Mi lesz a dokumentumfilmekkel?

A dokumentumfilmek készítőinek nem csupán a források előteremtésén kell fáradozniuk, hanem megfelelő piacot kell találniuk. Mindeközben azt is ki kell találniuk, hogy miként szólítsák meg a felgyorsult, információra éhes, blogozó, internetező világot, mert a klasszikus dokfilm műfaja elavult.

Miközben az idei filmszemle előzsűrije elégedett a 39 versenyben lévő dokumentumfilm minőségével, a szakma művelői jól tudják, hogy a filmeknek csak a töredéke jut el a nézőkhöz. A közönség elvesztésének okai olyannyira szerteágazók, hogy csak terjedelmesebb írásban lehetne elemezni. Az azonban biztos, hogy mind a médiumok, mind az alkotók hozzáállásában komoly változásokra van szükség, ha az alkotók nem akarnak végleg búcsút mondani filmjeik társadalmi hatékonyságának, mozgósító erejének.

Két vágy hajtja a rendezőket és a producereket: egyrészt azt szeretnék, hogy sokan nézzék meg a filmjeiket, másrészt örülnének, ha anyagilag is megtérülne az előállítás költsége és a befektetett szellemi energia. Jelenleg egy átlagos magyar dokumentumfilm körülbelül 3 millió forintból készül el, miközben egy játékfilm ennek a százszorosából. A megtérülés az alacsony költségvetés ellenére szinte biztosan nem jöhet össze a jelenlegi működési keretek között.

A dokfilm most csak abból remélhet némi pénzt és nézőt is, ha egy televíziós csatorna megveszi. Ez ritkán történik meg (és akkor is kevésért), ezért se nézettség, se bevétel. Így a filmesek nagy reményekkel tekintenek a digitális tévézés és az internetes csatornák felé. Keveset tudnak róla, de jókat várnak. Olyan digitális adatbázisokról álmodnak, ahová bárki bárhonnan felcsatlakozhat és a frissen készült műveket éppúgy online nézheti, mint a patinás örökzöldeket.

Az örömhöz azonban félelmek is párosulnak, azaz ha mindez megvalósulna és a filmek bekerülnének egy nagy közös, mindenki számára elérhető digitális hálóvilágba, akkor az alkotóknak és a producereknek a továbbiakban semmilyen ellenőrzési lehetősége nem lenne a műre, és bevételhez sem jutnának. Minél jobban működne a digitális kommuna, annál valószínűbb, hogy a hazai televíziók csökkentenék a dokfilmek sugárzását, amit most is - tisztelet a kivételnek - kötelező nyűgként élnek meg. Már most is tapasztalható, hogy a Youtube és a Myspace internetes oldalakra bárki feltehet néhány perces saját készítésű videót, ami ettől kezdve ellenőrizhetetlen utat jár be. A zenével is ugyanez a helyzet, bajban is vannak a lemezcégek.

Tehát az lenne a feladat, hogy miközben a filmesek egyáltalán utolérik a technikát és felmérik a lehetőségeket, ezzel párhuzamosan olyan gazdasági és jogi környezetet alakítsanak ki, amelyben a műveik hozzáférhetők, de ugyanakkor védelmet élveznek, és legalább valami minimális összeg visszajut az alkotókhoz. Ezt a célt szolgálja a Fórum Film Alapítvány és a Filmművész Szövetség dokumentumfilm szakosztálya által kezdeményezett kerekasztal, amely a filmszemle ideje alatt ma este 9 órakor ül össze a Mammutban. A vitán megpróbálják áttekinteni a technikai lehetőségeket és a jelenlegi jogi szabályozást, valamint azt, hogy miként lehetne forrásokat találni a digitális adatbázisok létrehozásához.

A szakma a Média 2007 programon keresztül juthat európai uniós pénzekhez. Itt Magyarország számára is adódik lehetőség a hazai források kiegészítésére. A Média 2007 költségvetésének jelentős hányadával kívánja támogatni az online és multimédiás filmkészítést. De hogy ezen pontosabban mit kell érteni, azt jelenleg az országban talán senki sem tudja. Annyi ismert, hogy most folyik a pályázat részleteinek kidolgozása. Ez is adhat némi reményt arra nézve, hogy bekövetkezhet egyfajta kitörés a nézettségi gettóból.

Jelenleg is vannak kísérletek a modernizáció irányába: digitalizálás címszó alatt lehet pályázni a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz és a Nemzeti Kulturális Alaphoz. A digitalizálás ebben az esetben a korábbi hordozók DVD-re történő átírását jelenti, de ez már most is csak kullogás az informatikailag fejlettebb világ után, mert mire a művek java átkerül a ma használatos 4,7 gigabájtos lemezre, addigra már a lényegesen jobb minőséget jelentő hordozók lesznek használatosak, és kezdődhet minden elölről.

A filmeseknek előrébb kellene látniuk annál, mint hogy a nemzeti dokumentumfilm- örökséget és a most készülő filmjeiket valahogy DVD-re konvertálják. Az online filmnézésre kell felkészülni, és - valószínűleg nem túlzás - pillanatokon belül nem a videotékákat keresik fel az információra és művészetre éhes egyetemisták és más érdeklődők, hanem egyszerűen letöltik az internetről, vagy le sem töltik, csak csatlakoznak egy olyan adatbázishoz amely real time, azonnali megtekintést tesz tehetővé számukra. Ezt a kérdést most elsősorban a dokumentaristák feszegetik, mert ők vannak a leginkább légüres térben, hiszen a dokfilm már mostanra is jelentőségét vesztette, az ő alkotásaikra kíváncsiak a legkevésbé a kereskedelmi tévék. De a technika változása az egész magyar filmipart érinteni fogja.

Hozzá kell még tenni azt is, hogy miközben a filmesek verseny futnak az idővel, hogy legalább egy részük utolérje a modern technikát, azt is ki kell találniuk, hogy miként szólítsák meg a felgyorsult, információra éhes, blogozó, internetező világot, mert a klasszikus dokfilm elavult műfaj, hosszadalmas és - fájdalmas kimondani, de - alapossága ellenére olykor unalmas.