Az olcsóbb telefonokra koncentrál a Samsung

Az olcsóbb telefonokra koncentrál a Samsung

2015. december 30. 00:24, Szerda
Nem mondanak le a csúcskategóriáról sem, de a telefonok számát csökkentenék.

Megszokhattuk, hogy a Samsung minden felmérésben vezeti az okostelefonos és a tágabb értelemben vett mobiltelefonos ranglistát, ez azonban az utóbbi időben minden változóban lenne. Idén inkább a középkategóriás és a kifejezetten olcsónak szánt megoldások fogytak jobb ütemben, jövőre ezért erre a területre koncentrálnak majd.

A Korea Times számolt be a friss értesülésről, amelyet a Samsung egyik, közelebbről meg nem nevezett partnerével készített interjúra alapoznak. Ebből ugyanis kiderült, hogy a dél-koreai gyártó a 2016-os évben mintegy 12 százalékkal szeretné csökkenteni a leszállított okostelefonok számát, amely egy másik illetékes szerint éves szinten 420-430 millió készülék legyártását eredményezné. Ezzel persze még nem kerülne azonnal veszélybe az első hely megtartása, de jelzi, hogy nemcsak a Samsung, hanem a teljes piac a kereslet lassulásával, a szegmens telítődésével kénytelen szembesülni.

Mivel a Galaxy A és a Galaxy J család tagjai kifejezetten jól szerepeltek idén, jövőre éppen ezen két vonal mentén terveznek fontos változásokat, ami persze újabb generációk piacra dobását jelenti. Nem mondanak le a Galaxy S7 és a Galaxy S7 edge bemutatásáról sem, hiszen a csúcskategória is komoly lehetőségeket kínál a vásárlók egy részének meghódítására, de a fókuszt egyértelműen a középkategóriás és a belépő szintű megoldásokra helyeznék át.

Nagy kérdés, hogy a különböző kínai gyártók globális szinten is kikezdik-e a Samsung pozícióit, ahogy azt eddig Kínában tették - amennyiben ez bekövetkezik, az első hely megtartása is megkérdőjeleződhet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások