Két új okosórát dob piacra a Google

Két új okosórát dob piacra a Google

2016. december 27. 15:15, Kedd
Ezek azonban a gyártók nevét viselik majd, immár a cég új szoftverével.

Közvetlenül a karácsonyi ünnepet megelőző napokban készült interjú Jeff Changgal, aki az Android Wear vonalért felelős termékigazgató feladatait látja el a Google berkein belül. Az általa elmondottakból következtethetünk a 2017-es év első periódusában várható fejleményekre.

A Verge által készített interjúban többek között elhangzik, hogy a Google két új prémium, vagyis csúcskategóriásnak szánt okosórát dobna piacra, ezek azonban nem az „új” Pixel márkanév alatt jelennek majd meg. Ezzel kapcsolatban mindössze annyit árult el az igazgató, hogy az OEM-gyártók nevénél maradnak, mivel azonban az utóbbi időszakban több partner is jelezte, hogy nem kíván kitartani a platform mellett, máris következtethetünk a valószínű közreműködők kilétére. A Lenovo például nem dolgozik a Moto 360 frissítésén, a Huawei pedig inkább a Tizen mellett döntött, így jó eséllyel az LG vagy az Asus neve alatt jelenik majd meg a két új jövevény.

Ez a két készülék már az új Android Wear 2.0-ra támaszkodna, eközben azonban a frissítésben részesülő megoldások teljes listáját is megkaptuk, vagyis világossá vált, hogy mely változatok esetében számíthatunk erre. Itt a Moto 360 Sport és Gen 2, az LG Watch Urbane és Urbane 2nd Edition LTE, az LG G Watch R, a Polar M600, a Casio Smart Outdoor Watch, a Huawei Watch és Watch Ladies, valamint az Asus ZenWatch 2 és 3 kap említést, néhány további fejlesztés mellett. Maga a szoftver egyébként jelen pillanatban a negyedik előzetesénél tart, a sorrendben utolsó ilyen változat januárban jelenhet meg, ezt pedig újabb 6 hétre rá követheti a végleges verzió.

Minden készen áll tehát a februári MWC-re, ahol várhatóan több eltérő megoldást is megismerhetünk majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások