Imperium Romanum

Imperium Romanum

2008. május 10. 11:32, Szombat
Grafika:
Az ilyen típusú szimulációk közül talán az eddigi legszebb darabbal van dolgunk, ami a részletes és teljesen 3D textúrák és modellek mellett aprólékos, kidolgozott részleteket is jelent, kellemes textúrákat és egy kiforrott hangulatot. Ugyan lehetett volna "rómaisabb" is, de egyértelműen élmény a szemnek a játék. Sokat dob az élményen, hogy nem feltétlenül kell centire érintkeznie az épületeknek az úttal, nem annyira szigorú az épületek által elfoglalt hely, lehet játszani az irányokkal és teljesen szabálytalan városokat is össze lehet hozni, amik elég jól mutatnak. A szellős elit negyedek mellett épülhet zsúfolt munkásnegyed is.

Játszhatóság:
Hosszú órákat lehet eltölteni építkezéssel, repül az idő minden egyes várossal. Az alap játékidő is legalább 15-20 óra, de aki igazán addikttá válik, az az örökkévalóságig el tud bíbelődni az egyes városok tökéletesítésével. Igazából a probléma abból adódik, hogy a kihívás ismétlődő, a városok nincsenek valós kapcsolatban egymással és nincs motiváció arra, hogy minden egyes város tökéletes legyen. Különbség ugyan van egyes területek között, például abban, hogy milyen erőforrások és mekkora területek állnak rendelkezésre, de valójában nagyon hasonló módon kell nekiállni minden térképnek. A víz az egyetlen erőforrás, amit nem lehet kintről beszerezni, de minden mást kereskedelemmel is meg lehet oldani. Visszatekintve a többi városszimulációra, nem lehet azt mondani, hogy kiugróan jó játékról van szó, de az összhatás miatt megér egy misét.

Kezelőfelület:
Az építkezés menüjét nagyon könnyedén, egy kör alakú jobb klikkre előbukkanó menüből tudjuk kezelni, ami nagyon kényelmes és gyorsan tanulható. Az épületek elhelyezése, az információs ablakok ki-be kapcsolása is korrekt, nem volt vele gond. Ugyanakkor hiányzik, hogy átfogóbb statisztikákat, plusz adatokat kapjunk a városról, ami érdekesebbé tenné az egész játékot.

AI, Nehézség:
Mesterséges intelligenciáról nem nagyon beszélnék, habár az ellenfelek tudnak trükkösek lenni, de a háború modul szinte a végletekig le van egyszerűsítve. A seregeket a barakkból kizavara elég egy klikk és máris támadni kezdenek. A harc közben sok taktikára nincs lehetőség, minden egységtípus két formációt tud ölteni, vannak erősségei, gyengeségei, de többnyire a több győz. Az építkezés nehézsége sem komoly kihívás, legalábbis azoknak, akiknek nem ez az első építős játéka. Aki a Caesar I óta rakja a köveket, annak túlzottan is könnyű lesz. Ha az összefüggéseket átlátja valaki az elején, akkor kés a vajban haladhat előre, maximum a sietség vezeti bele lehetetlen helyzetekbe. A városi tűzvész sem komoly hátráltató tényező, más probléma pedig ritkán zúzza le a fejlődést. Sajnos ez gyenge pontja a játéknak, hiszen hamar megunhatóvá válik

Hangok és zene:
A játék legerősebb része. A rómais játékok unalmas szimfonikus zenéje helyett itt alánk tolnak némi zongora jazzt, laza könnyűzenét, érdekes dobegyvelegeket. A megszokottól való eltérés már önmagában is gyönyörködtet, de ennek a játéknak a zenei világa minden szempontból csillagos ötös, talán az a kár, hogy nincs még több szám benne. A kommentár, az emberek dumái átlagosak, se nem jó se nem rossz, pont olyan, amilyennek kell lennie.

Összegzés:
Megosztó játék a maga nemében. Az újszerű küldetésosztó módszer, a férfi-női munkarend és néhány egyéb apróságon túl nem robbant nagyot a játék, nincsenek meglepő újítások, nincs forradalmi változás. Egyszerűen eljött az ideje, hogy egy újabb városszimulátor kerüljön a piacra, ami a mai hardverek lehetőségeinek megfelelő megjelenéssel, de a szokásos hangultot sugározza. Nem feltétlenül javasolt mindenkinek, de aki nem bírja az FPS, RTS, TPS dominanciát, hanem inkább szereti nyugodt pepecseléssel tölteni szabadidejét, az mindenképp vessen rá egy pillantást. Pozitív az is, hogy lokalizáltan jelenik meg nálunk, még akkor is, ha a fordítás néhol bosszantóan botrányos. Rendben van, hogy a magyar nyelv szintaxisa messze van az eredeti angoléhoz képest, de olyan apróságokra, minthogy a számnevek után a főnév a magyarban mindig egyes számú, oda lehetett volna figyelni. Ennek ellenére egy korrekt középosztályt képvisel a játékok nagy palettáján. Nem fogunk rá emlékezni 1 év múlva sem, nem lesz listázva a legnagyobb ászok között, mégis jó móka.

Kapcsolódó letöltések:
  • Demó

  • Listázás a fórumban 
    Adatvédelmi beállítások