A nagy amerikai cégek most is versenyeznek egymással, a különféle állami megrendelésekért. Korábban az OSP tenderre készültek különféle tervek a nagy ûripari cégektõl, most meg a CEV-re. Azonban a valódi ûrhajóépítésnek maguktól nem állnak neki, mivel nem éri meg anyagilag - nincs aki megvegye az ûrhajót...
Még egy viszonylag egyszerû ûrhajó, mint amilyen az OSP is lett volna (ahol ugye az indítóeszköz adott, tehát csak a tényleges ûrhajót kell(ett volna) kifejleszteni), a fejlesztési költségek alaphangon is több száz millió $-ra rúgnak. A nagy cégek nem akarnak ennyi pénzt befektetni, amíg nincs rá vevõ. A kis cégeknek és egyéni kezdeményezéseknek pedig önmagukban sose lesznek képesek ennyi pénzt összegyüjteni...
Az XPrize végülis erre épül: egy verseny, ahol kitûztek egy "kisebb" célt, egy "egyszerû" ûrugrást, amely azonban még így is sokkal kevesebb technikai kihívást rejt, mint egy valódi földkörüli pályára állásra képes ûrhajó megépítése. A 10 millió $-os díj ugyan soknak tûnik, de az SC-nek mintegy 30 millió dollárja fekszik a White Knight-ban és a SpaceSphipOne-ban, és ha DaVinci csapatnál nem önkéntes alapon ment volna a munka, akkor ott is lehet kb. ennyi pénz ment volna el.
Az XPrize mögött az a nem is titkolt remény bújík meg, hogy a sikeresebb csapatok elég tapasztalatot gyûjtenek ahoz, hogy már reális esélyel belevágjanak egy valódi, teljesen civil ûrhajó megépítésébe, amely a következõ lépcsõfok lesz majd...
Szerintem zséér, hogy lassan ezen a téren is lehet versenyrõl beszélni úgy, hogy nem országok, v nagyhatalmak közti ez a verseny. Egy pár év és nagyobb cégek mindegyike versenyezni fog. Az meg nekünk csak jó lenne, mert ugye felgyorsulna a technológiai fejlõdé és idõvel mindenki számára elérhetõvé vállna az ûrutazás.
Az XPrize.org-on már ott virit a T - 54 Days a fejlécben. :)))
Mondjuk arra kiváncsi leszek, hogy lesz "újrahasznosítható" a ballon (legalábbis az X-Prize oldalán azt írják, hogy újrahasznosítható). A leoldás után leenged (ezzel oda a drága hélium)? Vagy egy több km-es kábelel visszahúzzák? Majd kiderül...
Miért nem csinál Carmack egy jó játékot végre??? Na ezt is megkérdezték.