Novára várva, avagy a betlehemi csillag nyomában

Novára várva, avagy a betlehemi csillag nyomában

2006. december 25. 12:35, Hétfő
Az év ezen részében a csillagászat kedvelői leginkább a betlehemi csillag eredetén töprengenek.

Ez a csillag jó 2000 évvel ezelőtt jelent meg a valaha feljegyzett égi események egyik legismertebbjeként. A kérdés, hogy mi is volt ez a jelenség valójában. Talán egy szokatlan bolygóegyüttállás, vagy egy üstökös, egy nova, esetleg valami természetfeletti?

Legalább négy lehetőséget körvonalaznak a csillagászok. Az egyik szerint a horizonton áthaladó, szokatlanul fényes tűzgömb lehetett egy meteor, ez a jelenség azonban csupán másodpercekig tart, tehát messze nem felel meg annak a vezércsillag szerepnek, melyet a Biblia említ. Szintén valószínűtlen, de azért jóval nagyobb eséllyel pályázik a karácsonyi csillag címre egy fényes üstökös. Ezek az égitestek akár szabad szemmel is nyomon kísérhetők hajnalban vagy szürkületkor, heteken át.

Ezek tehát már megfelelnének a leírásnak, sőt a Hailey üstökös elvileg i.e. 11-ben látható volt az égbolton augusztusban és szeptemberben is. Itt azonban sántít a dátum, márpedig hasonlóan fényes üstökösről nem szól a fáma december környékén, tehát ez a szál sem nevezhető egyértelműnek. No meg azt sem szabad elfeledni, hogy az üstökösöket rossz ómennek tartották és inkább a halálhoz kötötték, mint egy megváltó születéséhez.

A legegyszerűbb válasz a nova lenne. Egy "új csillag" hirtelen fellángol egy olyan területen, ahol előtte nem volt fényesebb csillag. Bár valójában ezek haldokló csillagok, melyek még egyszer régi fényükben felizzanak, mielőtt megkezdenék a pusztulás felé vezető hosszú útjukat, vannak olyan példányok is, melyek többször is átmennek ezen a torzuláson.

Köztük is akad egy bizonyos, aminél ez régóta esedékes és bármikor bekövetkezhet. Ez a T Pyxidis, a halovány déli Pyxis csillagképben. Bolygónktól körülbelül 6000 fényévnyire fekszik és a kataklizmikus változócsillagok egy kicsi, látszólag "egyedi" csoportjának tagja, melyeket ismétlődő nováknak neveznek. Ennek a csoportnak jelenleg kevesebb mint 10 megfigyelésekkel is megerősített tagja van.

A T Pyxidis bináris rendszer, egy sűrű fehér törpéből és egy közeli kísérő csillagból tevődik össze. Amikor a kísérő csillagból a fehér törpe felszínére áramló anyag hőmérséklete és sűrűsége eléri a hidrogén nukleáris gyulladáspontját, kitörés jön létre. Bár az anyag ilyenkor hevesen lövell ki minden irányba, a fehér törpe maga nem szakad szét és hamarosan újra elkezdi felhalmozni kísérője anyagát, hogy évekkel később újra megismételje a kataklizmát.


Egy földi távcső és a Hubble által készített felvételeken jól látható, hogy a fehér törpe túléli a robbanást

A csillagászok már több, mint 20 éve várják a T Pyxidis következő kitörését. Általában ez a csillag 14-es magnitúdóval rendelkezik - ez azt jelenti, hogy ezerszer halványabb, mint a szabad szemmel még éppen látható csillagok fényereje. Öt alkalommal azonban, 1890-ben, 1902-ben, 1920-ban, 1944-ben és 1967-ben ugrásszerűen megnőtt a magnitúdója. Ezekben az években 6,5-7 körüli értékeket regisztráltak, ami ezerszeres erősödést jelent, azaz már szabad szemmel is láthatóvá vált.

Átlagban valamivel több mint 19 évente következnek be ezek a kitörések, a leghosszabb intervallum 24 év volt. Az idei decemberrel azonban elértünk az utolsó kitörés óta eltelt 40. évhez. Utoljára 1966. december 7-én észlelte egy új-zélandi amatőr csillagász, Albert Jones. Akkor a csillag megduplázta fényességét, elérve a 12,9 magnitúdót, majd két nappal később már négy magnitúdóval volt fényesebb, egy hónap múlva pedig elérte a 6,3-mas értéket, majd lassan elkezdett visszahalványodni.

Senki nem tudja most miért hallgat ilyen sokáig a T Pyxidis. Az általános nézet szerint valószínűsíthető, hogy minden eddiginél vastagabb nukleáris üzemanyag-burkot gyűjtött maga köré, melynek következtében előbb vagy utóbb - talán ma éjszaka - a korábbiaknál jóval nagyobb fényjelenséggel robbantja ki a felszíne körül felhalmozott anyagait az űrbe.

Végül vessünk egy röpke pillantást a negyedik lehetőségre, egy vagy több fényes, szabad szemmel is látható bolygóra. Azonban ennek sem igazán nagy a valószínűsége, nem sok esély van ugyanis, hogy a korabeliek összetévesszék az ismert bolygókat, hacsak nem egy különösen látványos együttállásról lenne szó. És volt ilyen, i.e. 7-ben kiemelkedő égi látványosság lehetett a Jupiter és a Szaturnusz bolygók háromszori együttállása. A rendkívül ritka jelenség a Halak csillagképben következett be, ami a születés és a Messiás csillagképe volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások