moziba járási kedv, s persze a nézőszámmal együtt a mozis bevételek is növekedésnek indultak. Persze az EU-s 4,2%-os látogatottság-csökkenés sem mondható igazán jelentősnek, főleg, hogy a 2013-as bevételek a jegyárak változásának köszönhetően még így is nagyjából a 2012-es szinten mozogtak. Bevétel szempontjából egyébként Amerika sem panaszkodhat, az ottani mozipiac újabb rekordesztendőt produkált. S bizony rá is fér a növekedés Amerikára, hiszen míg ott 10,837 milliárd dollárról 10,922 milliárd dollárra nőtt a nézők által a jegyekre kiadott összeg, addig Kínában a növekedés 25%-os volt - ha ez az ütem marad, akkor nemsokára hatalomátvétel várható.

Klikk ide!

Persze Európában is ahány ország, annyi szokás, érdekes látni a fenti ábrán, hogy változott a nézők viszonyulása a mozizáshoz - sok helyütt az döntött a növekedés vagy csökkenés kérdésében, hogy a mekkora érdeklődésre számot tartó hazai gyártású alkotások kerültek bemutatásra. Mint látható, például Cipruson 20, Szerbiában pedig 16%-kal csökkent a mozizók száma 2012-höz képest, Spanyolországban 15%-kal, a görögöknél 12, míg a svédeknél, portugáloknál és osztrákoknál 10%-kal. A hazai 2%-os növekedésnél jobban teljesítettek a lettek, a litvánok, a szlovákok és az olaszok, de az igazi eminensek a 15% körüli nézőszám-növekedést produkáló bolgárok és románok voltak.

Magyarországon a 2%-os adat félmillióval jelent több nézőt 2013-ban az előző esztendőhöz képest. Feldmájer Sándor, a Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének elnöke a Világgazdaságban azt nyilatkozta, hogy "a becslések szerint tavaly 9,9 millió fizető nézője volt a hazai filmszínházaknak, összesen mintegy 13,2 milliárd forint maradt a jegypénztáraknál". Az éveken át tartó nézőszám-csökkenés tehát megállt, a nézők elfogadták a jegyárakat, amit remekül jelez a drágább, 3D-s jegyek még mindig kiemelkedő eladása, valamint az itthon kimagasló büfés költések is. (Persze a mostani adatok a növekedés ellenére is még mindig messze vannak például a 2006-osaktól, amikor 12 millió eladott mozijegyet regisztráltak hazánkban.)


Összességében a mozi világszinten is előrelépett, hiszen az MPAA ismertette éves jelentését a Las Vegasban megrendezésre került CinemaCon, mely szerint 2013-ban 35,9 milliárd dollár bevétel folyt be világszerte a mozik jegypénztáraiban, ami egyrészt 4%-os növekedést jelentett 2012-höz képest, másrészt pedig természetesen új rekordot. A bevételek vizsgálata egyébként egy érdekes folyamatra is rávilágít, nevezetesen arra, hogy az Amerikán kívüli piac egyre nagyobb szeletet hasít ki a mozis bevételi tortából. Míg 2009-ben a mozis bevételek 64%-a képződött Amerikán határain kívül, addig tavaly már 70%-a.

A majdnem 11 milliárdos amerikai piac mögött a második helyet a kínai szerezte meg 3,6 milliárd dollár bevétellel. A további nagy piacok: Japán - 2,4 milliárd, Nagy-Britannia - 1,7 milliárd, Franciaország - 1,6 milliárd és India - 1,5 milliárd dollár. A bevételek szinten tartásában és növekedésében továbbra is komoly szerepet játszik a 3D-s prémium ár. A "műfajt" az elmúlt pár évben rendszeresen eltemetik szenzációhajhász cikkekben, de a tény az, hogy világviszonylatban egy százalékkal több pénz folyt be a 3D-s vetítésekből, mint 2012-ben, s Amerikában is csak 1%-kal esett vissza a 3D részaránya az összes bevételből.


Persze a mozijegyekkel kapcsolatban mindig érdemes megjegyezni, hogy kvázi luxuscikkekről van szó, a legtöbb ember egyáltalán nem mozizik, vagy évente maximum egyszer-kétszer látogat el a multiplexekbe - ők azok, akik jobbára csak folytatásokat néznek meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a tavalyi amerikai adatok alapján, hogy bár a lakosság mindössze 11%-a mozizik rendszeresen (vagyis vásárol havonta legalább egyszer mozijegyet), ők biztosítják a stúdiók bevételeinek mintegy 50%-át.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások