Hol vannak a lézerfegyverek?

Persze nem az ABL volt az egyetlen amerikai lézerfegyver program. Az 1996-ban indult THEL és MTHEL (Tactical High Energy Laser / Mobil Tactical High Energy Laser, vagyis Taktikai Nagy Energiájú Lézer és ennek mobil verziója) egy Izraellel közösen megálmodott rendszer volt. A 100 kW energiájú kémiai lézer üzemanyaga etilén, nitrogén-trifluorid, deutérium és hélium, a feladata pedig ellenséges aknagránátok és tüzérségi rakéták (katyusák) megsemmisítése, még mielőtt a saját csapatok fölé érne. A tesztlövészeteken 2000 és 2004 között összesen 28 darab 160 mm-es tüzérségi rakétát, tüzérségi gránátot és aknagránátot semmisítettek meg vele, ám maga a lézer nagy és drága volt, az üzemeltetése pedig körülményes.


Az MTHEL tesztverziójának tornya...
Izrael (és később az Egyesült Államok is) az Arrow ballisztikus-rakéta elhárító rakétarendszer felé, illetve a C-RAM (a haditengerészetnél használ Phalanx 20 mm-es közel-légvédelmi gépágyú teherautóra telepített változata) felé fordult.


...és a helyette irakba küldött C-RAM - klikk a nagyobb képhez!
A repülőgépekre telepített lézereknél az ATL (Advanced Tactical Laser ~ Fejlett Taktikai Lézer) program az ABL kistestvére volt, hasonló kémiai lézerrel, de csak 100 kW-os teljesítménnyel, egy C-130-as teherszállító gépbe szerelve. A légierő elvárása szerint az ATL az AC-130 "Gunship" repülőgépek méltó utódja lehet, 105 mm-es tarackágyúja és 40 mm- illetve 25 mm-es gépágyúk helyett lézerrel semmisítve meg az ellenséges földi célpontokat.


Az ATL programhoz átalakított C-130H, a hasán a lézerágyú tornya
2009-ben egy videón prezentálták azt, hogy a lézer egy sivatagban álló autó-motorháztőt éget össze - de ennél egy picivel többre lenne szükség ahhoz, hogy valóban használható eszköz legyen belőle. Azóta nem is hallani róla semmit.


Az ATL tesztje 2009 augusztusában
A légierő persze nem vesztette el (teljesen) a bizodalmát a lézerekben, de a meglehetősen körülményes kémiai lézerek helyett a szilárdtest lézerek felé fordult. A korábbi tervek szerint az F-35 Lightning II. vadászgépekbe is majd ilyen kerülhet, a korábbi típusok pedig a szárnyaik alatt két konténerben vihetik majd a lézert (az egyik az energiát biztosítja, a másik maga a lézer). Azonban jelenleg még jelenleg nem sikerült áttörést elérni, noha az első tervek szerint mostanra már a rendszer tesztelésénél kellene tartani. A jelenlegi ütemterv már csak 2020 utánra várja a vadászgépekről bevethető lézerfegyvert.


Fantáziarajz a lézerágyúkkal felszerelt F-35-ösökről
A szárazföldön az MTHEL utódja, a HEL TD (High Energy Laser Technology Demonstrator ~ Nagy Energiájú Lézer Technológiai Bemutató). Ez egy teherautóra szerelt szilárdtest lézer, és az MTHEL-hez hasonlóan a tüzérségi gránátok, rakéták elleni védelem lesz a célja. Jelenleg a lézer optikai rendszerének teherautóra-integrálásánál tartanak.


Fantáziarajz a HEL TD járműről
A fegyvernemek közül a haditengerészet még kimaradt, de ők sem akarnak lemaradni a technológiai versenyben. A tengerészek a hadihajók közel-légvédelmét akarják megoldani lézerrel, amit eredetileg a 20 mm-es Phalanx rendszer látott el. A haditengerészet a Szabad-Elektronos Lézer (FEL, Free-Electron Laser) technológiát támogatta, amelynél szabad elektronok segítségével hoznak létre fotonokat. E megoldás előnye, hogy nagyon széles spektrumon lehet a lézernyalábot létrehozni, így a légköri viszonyoknak legmegfelelőbb hullámhosszon működhet majd, kivédve a szilárdtest és kémiai lézerek egyik problémáját, nevezetesen hogy az általában vörös vagy infravörös tartományban dolgozó lézerek nyalábját a légkör nedvességtartalma könnyen megtörheti.


Elképzelés a lézerágyúkkal felszerelt CG(X) cirkálóról bő 10 éve
Idén februárban meg is jelentek a hírekben a minden eddiginél erősebb lézerről szóló hírek. Csak éppen azt értették sokan félre, hogy itt szó nincs arról, hogy most aztán ott van az amerikai haditengerészet kezében minden eddiginél erősebb lézere, csupán arról, hogy a szabad-elektronok létrehozásában értek el szép teljesítményt. Csakhogy maga a lézer még mindig a 14 kW-os régióban leledzik, és bár a haditengerészet további pénzt kért a program számára, júniusban a politikusok kihúzták a szőnyeget a program alól, mert korántsem osztották a lézeren dolgozó tudósok és mérnökök hurráoptimizmusát.

A haditengerészet ettől persze még nem marad lézer nélkül. A LAWS (LAser Weapon System ~ Lézer Fegyver Rendszer) egy szilárdtest lézer, valahol 15 kW körüli teljesítménnyel. A rendszerrel már kilenc célgépet lőttek le, de még egyetlen közeledő rakétát / robotrepülőgépet sem. A LAWS kifejezetten a közel-légvédelemre készül, és 2018-ra szeretnék a hajókon látni. Hangzatos szövegekből persze itt sincs hiány: a haditengerészet a "deep magazine" (~feneketlen lőszertároló) frázissal él, vagyis amíg egy gépágyú vagy rakétarendszernél csak korlátozott lőszerkészlettel lehet operálni, addig a lézernél csak a kellő mennyiségű elektromos energia határolja be a felhasználást.


A LAWS közel-légvédelmi demonstrációs rendszer
No persze nem csak az Egyesült Államokban dolgoznak lézereken, sőt, nemrég kiderült, hogy a szovjetek igencsak megelőzték őket. Az 1980-as években Ronald Reagen "csillagháborús" tervétől volt hangos a média, ám az ahhoz kapcsolódó lézerfegyver-tesztek legfeljebb a tervezőasztalig jutottak el. Azonban a nyugaton felmerült rendszerek, mint az ALL megkapták a szovjet ellenpárjukat, egy IL-76MD-ből épített, A-60 típusjelzésű kísérleti gép képében.


Az orosz RA-86879 regisztrációs számú A-60 idén májusban
A lézeréről nem sokat tudni, feltehetően széndioxid-gáz lézer vagy kémiai lézerről lehet szó. Az első gép 1981-ben repült, a második 1991-ben, de rögtön ezután a gépek földrekényszerültek a pénzhiány miatt. Egy kép szerint pedig 2009-ben az egyik gép repült, más képek tanulsága szerint pedig az egyik gép viszonylag jó állapotban áll egy reptéren ma is.


Ahogy a nyugatiak elképzelték a szovjet önjáró légvédelmi lézert
Egy másik program az még az MTHEL előtt hasonló elképzeléssel élt, vagyis rövid hatótávolságú légvédelem, teherautókra telepítve. Az Almaz-Antej által készült prototípus szén-dioxid lézerrel volt felszerelve, és a képek tanulsága szerint célgépek ellen kipróbálták. A Szovjetunió széthullását azonban ez a program se élte túl.


Az 1K17 lézer-harcjármű 2010-ben


Egy kép a nyugati médiából arról, hogy használnák a szovjetek a lézer-harcjárművet Afganisztánban: a harckocsik előtt haladva óvná őket a páncéltörő rakétáktól
A szovjetek - hűek maradva pragmatikus megközelítésükhöz - egy szilárdtest rubinlézer-rendszert is megépítettek. Fénypumpált rubinlézer volt a világ első lézere, így a technológia ismert és kiforrottnak tekinthető volt az 1980-as években is, vagyis kevés kockázattal járt a program. Ilyen lézerből néhányat egy harcjármű alvázára szereltek, hogy együtt tudjanak haladni a harckocsi- és gépesített gyalogsággal, megsemmisítve az ellenséges páncéltörő rakétákat és tüzérségi lövedékeket, amelyek veszélyt jelenthetnek rájuk. Másodlagos alkalmazási köre pedig az ellenséges harcjárművek optikájának tönkretétele, illetve az ellenséges katonák megvakítása volt. Legalább egy jármű elkészült, ám rendszeresítésre már nem került.

A lézer, mint már harctéren lévő eszköz

Noha a lézerfegyverek megjelenése még várat magára, a lézer már évtizedek óta jelen van a harcjárművekben. Még az 1960-as évektől kezdve gyorsan elkezdett terjedni távolságmérő eszközként. Korábban a cálpont távolságának megállapítására optikai távolságmérőket használtak, ám ezek alkalmazása körülményes volt, továbbá éjszaka egész egyszerűen nem lehetett őket megfelelően használni. A lézerrel automatikusan, gyorsan és nagy pontossággal lehet megállapítani a cél távolságát, így az 1970-es évek végétől kezdve minden harcjárművön kiváltották a távolságmérésnél az optikai céleszközöket.


AN/PED-1 lézeres célmegjelölő berendezés
A másik fontos alkalmazásuk a célpont "megfestése" a lézeres rávezetésű irányított fegyvereknél. Ez lehet légibomba vagy egy rakéta irányítórendszere számára. Ezek ellen manapság már általánosan érzékelőkkel látják el a harcjárműveket, amelyek figyelmeztetik a személyzetet, ha egy bizonyos frekvenciatartományú sugár éri őket. A szárazföldi harcjárművekre telepített rendszerek ilyenkor általában automatikusan ködgránátokat vetnek a beérkező lézer irányába, megtörve azt, így elfedve a harcjárművet az ellenség elől.

Egy kevésbé ismert módszer a vakítás. Még 1992-ben két Bradley lövészpáncélosra szerelt AN/VLQ-7 Stringray lézeres "zavaró" rendszer (ez a politikailag korrekt megnevezés) megjárta az Öböl-háborút, noha bevetésre nem kerültek. Az AN/VLQ-7 ha aktiválják, egy kis energiájú lézerrel pásztázza az előtte lévő területet. Ha a lézer visszaverődik egy (ellenséges) jármű optikájáról, akkor azt befoghatja, és nagyobb energiára kapcsolva "tüzel rá". Hogy mi történik, az az adott optikától függ; ha az optika túloldalán egy ellenséges katona ül, akkor megvakíthatja őt, ha az optika digitális képalkotó rendszerhez tartozik, akkor azt rongálhatja meg.


AN/VLQ-7 lézeres vakító berendezés egy M3 Bradley harcjárművön
Mi sem természetesebb, hogy a mai környezetben az ellenséges katonák megvakítását nyíltan nem vállalják (vállalhatják) fel a hadseregek, ezért nem verik nagy dobra a létezésüket (aligha fogjuk a Discovery Channelen viszontlátni őket), illetve találnak ki különféle jelzőket az ilyen eszközökre. (Nyilván sokkal humánusabb simán ízekre robbantani azt a szerencsétlen katonát.) Egyébként ilyen rendszert megfigyeltek már kínai harckocsikon is.


AN/AAQ-24(V) DIRCM rendszer tesztje - a rakéta hőkövető feje ugyanígy vakulna meg
E téren a következő lépcsőfok is megjelent már. A DIRCM (Directional Infrared Counter Measures ~ Irányított Infravörös Ellen-Tevékenység) rendszerek célja az, hogy egy közeledő hőkövető rakéta érzékelőjét egy viszonylag kis energiájú lézerrel tönkretegyék. Ilyen rendszerek már ma is rendszerben vannak helikoptereken és vadászgépeken. Viszont a lézerágyú, mint olyan, még mindig csak álom, és a jelek szerint még egy ideig az is marad.