Sziasztok! Szerintem a magyar popzene azokra az emberekre alapoz,akikben semmi vágy nincs az igényes zenék hallgatására.Ez a sok diszkós dj sem azt a szart hallgatja,amit csinál,de a fullpara e-klubosoknak ennyi elég.Kérdem én,hogy mi abban a királyság,hogy lemennek a buliba,ahol a csajok csak a testük miatt kellenek,(mert az agyukat már rég kifosták)a kis faszfejek meg azt hiszik magukról,hogy õk a fasza gyerekek (mert buffalo+retro jeans cucc van rajtuk) és ott gajdulnak egész este arra a "zenére",amit ha meghallok,kikapcsolódásként inkább eret vágok magamon.Hát véleményem szerint nem sok értelmes emberrel lehet találkozni egy ilyen helyen.Persze ez az én véleményem,de tudom,hogy nem vagyok egyedül!Igen,én lenézem ezeket az "embereket".
Eminem egy szarzsák, azt ne mond már hogy jobbat csinál mint a fekák. LOL Dr.Dre nélkül még mindig az anyjával élne a kuplerájban... Joformán minden zenéjét õ csinálta. Az egy dolog hogy elfogadták a feketék, de mivel õ fehér a fehér csákoknak is lehet "példaképe, kedvenc rappere", na itt a lényeg....
a magyar pop az +asuxLOL + "minden" olyan zene ami DISCO-ban megy. A DISCO alatt a különbözõ partykat, dance clubokat. Tehát mint pl E-Klub és tsai... Viszont azt hozzá kell tennem, hogy lagzi elképzelhetetlen lakodalmas zene nélkül. Nem lajcsira gondoltam, meg a többi friss szarra... És mindezt úgy, hogy én a pánkot és a numetalt szeretem. A rap már nem az én mûfajom, én ezt a stílust még a Naughty by Nature, Ice-T, Public Enemi, Onyx stb korszakban szerettem. Táncolni igenis lehet rap-re, SÕÕÕÕÕT... persze a pogo is kííírály :) Amit igazán lenézek, az nem zenei irányzat, hanem a Buffalo cipõs party faceLOL kancsók!!!
tök jó, hogy a funky-ra/world music-ra még senki sem mondta, hogy szar...meg remélem Eric Clapton/Elton John/Bryan Adams/Ladánybene témákat sem fikázza nobádi!
Amiket itt felsoroltatok, azokkal általában egyet is értek, de egy két DJ van, aki jól nyomja. Bárány/Jován/SuriImre - de ezek az emberek csak összekeverik a zenéket, õk nem csinálnak mjúzikot!
Ja, még annyi, hogy az N-Stink/Kriszcsina Ágiléra/Britni Szpírsz és társaikat nem annyira csipázom...
Bezzeg Eminem, fehér létére jobb zenét játszik, mint az igazi feka rapperek.
hmm, hogy írhattam el a kozsót kocsónak :) szentségtörés :)
Kocsó egy olyan ember akit nem tudnék megölni, csak kínozni, napokig, évekig... A djkrõl nem szólok inkább...
ez nem rasszizmus ez szánalom!
én meg mindenkit nem vagyok rasszista
én is lenézem a magyar gagyi popzenéket,ezeket a playback huszárokat,és még csodálkoznak hogy az eladások évrõl évre csökken!! Magyar zenék közül csak és kizárólag DJ-ket hallgatok ezek SZÁMOMRA színvonalasak,értékelhetõek. Astaroth: igazad van, Kozsót nem elég lenézni le is kell hányni.
A ma lévõ összes pop szánalmas (valóban jó szó rá :)) A rap ugyan az számomra mint a pop. Mindent utálok (és ezzel együtt lenézek) ami igénytelen (ebbe beletartoznak a fent említett mûfajok).
Errõl beszéltem. Magyar poppiac SUX! Nekem senki ne akarja megmondani, hogy a magyarok értékelik a mûvészi értékeket. Egyszerûen ez valahogy lemorzsolódott az évek folyamán... Szánalmas, egyebet nem tudok mondani. Csak annyit, hogy KÉREM KAPCSOLJÁK KI (a magyar zenéket) tisztelet a kivételnek, ami szinte a 0-val egyenlõ.
A mulatós rock képviselõinek lemezeibõl viszont dömping várható. 2003-ban még nagyobb számban folytatódik a mulatós, nagy mulatós, még nagyobb mulatós, csujogató, vigadós, sírva vigadós, bulizós, szuperbulizós, dáridózós, törpölõs lemezek tömegtermelése. Hiszen a kereskedõknek, kiadóknak és a zenészek egy részének is érdeke, hogy fussanak a gyors pénz után, miközben a szakma, a mûfaj „elitista” képviselõinek jelentõs része – az egyik zenész szavaival – valószínûleg továbbra is reménytelenül nyakig benne ücsörög majd a slamasztikában
Slágerguanóból aranylemezek
Aranyesõ és katasztrofális piaci eredmények – furcsa ellentmondás ez, de csak azoknak, akik nem ismerik a magyar poppiac sajátos viszonyait. Szakmai körökben régóta köztudott tény, hogy évek óta egyre súlyosbodó gondokkal küszködnek a hazai pop-rock élet szereplõi. Tavaly – legálisan – már csak 5,3 millió hanghordozót adtak el, miközben minden eladott termékre négy illegális másolat jutott.
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének most közzétett adatai szerint az elmúlt évben 30 arany-, 20 platina-, 1 dupla platina- és 1 tripla platinalemezt adtak át a magyar elõadóknak, ami meglepõen nagy szám. Azért is említésre méltó ez a teljesítmény, mert a Mahasz tanulmánya szerint a nemzetközi poppiacon – Görögország után – Magyarországon a legnehezebb elérni az aranylemezhez szükséges példányszámot. Az Egyesült Államokban 500000 eladott példány után kapnak aranylemezt az elõadók, de ha a magyar piacra vetítjük rá az ottani terjesztési adatokat, akkor nálunk már 3817 példány után járna ez, aminek tényleges eléréséhez a magyar sztároknak csaknem négyszer annyi hanghordozót kell eladniuk, mint amerikai vagy brit kollégáiknak.
És ráadásul egyre gyakrabban halljuk, hogy a rendszerváltás utáni idõszak legnagyobb válsága sújtja a hazai popüzletet. Az elmúlt két évben körülbelül 30 százalékkal csökkentek az eladások, s továbbra is minden jel arra mutat, hogy a trend meredeken zuhanó.
Az évrõl évre zavartalanul terjedõ s a laza törvényi szabályozást és hatósági ellenõrzést kihasználó, napjainkra hihetetlen méreteket öltõ „kalózkodás” következtében tavaly – legálisan – már csak 5,3 millió hanghordozót adtak el a piacon, miközben minden eladott termékre négy illegális másolat jutott.
Nem csoda, ha sokan nosztalgiával gondolnak az „átkos” Kádár-rendszerre, amikor Magyarországon sem voltak ritkák a félmilliós példányszámok. De még a rendszerváltás idején is volt akkora a kereslet, hogy 100000 eladott hanghordozó után adták át az aranylemezeket. Napjainkra ez a kiugró sikert jelentõ példányszám a magyar elõadók esetében 15, a külföldi elõadók esetében 10 ezerre olvadt. A Mahasz utoljára 2002-ben csökkentette radikálisan a példányszámokat, s jelenleg is ezek alapján hitelesíti az átadásra kerülõ arany- és platinalemezeket. Kívülálló számára ezért sugallhatja a látszat, hogy prosperál az üzletág. Valójában errõl szó nincs!
Az eladási statisztikákra, s ezek nyomán a sikerlistákra pillantva ugyanis nyilvánvaló, nemcsak hogy vészesen sorvad, de máris gyökeresen átalakult a magyar popmûfaj. Bizonyos stílusok, elõadók, zenék már csak „színezésképpen”, mutatóban bukkannak fel a kínálatban, mert a kiadóknak gazdaságtalan a megjelentetésük. 2002-ben a pop és rock kategóriába sorolható elõadók (Ákos, Zanzibár, Charlie, Tankcsapda, Crystal, TNT) is csak 10-15 százalékos arányban szerepeltek az arany- és platinalemezesek névsorában, mert a sikerek nagy többségét már a mulatós zenét játszó elõadók (Füstifecskék, Lagzi Lajcsi, Bódi Guszti, Dupla Kávé, Márió, Nagyecsedi Fekete Szemek, MC Hawer, Tekknõ) vagy a happy és szentimentális slágerpopot éneklõ sztárok (Zámbó Jimmy, Balázs Pali, Romantic, Fiesta) mondhatták magukénak.
Az õ lemezeiket ugyanis nem lopják, nem másolják kereskedelmi nagyságrendben a „kalózok”. Közönségük nem ül a számítógép elé, nem vesz CD-másolót, nem böngészi az mp3-listákat. Inkább rendszeresen belenyúl a bukszájába. Az eladott hanghordozók után pedig – szakzsargonban mondva – dõl a lé, jár a jogdíj, kaszálnak az elõadók, a szerzõk, a kiadók, a kereskedõk. S ki az, aki nem szeretne benne lenni a tuttiban? Márpedig ezekkel a kereskedelmi tévék és rádiók vagy a bulvárlapok által sztárolt elõadókkal jelenleg nem lehet befürödni. Õket – ma még – biztosan el lehet adni. S az általuk megtermelt profit nélkül nem is tudna mûködni a terjesztõi-kiadói popüzletág Magyarországon.
A hazai kiadók vezetõit a multik negyedévente kegyetlenül elszámoltatják. Mûfaji-szakmai szempontok – sztárépítés, új tehetségek menedzselése, kulturális értékek képviselete, rétegzenék felkarolása stb. – ilyenkor már régen nem kerülnek szóba, csak az eladási-bevételi mutatók, a profitszempontok számítanak. Különösen akkor, ha válsághelyzet alakult ki az üzletágban. Márpedig most az van! A cégeknek tehát, ha talpon akarnak maradni, egyre inkább a kevésbé másolt, jól eladható, mulatós bandákat, a slágerpopot éneklõ elõadókat kell megjelentetniük. Más alternatívák – s ezáltal alternatívok – nincsenek.
A kereskedõknek úgyszintén nincs sok választásuk. A hanghordozók piacán mára megszûnt a bizományosi értékesítés, ezért ha valaki ma rosszul méri fel a piacot, nincs kire rálõcsölnie a nyakán maradt árut. A terjesztõk tehát szintén jól felfogott érdekük miatt mozdulnak a mulatós bandákra, a happy zenékre. A korábbi években ugyanis számos sikeresnek vélt pop-rock elõadó vagy „nagy öreg” okozott kellemetlen meglepetéseket számukra. Egyrészt azért, mert idõközben bebizonyosodott, hogy a futószalag-termelés korában a közönség hamar ráun az egynyári slágerekkel operáló sztárocskákra, akiknek gyorsan kiadott második-harmadik albumát rendszerint már egyáltalán nem vagy csak nagy nehézségek árán lehet eladni. Másrészt ma már nyilvánvaló, hogy a „kultúrfusiban” érdekelt, igényesebb közönség elsõsorban a rétegzenéket játszók, illetve a „nagy öregek” lemezeit másolja, akik iránt – legálisan – rohamosan csökken a kereslet. Az eladási statisztikák szerint napjainkban átlagosan dzsesszlemezekbõl maximum ezer, világzenei felvételekbõl 2-3, rétegzenékbõl 2-5, pop-rock felvételekbõl 5-10 ezer hanghordozót lehet eladni Magyarországon. Ez a mennyiség az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez viszont kevés.
A korábbi években a „nagy nevekben” bízó kereskedõk, ügynökök még nyakra-fõre rendeltek és vettek át 15-20 ezer példányt a kiadóktól (így lehet már a megjelenés napján aranylemezhez jutni), de keserûen tapasztalhatták, hogy az aranylemezekbõl „bespájzolt” raktárkészletek egyre nagyobb késéssel, gyakran csak a karácsonyi dömping idején fogytak el. De az sem volt ritka, hogy a kedvencek lemezei a boltokban vagy a terjesztõk raktáraiban maradtak, eladhatatlanul. A nem is olyan rég még tinibálványnak számító Happy Gang vagy Hip Hop Boys gyorsan bearanyozódott lemezeibõl például ma is sok ezer várja a bezúzást, de olyan korábban tuttira vett sztárok, mint Charlie, Balázs Pali vagy a Pa-Dö-Dö megjelenés idején beharangozott aranylemezeinek „kifényesítése” is egyre több hónapot vesz igénybe az egyre szûkebb eladási feltételek között. S mivel a kiadók után a kereskedõk sem akarnak többé fölösleges kockázatot vállalni, a jövõben feltehetõleg még kevesebb „nagy öreg” és új elõadó felvételeivel fogunk találkozni az újdonságok között vagy a bolti fogyás alapján készített sikerlistákon.
A mulatós rock képviselõinek lemezeibõl viszont dömping várható. 2003-ban még nagyobb számban folytatódik a mulatós, nagy mulatós, még nagyobb mulatós, csujogató, vigadós, sírva vigadós, bulizós, szuperbulizós, dáridózós, törpölõs lemezek tömegtermelése. Hiszen a kereskedõknek, kiadóknak és a zenészek egy részének is érdeke, hogy fussanak a gyors pénz után, miközben a szakma, a mûfaj „elitista” képviselõinek jelentõs része – az egyik zenész szavaival – valószínûleg továbbra is reménytelenül nyakig benne ücsörög majd a slamasztikában. Jó és gyors megoldásokra ugyanis egyelõre nincs kilátás. Külsõ erõk nem szándékoznak kihúzni a szakmát a bajból, a mûfaj pedig önerõbõl képtelen a megújulásra. A 2002. év tapasztalatai ezt fényesen igazolták. A profitszempontok vezérelte piaci szereplõknek nincs fülük a „vesztesek” jajszavára. Ezért nem halljuk ezt a zenét a kereskedelmi rádiókban, ezért nem láthatjuk képviselõinek java részét a kereskedelmi televíziókban, s hovatovább ezért nem vehetjük meg a produkcióikat hanghordozókon sem. A jelenlegi piaci viszonyok között a magyar popalkimisták csak slágerguanóból tudnak aranyat csinálni.
Pedig nem hinném hogy az izlés csucsa a v-tech és társai lennének... A rock zene nekem tul vad, bár ezen belül is vannak jok e ugy általában ezeekt a kemény zenéket nem szeretem, szétzuzza az agyam, amellett nem lehet elaludni vagy gondolkodni... szvsz
Az volt a durva, mikor a nõci betelefonát a VV-be, utána nyert különbözõ cd-ket, köztük Pongó mûvészúr új korongját. Mire a nõci: -Köszönöm, de a Pongót NEM kérem!
há' ja! szüleim totális demokraciát akartak a családban, így kicsiként csak egyszer vittek el úszni, és miután rinyáltam utána, úgy döntöttek, hogy feladják. és szinte semmi "fogalalkozásra" sem járattak, amig én nem kértem. na most ez a kérés, úgy 13-14 évesen jött be, de akkor is színjátszóra jártam. aztán tavaly úgy döntöttem, hogy márpedig én táncolni fogok, és táncoltam, táncolok :-)) (na jó, 14 évesen még jártam néptáncra is, de azért mert egy ismerôs tartotta és kért, hogy menjek...)
Pontosan. Ahoz, hogy úgy nyomd ahogy a fekák a hip-hop-ot, neked is fekának kell lenned. Egyszerüen ezt igazolja a történelem. Nagyon kevés igazán jó fehér hip-hop-os van a világban, akik képesek úgy táncolni mint ezek a fekák...
Ebbõl látszik, hogy nem nagyon táncoltál életedben. Egy tánchoz nem csak a ritmus kell, hanem érzék is hozzá. Ahogy a festéshez vagy zenéhez is. Kell egy alap ami benned kell, hogy legyen. Attól te még jól érezheted magad tánc közben, ha nincs hozzá affinitásod, csak kívülrõl nem fog hasonlítani túlzottan az adott stílusra... :-)
akiben benne van...igen csak hogy én fehér, városi, jólnevelt lányka vagyok ;-) és mindig el vagyok ájulva, hogy a fekete csoporttarsáim milyen rohadt jól nyomják... én meg gürizek mint állat. de ez van :-) (jövôre más fajta táncot tanulok, de így is megérte:-))
aki táncolni akar, annak elég ha valaki pontos ritmusban csapkodja az asztalt egy fanakállal, ennek semmi köze a hangszereléshez meg a szöveghez
miért lenne nehéz?? a tánchoz KIZÁRÓLAG ritmus kell, az meg adott a rap összes mûfajában, max akkor nem tudsz rá táncolni, ha túl lassú, de 80 bpm alatt nincs rap (nagyon ritka)....
jah! általában a "populáris" tánc (nem a balett és tsai, ami szintén nagyon szép és jó) egyébként is igencsak erotikus, szal... majdnem, hogy a seggrázás a lényeg. :-)
régebben én sem bírtam a hip-hop-ot, aztán ahogy el kezdtem hip-hop órára járni (olyan prózai ok miatt, hogy a barátnôm azt szerette volna, én nekem meg tök mindegy volt) kezdtem megszeretni. viszont az életmódot és fôleg az öltözködést ma sem tudom elviselni. amúgy, voltam már hip-hop party-n és sztem nagyon nehéz "csakúgy" táncolni a zenére. a betanult tánc viszont kiri.
A RAP az egy mûfaj, a hip-hop egy tágabb kategoria: divat zene életvitel stb.... R.A.P. - rhytmic american poetry
Talán csak te nem érted a szöveget, Cat :)
Táncolni nem lehet rá? Láttál már rap video klippet? Szerintem még nem, voltál már igazi hip hop partyn? Szerintem nem. Kicsit más: nézz meg egy Sean Paul videoklippet, nézd meg a csajok hogy nyomják benne, a károd rögtön állna ha ott lennél :))
Nem nézem le a zenei styleokat, inkább megvetem õket :))))) Magyar pop, rap megvetésre szorul :)
Ahogy vesszük. A hip-hop mint táncstílus alkalmazható bármilyen rap-re, akár feka, akár gettó, akár east coast, akár west coast. Mindre ugyan úgy nyomják.
Más kérdés, hogy az igazi ganxta rap-ek TEMPÓJA nem engedi meg, hogy ugyan úgy ugrálj rá, mint egy Vanilla Ice számra...
Informatika és tudomány
