Erős lesz a hazai mozis december

Erős lesz a hazai mozis december

2014. december 4. 14:32, Csütörtök
Az év komédiája, két überlátványos film és egy jó magyar komédia érkezik, sőt, több fantasyt is láthatunk decemberben. Öröm, boldogság.

Hányszor voltál moziban novemberben?
Egyszer sem
Egyszer
2-3-szor
4-5-ször
5-nél többször
A négy decemberi mozis hét közül az első negyedikén, csütörtökön indul(t) el, s meglepő módon nem hozott nehézsúlyú hollywoodi jelöltet, talán a forgalmazók azt hitték, hogy a november végén bemutatott Madagaszkár pingvinjei és a Förtelmes főnökök 2 sokkal nagyobbat fog szólni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy "mindenki" a Swing című magyar komédiára fog jegyet váltani, ami nem is baj, mert Fazekas Csaba Ónodi Eszter, Törőcsik Franciska és Csákányi Eszter főszereplésével forgatott filmje kifejezetten jól sikerült, abszolút vállalható munka.

Ugyancsak negyedikei (és magyar) premier a Berosált a rezesbanda című ifjúsági mozi (író: Csukás István), valamint az itthon majdnem 20 éve roppant népszerű kanadai Atom Egoyan új rendezése, A fogoly (The Captive), ami egy gyerekrablós bűnügyi film. A hét negyedik bemutatója a francia Körberajzolva (Je fais le mort), amit forgalmazója bepróbál a multiplexekben. A címből talán kiderül, hogy ennek a komikus filmnek is van bűnügyi vonatkozása (de komikus is), főhőse szokott holttestek helyére feküdni, hogy azokat körbe tudják rajzolni.

A fogoly

December első mozis hetén egy külföldi sikergyanús film sem jön ki, 11-én azonban rögtön 3 is - három különböző célcsoport számára. A Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To) nem szorul bemutatásra, Jeff Daniels és Jim Carrey 20 évvel sikerfilmjük után ismét összeállt. A bibliai Exodus: Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings) egy 2,5 órás Mózes-eposz Ridley Scottól, Christian Bale főszereplésével, a Paddington (Paddington) pedig a népszerű mesehős mackó élőszereplős/animált mozis kalandja lesz - gyerekeknek kötelező.

Ugyancsak e héttől láthatjuk Robin Williams egyik utolsó filmjét, a Brooklyn legmérgesebb embere (The Angriest Man in Brooklyn) című komédiát, melynek címében a története. Az ínyencek megnézhetik a Búcsú a nyelvtől (Adieu au langage) című svájci kísérleti filmet, melyet nem más rendezett, mint Jean-Luc Godard - meg is kapta a cannes-i zsűri nagydíját érte, bár a filmről jellegéből adódóan nem sokat lehet írni bővebben. Minimális számú moziban megtalálható lesz még ekkor egy angol középkori akciófilm, a Lovagok háborúja 2. - Harc a trónért (Ironclad: Battle for Blood), valamint egy angol gyerekfilm, a Mázli a csodakutya (Pudsey the Dog: The Movie), melynek főszereplője a tavalyelőtti angol Csillag születiket (Britain's Got Talent) megnyerő kutyus.

Brooklyn legmérgesebb embere

December 18-án nyit itthon A hobbit: Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies), ennyi bőven elég a filmről. Aki nem akar a fősodorba beállni, vagy azon sokak közé tartozik, akik csalódtak az első részben, az öt másik film közül választhat: az Eszeveszett mesék (Relatos salvajes) egy őrült argentin komédia az ember tűrőképességéről, a Szexterápia (The Little Death) Ausztráliából érkezett, ugyancsak vígjáték és 5, egy utcában lakó pár történetét fűzi egybe, erősen orgazmuscentrikusan.

A Válás francia módra (L'ex de ma vie) egy francia komédia egy válófélben lévő, de nászútjukat bepótoló párról, míg a Zűrös olasz esküvő (Un matrimonio da favola) igen, egy olasz komédia öt jó barátról, akik egy esküvőn futnak össze. Bónusznak láthatunk egy dokumentumfilmet, a Vatikáni múzeum 3D-t (The Vatican Museums 3D), melyet ultra HD 4K/3D-kamerákkal rögzítettek.

Paddington

Karácsonyra természetesen családi filmeket időzítettek a hazai forgalmazók. Ezek egyik Franciaországból érkezik: az Asterix: Az istenek otthona (Astérix: Le domaine des dieux) ezúttal animáció lesz, nem élőszereplős. Akinek pedig inkább Amerika irányába húz a szíve, az az Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka (Night at the Museum: Secret of the Tomb) című gyerekfilmre fizethet be. A felnőtteknek így marad a gagyinak tetsző és évek óta halasztott A hetedik fiú (Seventh Son) című fantasy, valamint egy angol romantikus komédia Hugh Grant és Marisa Tomei főszereplésével, a Hogyan írjunk szerelmet (The Rewrite).

A rétegfilmek kedvelőinek szól a svájci Újrahasznosított szerelem (Recycling Lily), ami egy szemétfelügyelő szerelmi története, az osztrák Shirley - A valóság látomásai (Shirley: Visions of Reality), melyben Edward Hopper tizenhárom festménye elevenedik meg, illetve a Parador Húngaro című magyar dokumentumfilm egy Kolumbiában dolgozó kolbászsütőről.

Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka

Melyik decemberi hazai mozis premier érdekel legjobban?
A hobbit 3
Dumb és Dumber 2
Éjszaka a múzeumban 3
Mindegy, a lényeg, hogy nem folytatás
Januárban még a decemberinél is erősebb kínálatra számíthatunk, hiszen elkezdenek beáramlani hozzánk az Oscar-gyanús és év filmje-jelölt alkotások, például ugyanazon hétvégén láthatjuk az idei év két legjobbját, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)-t, valamint a Foxcatchert, A mindenség elméletéről nem is beszélve. A magyar filmek rajongói is örülhetnek, hiszen érkezik a Mancs és a Dumapárbaj, a hollywoodi kommersz pedig az Elrabolva 3-at és a Hős6ost hozza el.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások