Ismét űrhajósokat toboroz a NASA 

Ismét űrhajósokat toboroz a NASA 

2015. november 7. 06:18, Szombat
Készülnek a következő évtizedre, amikor további küldetésekre kerül majd sor.

A NASA az űrsiklók 2011-es nyugdíjazása óta nem sok lehetőséget biztosított saját űrhajósainak, ők kénytelenek voltak megelégedni az alaposan visszavágott óraszámmal és a beszűkült lehetőségekkel. Most ismét újoncokat keresnek, akik az elkövetkező évek fontosabb feladataiból vehetik majd ki részüket.

A jelentkezési procedúra meglehetősen vontatott, hiszen a sikeres próbálkozókra egy kétéves intenzív program vár, ők csak ezt követően csatlakozhatnak a meglévő, jelenleg 47 főt számláló csapathoz. Jelentkezőkből persze nincs hiány, tavaly több mint 6 ezren jelezték érdeklődésüket, közülük mindössze nyolcan feleltek meg a szigorú követelményeknek, az idén decemberben induló program keretein belül pedig 8-14 további szerencsés követheti majd őket - az eredményhirdetésre 2017 júniusában kerítenének sort.


Jelen pillanatban a Szojuz kapszulák még mindig szállítják az ISS aktuális legénységét, amerikai részről a Boeing és a SpaceX 2017-től indítaná el a kereskedelmi programot, míg a NASA saját Orion kapszulája legkorábban 2021-ben szállítana űrhajósokat. Ez még odébb van, de mindenképpen szükséges megkezdeni a felkészülést, hiszen az említett hosszú képzési idő és az űrhajósok száma ezt elengedhetetlenné teszi. A jelentkezők egyébként olyan amerikai állampolgárok lehetnek, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, három év tudományos területen végzett munkával vagy ezer óra repülési idővel a hátuk mögött. A kitűnő látás és a megfelelő vérnyomás szintén fontos követelmény.

A jelenlegi űrhajósok közül még nem mindenki jutott el az űrbe, de az hamarosan változhat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások