Szebb és jobb lesz az Opera 10

Szebb és jobb lesz az Opera 10

2008. október 15. 14:12, Szerda
Az Opera böngésző fejlesztői a legújabb verzióval több újítást is elérhetővé tettek a felhasználóknak, ám sok kritika érte a szoftver kinézetét. A 10. generációval ezen szeretnének majd javítani.

Bruce Lawson, a cég webfelelőse a ZDNetnek adott interjúban beszélt a fejlesztési prioritásokról, a várható változásokról és a legújabb verzió, az Opera 9.6 eddigi szerepléséről. Utóbbi a múlt héten jelent meg, jelenleg is letölthető a fejlesztőcsapat hivatalos oldaláról, a várakozást pedig jól jellemzi, hogy csak az első napon egymilliónál is több letöltést generáltak a látogatók. A fogadtatás azonban vegyes volt, így van mit javítani a böngészőn.

Lawson elismerte, hogy a felhasználók közül sokan jelezték kifogásukat a böngésző külsejével, a kezelőfelülettel kapcsolatban. Ő maga úgy véli, hogy a külső alapján a valóságosnál tömöttebbnek, túlzsúfoltnak láthatjuk a kezelőfelületet, ami elriaszthatja az internetezők egy részét. Ezen igyekeznek majd változtatni az új verzióval, amiben a brit tervező, Jon Hicks is segítségükre lesz - Hicks leghíresebb alkotása a Firefox böngésző logója, amit kellően sikeresnek tartanak az Operánál ahhoz, hogy tőle reméljenek áttörést. Az esetleges új funkciókról viszont nem nyilatkoznak a fejlesztők, mindössze annyit árultak el, hogy az alfa változat az év végén készül el, a mobil készülékekre szánt Opera Mini 4.2 bétája pedig ugyanekkor jelenik meg.

Az Opera 9.6 szintén több érdekes változtatást hozott magával. Példaként említik az Opera Link által nyújtott szinkronizációt (amelynek révén az ezt támogató eszközökön tárolt előzményekkel összevethetjük az általunk begépelt internetes címeket), a beépített Opera Mail "alacsony sávszélesség" üzemmódját, amelynek révén figyelmen kívül hagyhatjuk a kevésbé fontosnak értékelt kommunikációt, az újonnan megjelent nyelveket, valamint az RSS-olvasó további finomítását.

Ami a Google Chrome megjelenését illeti, ezt örömtelinek tartja az Opera csapata, már csak azért is, mert ezzel az eddiginél jóval több felhasználó értesült arról, hogy az Internet Explorernek vannak komoly kihívói. Ma sokkal többen tudják, hogy egy külön piacról van itt szó, ami mindenképpen kedvező az alternatív megoldásoknak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások