Jövőre jöhet a Sony OLED TV-je Európában

Jövőre jöhet a Sony OLED TV-je Európában

2008. augusztus 14. 12:07, Csütörtök
Japán források szerint az OLED-kijelzőt elsőként piacra dobó Sony jövőre már Európát is bevenné nagyobb méretű változataival. A cég egyelőre csak annyit árul el, hogy tervezik az európai megjelenést.

A friss értesülésről a Nikkei üzleti napilap számolt be elsőként. Eszerint a Sony meglehetősen korán, már 2009-ben komolyan megjelenne az európai piacon, igaz arról egyelőre nem szól a fáma, hogy erre pontosan mikor kerülne sor és milyen készülékekkel. Ezt megjósolni dőreség lenne, hiszen nagy valószínűséggel még a gyártó maga sem tudja, hogy mikorra jöhet össze a rajt az öreg kontinensen.

A cég még tavaly novemberben elhódította az elsőnek járó címet, miután mindenkit megelőzve dobta piacra saját megoldását. Az akkor megjelent OLED-készülék révén bárki szemügyre vehette a technológia kínálta előnyöket: minden eddiginél vékonyabb külső, kedvező fogyasztás és élesebb színek. Az egyetlen probléma, hogy a kijelző mindössze 11 hüvelykes és nem éppen olcsó - ez jól mutatja a nagyobb gyártók főbb gondjait a fejlesztéssel, eddig ugyanis még senkinek nem sikerült emberi áron nagyobb méretű kijelzőt előállítania. A fontosabb szereplők 2009/2010-re ígérik ezen megoldásokat, de ezek egyelőre csak ígéretek maradnak.


A Sony egyelőre hivatalos úton annyit árult el, hogy valóban foglalkoznak az európai megjelenés gondolatával, ám időponttal nem tudnak szolgálni erre vonatkozóan - a 2009-es rajt tehát egyelőre megmarad jóslatnak. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a piacban óriási lehetőségek rejlenek. A DisplaySearch szerint például az éves forgalom 2012-re tizennégyszeres növekedésen megy keresztül az idei alapokról kiindulva és addigra 12 hónap alatt több mint 2,8 millió készülék találhat majd gazdára. Ugyanezen időszak alatt az LCD-k forgalma 40 százalékkal emelkedik majd.

Egy másik előrejelzésükben azt fejtegetik, hogy az elkövetkező években az OLED és a mini hordozható készülékek kijelzői jelentik majd a kiugrási lehetőséget a gyártók számára. Ezek ugyanis minden más szegmensnél gyorsabban növekednek majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások