Feszültségek árnyékolták be a "Mars-küldetést"

Feszültségek árnyékolták be a "Mars-küldetést"

2011. november 7. 13:14, Hétfő
Nem volt mindig felhőtlen a Mars500 kísérletben részt vevő hat férfi viszonya, nyilatkozott az 520 napos szimulációt felügyelő egyik orosz tudós.

A több nemzetiségű legénység november 3-án hagyhatta el a moszkvai modult, majd egy rövid sajtótájékoztató után gyorsan szét is költöztették őket további megfigyelések céljából. A lelkesen mosolygó és a sajtótájékoztatón igazi csapatként aposztrofált legénység közötti viszony azonban - ahogy azt várni lehetett - többször is feszültté vált.

"A pszichológusok több konfliktusnak is a szemtanúi lehettek a legénység tagjai és a vezérlőben dolgozó csapat között, mivel a munkamegosztás nem minden esetben volt egyenletes" - nyilatkozott a kísérlet egyik szellemi atyja, Alexander Szuvorov, a Mars500 tudományos programigazgatója. "A legénység egyes tagjait rengeteg feladattal láttuk el, míg mások kénytelenek voltak passzívabb szerepet betölteni"

A Mars500 egyike azon kísérleteknek, amikkel a világ megpróbál felkészülni egy Mars-utazásra, ami az oroszok reményei szerint 25 éven belül valósulhat meg. A moszkvai tesztet elsősorban a pszichológiai hatások felmérésére tervezték, megvizsgálva mi történik, ha egy embercsoportot hosszú időn át elszigetelnek a külvilágtól egy szűk területen.


Az orosz programigazgató szerint senki sem szenvedett el egészségkárosodást, a féltékenység azonban időnként komoly problémákhoz vezetett, különösen azoknál, akik kevesebb üzenetet kaptak szeretteiktől. A jelenség jól ismert a katonáknál is, az újoncok első otthonuktól távol töltött hónapjainak egyik jellemvonása. "Különböző időközönként a legénység egyes tagjai több hírt kaptak szeretteikről, míg mások kevesebbet. Ez enyhe féltékenység érzet kialakulásához vezetett" - mondta Szuvorov, hozzá téve, hogy a szakemberek mindig készen álltak a sértett egók kezelésére és az esetlegesen kirobbanó viták elfojtására. "Megőriztük a csapategységet, nem hagytuk, hogy klikkekre bomoljanak"

A legénység három orosz tagja mellett egy kínai, egy olasz és egy francia fiatalember vágott neki a küldetésnek, akik az elismerés mellett egyenként közel 22 millió forint összegű rubelt kaptak a megpróbáltatásokért.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások