Kudarcos éven van túl a Xiaomi

Kudarcos éven van túl a Xiaomi

2017. január 20. 08:03, Péntek
Túl gyorsan növekedtek, nem jöttek össze az előzetes tervek.

2014 óta a Xiaomi a kínai csodagyereknek számított, a cég igazán akkor robbant be a köztudatba. Olcsó készülékeikkel szinte elárasztották a számukra hazai piacot, befolyásuk a többi régióban is érzékelhető volt, mostanra azonban mintha kifulladt volna a lendület, ami többek között éppen az eredeti koncepcióval magyarázható.

Arról novemberben írtunk, hogy Kínában az új értékesítéseknél már az Oppo és a Vivo vezet, amelyek saját boltjaikon keresztül csábítják magukhoz a vásárlókat, miközben a tisztán online eladásokra fókuszáló cégek némileg háttérbe szorultak. Ez a két gyártó idén is tarolna, miközben a Xiaomi arról beszél, hogy egyáltalán nem keresnek pénzt a telefonokon. A vezérigazgató most egy Facebook-üzenetben üdvözölte a munkatársakat, ebben pedig többek között elmondja, hogy a hihetetlenül gyors növekedés után most a lassabb bővülés időszaka következik.

A Xiaomi persze nincs ezzel egyedül, a LeEco is anyagi gondokkal küszködik, dacára annak, hogy ők egy jóval nagyobb és jóval több területen érintett vállalatra támaszkodnak. A Xiaomi esetében teljesen egyértelmű, hogy nem sikerült a 2016-os tervek valóra váltása, messze elmaradtak a célkitűzésektől, bár azért jól látható módon igyekeztek maguk mögött hagyni a vásárlókban szándékosan kialakított képet, miszerint ők a kifejezetten olcsó telefonok előállítói – ezért is ismerhettük meg például a Mi Mix típust. Az idei évben ők is igyekeznek majd jelentős mértékben kibővíteni a meglévő bolthálózatot, ezzel is követve a mostani trendet, ezek száma ugyanis jelenleg mindössze 54 (ezen üzletek tavaly 14,4 millió dollár értékben adtak el telefonokat és egyéb termékeket).

Egyelőre kétséges, hogy a gyártó visszanyerheti-e korábbi lendületét, ehhez további akciókra és komoly marketingre lesz szükség – az olcsó változatok mellett pedig további prémium megoldásokat kell majd bemutatniuk. Arról sem feledkezhetünk el, hogy számos egyéb gyártó szeretne a Xiaomi gondjaival küszködni, ezért azt sem mondhatjuk, hogy kifejezetten rossz helyzetben vannak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások