A Scroll Lock gombhoz - a Num Lock és a Caps Lock gombokhoz hasonlóan - külön kis égõt mellékeltek a billentyûzetek gyártói, és ez ugye azt jelenti, hogy ha a gombot megnyomjuk, akkor annak funkciója megváltozik. Ezt a gombot a cikk megírásának pillanatáig soha sem használtam. A Scroll Lock az eredeti IBM-billentyûzetekrõl öröklõdött a maiakra. A gomb eredeti célja a nyíl billentyûk funkcióját módosítani. Ha a Scroll Lockot bekapcsoljuk, akkor a nyíl billentyûzetek az adott irányba gördítik el az ablak tartalmát. Ezt a szerepet a fejlettebb, nem DOS-os alapú grafikai interfészû programokban a megjelenõ gördítõsávok veszik át, illetve az egéren lévõ görgetõgomb. Egyes ma is használatos programokban - mint például Microsoft Excell vagy Lotus Notes - a Scroll Lock a maig nap is mûködik .
Hogy miket nem találok :-) Sok kérdésünkre kapunk itt választ a gombokról: http://www.szamitastechnika.hu/archiv.php?id=27484
sokértelme nincsen, csak hagyományból teszik rá 20 éve a billentyûzetekre .. lál.. a fél billentyûzetet nem is használom, semmi értelme. lenne személyre szabható billentyûzet, mindenki gombonként venné meg, Tertovannak elég lenne három billentyû :DDDDDDDd
Én ezt találtam: megállítja a képernyõn az adatok gördülését.
és ebben hol ír a scroll lock-ról, ami a kérdés volt? :D
Így mindenki megérti Ja és
Scroll lock és az olvasás mûvészete
Benedek Marcelltôl származik a cím második fele, az elsô a számítógépünk billentyûzetérôl. Így többé-kevésbé hamis pénzt csörgetek már rögtön az elején, hiszen irodalomelméletrôl, mûfajtörténetrôl bizonnyal nincsen mit írnom. Számológépekrôl se sok. Az a scroll lock-gomb egyébként arra való, hogy ne peregjenek lefelé a képernyôn megállíthatatlanul a sorok. A scroll szó az angol szótár tanúsága szerint kézirattekercset jelent, papiruszt, pergament vagy papírt. Néhány évtizede még ritka angol szónak számított. Hiszen ki olvas úgy, hogy egy tekercset maga elé tartva, egyik kezébôl a másikba göngyölgetve az éppen elolvasott szakaszt, az elejétôl a végéig áttekercseli a szöveget. A videorekorder dolga az ilyesmi, nem a könyvolvasóé. Meg kell hagyni a könyvtekercset ikonográfiai szimbólumnak az antik szónokokat ábrázoló szobrok vagy festmények számára, hadd tudjuk meg a jóvoltából, kit-mit akart ábrázolni a mûvész.
Ami persze világosan bizonyítja, hogy valamikor valóban tekercsrôl kellett olvasni. Ez a technika parancsa volt, az írás technikájáé. Pontosabban szólva: az információhordozó közegé. A papirusz volt a hordozó, ez a finom, hajlékony lemez, amely a Nílus deltájának mocsarai közt egykor bôségesen termô Cyperus papyrus nevû sás rostjaiból készült. A növény belét éles késsel vékony szalagokká metélték, és a szalagokat két rétegben egymás mellé helyezték; az egyik rétegben a rostok vízszintesen, a másikban függôlegesen futottak. Aztán nedvesség, enyv és nyomás hatására egységes, összefüggô szövetet alakítottak a rétegekbôl. Ez a szövet azonban megôrizte technológiájának történetét. Írni, legalábbis könnyen írni azon az oldalon lehetett, amelyen a rostok iránya vízszintes volt; ezt hívták latinul recto oldalnak, míg a hátlap neve verso volt. (A szavak a mai napig élnek a könyvészetben. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy léteztek, igaz, nagyon ritkák voltak, mindkét oldalukon teleírt papiruszok is; ezeknek opisztográf a nevük.) A papiruszt nem volt tanácsos összehajtogatni, mert könnyen megtört. Elég hajlékony volt azonban ahhoz, hogy összetekerhessék. Minthogy írás csak az egyik oldalán volt, az ilyen tekercset könnyû volt olvasni.
Nagyon könnyû azért nem lehetett. Mást is értettek olvasáson az antikvitásban, mint a késôbbi korokban. A tekercsek tudniillik meglehetôsen nagyok voltak. Ránk maradt például Platón Lakomája ilyen formában: a tekercs hét méternél is hosszabb volt. Nem lehetett nagyon kényelmes bánni vele. Viszont sokat lehetett rá írni. Az antik irodalomban a mûvek egy nagyobb fejezetét máig hagyományosan "könyv"-nek hívjuk - ennyi fért belôlük egy tekercsre. Hérodotosz nagy történelmi munkája például kilenc könyvbôl áll. Magyar fordításának mai kiadásában egy-egy ilyen könyv 60-100 nyomtatott oldalnak felel meg.
Fürdôkádban vagy villamoson állva nem nagyon olvasnánk ekkora árkusokat. A görög, latin antikvitásban fennhangon olvastak az emberek, és általában társaságban olvastak. Eukleidész, az egyik platóni dialógus (a Theaitétosz) szereplôje, el akarja olvasni egy régebbi feljegyzését, ezért az ajánlja barátjának: "Gyerünk tehát, s amíg mi együtt pihenünk, felolvassa majd a szolgafiú."
Az irodalmi siker ezért nagymértékben függött a felolvasótól. Az ifjú Plinius levelei tele vannak literátori aggályoskodással. "Felolvasóm, Encolpius, munkatársam és szórakoztatóm, a portól torokgyulladást kapott, és vért köpött. Milyen szomorú lenne az ô számára, s milyen kellemetlen az én számomra, ha alkalmatlanná válna az irodalom szolgálatára, holott minden érdeme ebbôl származik." Más levelében pedig azon töpreng, mi a jobb, ha mással olvastatja fel a verseit, vagy ô maga olvas. És ha más a felolvasó, mit tegyen közben ô maga? "Mozdulatlanul és némán üljek-e, mint aki unatkozik, vagy... szájmozgással, szemmel és ujjal kísérjem, amit felolvas?"
A tekercstechnika volt az oka annak is, hogy egy terjedelmesebb mûnek, vagy egy szerzô összes mûvének nem volt szükségképpen végleges, zárt alakja. Az egyes tekercsek önálló életet éltek, helyük a mûben vagy az életmûben esetleges volt és változott az idôben. Ha valaki hivatkozni akart egy szövegrészre, többé-kevésbé találomra tehette csak. A mûvek ebben az értelemben meglehetôsen nyitottak voltak.
Egy új információhordozónak, az állati bôrbôl készült pergamennek kellett megjelennie ahhoz, hogy a nyilvános elôadás szokását felválthassa a magános (bár valószínûleg még mindig nem hangtalan) olvasás, és hogy a mûvek fejezeteinek sorrendje, vagy több szerzô közös alkotása ne legyen kitéve a másoló vagy a gyûjtô szeszélyének. A pergamennek mindkét oldalára egyformán lehet írni, a hajtogatást a vékony bôrhártya jól tûri - a pergament ezért nem kell összetekerni, hanem ívekké lehet hajtogatni, két kemény fatábla közé lehet szorítani. Kódexet lehet belôle alakítani, a könyv máig élô formáját létrehozni.
Épp jókor ment végbe ez a mûszaki forradalom. A kereszténység elsô századaiban. Akkor, amikor az egyház rögzíteni akarta a bibliai könyvek kánonát, biztos akart lenni abban, hogy minden hívô kezébe azonos szöveg kerül. Az idézetek pontosságához nem volt szabad, hogy kétség férjen, az idézett helyet pedig könnyen és egyértelmûen kellett megtalálni. Hiszen a lélek üdve múlt mindezen.
Hogy valóban a technikai és spirituális változás egybeesésérôl volt szó, azt a mûvek és példányok statisztikája is bizonyítja. A III. századból származó példányokat vizsgálva kiderül, a pogány szerzôk munkáinak alig tíz százaléka maradt ránk kódex formában, a keresztény szerzôké között ezzel szemben alig van tekercs. Az átalakulás nyilván nem volt pillanatszerû és egyértelmû. Visszatekintve mégis annak érezhették az emberek. Olvastam, hogy V. századi miniatúrákon az ótestamentumi prófétákat tekerccsel a kezükben, az evangélistákat meg kódexet tartva ábrázolták.
Ma pedig itt üldögélünk mindannyian a számítógépünk elôtt. Az információhordozó természete ugyancsak megváltozott. Gondolnánk, alaposabb ez a változás, mint az áttérés volt a tekercsrôl a könyvre. Ami a mûvek lezáratlanságát, a szövegek változékonyságát, a továbbírás, átírás, toldás, kiegészítés és csonkítás lehetôségeit illeti, elhalványul emellett a papiruszok kora. Még a szóhagyomány is megbízhatóbb ôre volt a szövegeknek, mint az Internet. Homérosz idejétôl az eposzokat leírató Peiszisztratosz koráig bizonyára kevesebbet változott az Iliász, mint amennyit ma akármelyikünk mûvelhet bármilyen szöveggel egy levelezô rendszerben.
Van ember, aki úgy gondolja, hogy a hagyományos könyvtár atmoszféráját át lehet menteni, ha az adatbázis és a keresôrendszer az olvasót egy virtuális, de nagyon valódinak ható könyvtár polcai között sétáltatja. Nem hinném, hogy ez a jámbor csalás segítene abban, hogy könyvnek higgyünk valamit, csak mert a képernyôn annak látszik.
egy sima google keresés kidobta (kulcsszó: scroll lock function)... :D
The main intent of the Scroll Lock key was to allow scrolling of screen text up, down and presumably sideways using the arrow keys in the days before large displays and graphical scroll bars. You can see where this might have been handy in the DOS era, when screen output typically was limited to 80 characters wide by 25 rows deep. For some types of programs, spreadsheets being the obvious example, it's still handy now. In Microsoft Excel, Scroll Lock allows you to scroll a spreadsheet with the arrow keys without moving the active cell pointer from the currently highlighted cell. In Quattro Pro, another spreadsheet program, Scroll Lock works in a similar manner, although in contrast to Excel it's not possible to scroll the active cell pointer completely off the screen.
Other programs use Scroll Lock for special functions. It's said (although I haven't personally verified this) that the Linux operating system as well as some early mainframe and minicomputer terminals employed Scroll Lock to stop text from scrolling on your screen in command-line sessions – pausing the scrolling, in effect. The ancient DOS adventure game “Rogue” (one of my all-time favorites) used Scroll Lock to scroll your character’s movement through the ASCII dungeons on the display. I'm told some computers in the late 1980s used the Scroll Lock key to halt the scrolling of the boot-up messages that appeared when you started the computer. This last use may be apocryphal, as I could find no examples of computers that displayed this behavior. The point is, Scroll Lock sometimes does something besides make that little light light up.
Hát nem tom Én még soha nem használtam
erre akarok rájönni, valami régi vonzata van a dolognak
De, találtam pár dolgot, de az valahogy nem megfelelõ. "Scroll lock és az olvasás mûvészete" oldalon semmi érdemi infó nem volt, pofáztak Homéroszról, meg mindenkirõl, csak arról az ürgérõl nem
googléban nem találod??
Régebben láttam a tv-ben, azt az embert aki kitalálta a scrol llock-ot. valaki tudja hogy pontosan hogy is volt a sztori? Én már nem emléxem...