Imperium Romanum

Imperium Romanum

2008. május 10. 11:32, Szombat
A népek természetesen külön dedikált lakóházakban élnek, melyek a környék fejlettségétől függően válhatnak az alap típusból négy másik szintűvé. Ez érdemben nem befolyásolja az épületeket, nem változik szinte semmi, leszámítva a fizetett adó mértékét. Egy házban többnyire egy férfi egy nő, 1-2 gyerek és 1-1 nyugdíjas él. A felnőttek munkát vállalnak, s figyelni kell arra, hogy vannak csak nők és csak férfiak által betölthető állások, ami logikus is. Favágónő viszonylag kevés lehetett a római korban is, míg gyógyfűárusnőt el tudunk képzelni.

Jellemző persze, hogy a munkanélküliség inkább a nőket sújtja ebben a korszakban. A gyerekeket amennyiben iskolában képezzük, akkor felhasználható telepesek, azaz felnőttek válnak belőlük, akiket újabb házakba lehet költöztetni, míg a nyugdíjasoknak effektíve semmi haszna, de használják a város erőforrásait.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az embereknek elsősorban élelemre van szükségük, ami lehet kenyér, kolbász, bor, hal. Ezeket előállíthatjuk saját magunk is vagy kereskedőink segítségével importálni is lehet jó pénzért. A megfelelő szétosztás a piacok és tavernák feladata, amiket érdemes minden lakóövezetbe lerakni, az éhinség és elégedettlenség elkerülése végett. A kaja mellett a rómaiak szerették a szép tógákat is, melyet a szabó készít el lenvászonból, ezt szintén a piac disztributálja.

Az emberek igényei mellett az épületek is kérnek a gondoskodásból. Attól függően, hogy mi a meghatározó építőanyag, időnként elvesznek belőle 1-1 darabot a városi készletekből. Ez érvényes a lakóépületekre és a többire is. Az építőanyagok lehetnek agyag, kő, márvány vagy fa. Fát a kifogyhatatlan erdőből, követ és márványt a kifogyhatatlan bányákból, agyagot pedig a vízközeli téglarakóból szerezhetünk. Az ételeknél sem lesz nagy meglepetés. Gabonaföld, sertéstelep, szőlőültetvény, pékség, hentes.


A fentiek alapján bármilyen ókori vagy középkori játékról beszélhetnénk, a differencia talán a szolgáltatói szektorban van. Kulcsfontosságú a vízvezeték, ami egyértelműen a rómaiak szignója. Magas helyeken fekvő vízlelőhelyekről lehet lefolyatni a város különböző pontjaira csatornákban a vizet, odafigyelve arra, hogy minden egyes csatlakozás egyre alacsonyabban lesz az előzőnél. A népek örülnek ha nem kell sokat menni a friss vízért, illetve a tűzoltással is foglalkozó Praetoroknak is könnyebb a lángra lobbant épületeket eloltani, ha minden sarkon van egy kis kút. Továbbá van gyógyfűárusunk, iskolánk, templomok, oltárok, városi díszek, fürdők, színház és a többi szokásos. Nincs viszont adószedő, fogorvos, stb, így valóban nem bonyolódott túl a játék.

A küldetések során a legfontosabb szempont a stabilitás megteremtése. A kezdeti stádiumban nem lehet programszerűen lepottyantani minden épületet, hogy majd szép lassan összehozzák a srácok, hanem ésszel kell élni. Nincs sok variáció és túl sok féle épület, de éppen ezért lesz érzékeny összefüggésben ez a kevés egymással. Ez kezdetben nehézséget jelent, később viszont éppen ettől válik egysíkuvá a játék, hiszen a 12. pályánál már csak az okoz örömet és különbséget a korábbi pályáktól, hogy 5 percenként beront egy barbár csapat a térképen kívülről.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Minden térkép körülbelül 10-15 küldetést tartogat a játékos számára, melyekből egyszerre maximum három lehet aktív, bevégezve azokat pedig nyithatunk új "táblákat". Ezek a küldetések többnyire nem bonyolultak, sokszor inkább tutorial szerűek, megmondják, hogy mit is kéne csinálni. Némelyikért jutalmat kapunk, de gyakran csak annyi az öröm, hogy újabbakat nyithatunk és haladhatunk tovább. A pályákon nyújtott teljesítményt egy komplex pontrendszer foglalja össze, melyből nem csak helyi toplista létezik, hanem látható a többi játékos által elért csúcs neten regisztrált értéke.

Persze csakúgy, mint a flash játékok toplistáin, itt is biztosan van pár kattant arc, aki minden négyzetcentimétert beépítve kimaxolta a térképet, de ebből is látszik, hogy a játék nem csak addig tart, amíg a 15 misszió nincs kész. A várost az örökkévalóságig lehet szépítgetni, pofozgatni, fejelsztgetni. Vannak kertobjektumok, hidak, díszítések, egyedi épületek, melyeket fokozatosan érhetünk el. Nem egy adrenalinpumpa játék, de aki nyugalmat keres, annak nagyon is ideális.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások