Icewind Dale

Grafika: Az Icewind Dale azt az Infinity motort használja, amelyet a Baldurs Gate-hez fejlesztettek ki, nagyon kevés változtatást eszközölve a motor képességeiben. A felbontás továbbra is 640x480-ra korlátozódik, a kezelőfelület továbbra is a képernyő nagy részét foglalja el és az állandó hátterek parányi interaktivitást kínálnak. Az egyetlen hozzáadott technikai fejlesztés az OpenGL támogatás, amely alig észrevehető - talán a varázslat effektjeit fokozza, de nem nagy mértékben. A motor korlátozottsága az oka a perspektíva néhány problémájának is. Viszont hogy ezt megmagyarázzam, először le kell írnom a térképszerkezet művészi stílusát. A Spine of the World Mountain csodálatos helyszín egy RPG számára, és sok térkép, valamint helyszín gyönyörű. De a hegyvidékes környék magával hoz egy csomó csipkézett élű sziklát, réteges fennsíkot, kicsi, szeles kanyonokat és tátongó szurdokokat. Az árnyékok gyakoriak és amikor ezen tényezők összekeverednek, az eredmény néha megtévesztő. Nehéz megkülönböztetni a szurdokot a sziklától, és a játék arra kényszerít, hogy az egeret használd annak megállapítására, hogy melyik a gát és melyek a felfedezésre váró területek. Nehéz biztosan megérteni a perspektívát és a két dimenziós műremekek, bár kidolgozottak, nem kölcsönzik ezt magának a játékmenet stílusnak. A kis tárgyak a földön könnyedén nem észrevehetőek és nincs lehetőség, hogy változtassunk az előnyös helyzetünkön, a navigáció és a felfedezés kellemetlen mindennapos feladattá válik. Nekem tetszenek ezek a művészi munkák, és míg nem vagyok elragadtatva a bittérképes hátterektől, azért csinosak.

Kezelőfelület: Míg nem vagyok nagy rajongója a grafikus motornak, annál inkáb tetszik a kezelőfelület. Mint ahogy a grafikát is, az Icewind Dale a kezelőfelületének nagy részét is a Baldurs Gate-től örökölte, és néhány fejlesztéssel valóban kifényesítette a harcrendszert. A valós idejű csatajelenetek az Icewind Dale-ben nagyon a Betrayal at Krondor-ra emlékeztetnek - pont ugyanolyan stratégiai és nagyon szórakoztató. Az Icewind Dale lehetővé teszi a játékosoknak, hogy akkor állítsák meg az akciót vagy indítsák újra, amikor akarják, engedélyezve a tárgylista és a karakter igazgatást a csata közben is. Ha inni akarsz egy olyan varázsitalt, amelyet elfelejtettél belerakni a quick items nyílásba, nem probléma. Csak állítsd le az akciót, nyisd meg a tárgylistát és idd meg. Ez a kis tulajdonság rengeteg gyönyört okoz azoknak, akiket gyakran frusztrált a Baldurs Gate ezen nézőpontja. Ez odaáig fajulhat, hogy szabályozhatod a karakteted állapotát, ha egy szintet felugrott, így az új képességeknek rögtön hasznát is veheted. Értékeltem még azt a tényt is, hogy a csapatod teljesíti a parancsokat annak ellenére, hogy mi folyik a képernyőn. Meglepődtem, hogy a Black Isle kihagyta az automata megállás szörnyveszély esetén tulajdonságot, amely benne volt a Tales of the Sword Coast-ban. Ez az opció automatikusan megállítja a játékot, amikor egy szörny támadja meg a csapatot, de nem a látási lehetőségeket. Abban is reménykedtem, hogy a Black Isle ad parancsszint opciót. Jó lenne, ha egy karakternek a csapatban több parancsot is lehetne adni egyszerre, és utána végrehajtatni vele. Ez rendkívül nagy segítség lenne támadások tervezésekor és olyan dolgokban, mint gyógyítás az egész csapat számára. Sajnos nincs ilyen opció. Nincs semmiféle kamera vagy perspektíva opció sem a kezelőfelületben és eltávolították a boltokból való lopás lehetőségét is.

Játékmenet: Az Icewind Dale a legjobb fantasy RPG a Torment óta, és a játékmenet ennek a fő oka. A legerősebb tulajdonsága hagyományos stílusa, amely tízszeresen is kielégíti az AD&D rajongókat. A folyosók, barlangok, városok és erődítmények olyan érzést adnak, mint a régi toll és papír AD&D kalandok, megfelelően elszakadva a Forgotten Realms mesék lapjaitól. Az Icewind Dale-nek megalapozott története van, amelytől a játék többi része fejlődik. Az NPC-k érdekesek, modorosságuk és párbeszédeik fajtól, osztálytól és szövetségtől függően változnak, többféle társalgás adott, hogy megfeleljen a sokféle változónak.

Az Icewind Dale játékmenetének fő alkotórésze a harc. Kb 150 különböző szörnnyel harcolhatunk, és ezek könnyen a legemlékezetesebbek és legmegnyerőbbek lehetnek. A Black Isle kitűnő munkát végzett, hogy a játékosokat jó adag kiváló és jól ismert ellenséggel engedi harcolni. Valóban élveztem a különböző típusú Óriásokat, és a fő karakterek, amelyekkel meg kell küzdened, jóval jobbak, mint amilyenek a Baldurs Gate-ben vannak. A másik nagyszerű jellegzetesség a mágikus tárgyak - tonnányi van belőlük. A legtöbbnek önálló neve van és változatos képességekkel, valamint karakter megszorításokkal rendelkezik, hogy kellemes egyensúlyt biztosítson azok között, akik tudni fogják használni és akiknek el kell adniuk. Az egyik szempont, amit nem kedveltem az Icewind Dale játékmenetében, azok a boltok. Kevés van belőlük, messze vannak és szinte soha sincs olyanuk, amit megvennék - csak olyan dolgok, amiket találsz. A városok maguk rendezettnek tűnnek első látogatáskor, de mivel az arany megszerzése nem elsődleges a játékban és a visszautazás a városba kellemetlen és időrabló, csak akkor kell ezt megtenned, ha új kalandot keresel vagy feltámadás templomát.

Ezen kisebb kényelmetlenségekkel is az Icewind Dale játékmenete kétség kívül egyike a legjobb D&D-nek, amely valaha megjelent PC-n. Talán említeni kellene, hogy mint a Baldurs Gate, az Icewind Dale is kínál szövetséges multiplayer játékot max. 6 játékosig. Még nem találtam ki, hogy mi az előnye ennek az opciónak, figyelembe véve azt a tényt, hogy a játékmenet ugyanaz ebben a módban. Időt és több játékost keresve, hogy végigjátszuk az egész kalandot veszett ügy legtöbbünk számára, az ide-oda ugrálás a multiplayer és az egyszemélyes mód között a játékmenetet kevésbé összefüggővé teszi. Ha már raktak bele multiplayer-t, legalább valami ösztönzést is adhattak volna hozzá.

Hangeffektek: Az Icewind Dale-ben van az egyik legjobb narrátor, amit valaha hallottam. A dialógusok a játékon belül, bár korlátozottak a Baldurs Gate-hez képest, ugyanolyan remekek. A környezeti hangok kevésbé elterjedtek, mint amire számítottam, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ez rossz dolog. Az Icewind Dale szintén nem rendelkezik azokkal a szükségtelen és unalmas hangokkal, amelyek halálra nyomattak a Baldurs Gate-ben, mint a hírhedt “Össze kell gyűjtened a csapatodat, mielőtt tovább merészkedsz.” Az egyetlen jellegezetessége a hanghatásoknak, amellyel nem törődtem, hogy milyen hangja van, az az alkotott karakter. Ezek valahogy melodrámaiak és nem illenek a személyiségükhöz.

Zene: A zene lassú és kedélyes, amikor a városokban vagyunk, vagy amikor nincs semmi veszély. Aztán, mint egy villámcsapás, izgalmas nyitányba kezd dobütésekkel és rézfúvósokkal, pár pillanatra még a szívedet is megállítva, végtére is biztosítja, hogy mindig a széked szélén üljél.

Intellgencia és nehézség: Nehézség tekintetében az Icewind Dale-t egy kicsit keménynek találtam. A korai szakaszban a gyenge alkatú játékosok, mint a papok és mágusok, biztos sokszor meghalnak. A játék kiegyensúlyozatlan, ami arra kényszerít, hogy a csapatodat számos tapasztalt támadóval szereld fel. Határozottan a legnehezebb részei az Icewind Dale-nek az eleje és a legvége. Ha egyszer túljutottál az első fejezeten, a dolgok elég jól alakulnak, és a játékmenet eléggé élvezhetővé válik.

A mesterséges intelligencia is több, mint kielégítő. Az ellenségek hajlamosak a leggyengébb karakteredet megtámadni, és ezek a szörnyek feltétlenül azt fogják elérni, hogy felejtsd el az első sorban álló támadóidat és vedd előre a képzett harcosaidat. Ilyen értelemben az MI eléggé ügyes, és míg némileg kiszámítható, összességében a szerkezet hatékonyan működik.

Összegzés: A motorral kapcsolatos kételyeim ellenére nagy rajongója lettem az Icewind Dale-nek. Tökéletes példája annak, hogy egy jó design képes csillapítani a technológiai hiányosságokat és nagyszerű játékot produkál. Továbbra is előnyben részesítem az RPG-ben a hősies történetet és a karakter fejlődésre való koncentrálást, amely a Torment-et olyan klasszikussá tette. És míg az Icewind Dale nem a legeredetibb RPG, egészében csiszoltabb és jóval testhez állóbb szerkezetű, mint a Baldurs Gate vagy a Diablo II. Megjegyzés: bárki, aki szereti a hagyományos fantasy szerepjátékot, imádni fogja az Icewind Dale-t.