Igazából mindegy, de talán a másodikkal, most azt nyomom, jobban bennem vannak még a kiosztások stb...Hétvége oksa! Privátot írok vagy irhatzs pontosítani!
Szerintem az egyik legjobb exkluzív cím PS3-on. A harmadik részt most fogom majd pótolni, de az elsõ kettõ után bátran kijelenthetem, hogy régen szórakoztam annyira jól, mint ezzel a sorozattal. Két rész után nekem még mindig az elsõ rész az ami viszi a pálmát. Nem mintha a kettõ nem lenne jó, sõt! Ám az elsõ hangulata, játékélménye, helyszínei, szvsz valami elképesztõen egyedire sikerültek. Amikor kijött a játék a legtöbb szakértõ lehúzta a grafikáját. Tény, hogy az akkori és fõleg a mai szemmel technológia megvalósítását illetõen a grafika terén nem volt kiemelkedõ a maga nemében, de egy normális HD tévén nézve, így is bõven kényezteti a szemet. Láttunk már korábban csili-vili produktumokat, amelyek szinte lemásztak a képernyõrõl, de hangulatilag teljesen nullák voltak. Itt pedig ez a sötétes sárgás-barnás színvilág, az idegen objektumok belsõ része, az ellenfelek kidolgozása mind mind akkora hangulati plusszal bír, és kreatív oldalról tanúskodik, hogy az hihetetlen. A Fall Of Man számomra teljesen egyedi grafikával rendelkezik, amely lehet, hogy sok helyen puritán, de hangulatában viszi a pálmát. A végsõ Boss harc pedig all time kedvecem. A Resistance elsõ 2 része nálam örök favorit. Itt az ideje, hogy a harmadik részt is bepótoljam. Apropó, ha lenne kedved coop mókához, írj bátran.
Végigtoltam, nem csalódtam sehol benne, el kell vonatkoztani a mai játékoktól, az értéket nézni a játéknak. Több jármûves vezetést elfogadtam volna(levegõben pl) egyszerû játék de igazi régivágású. A második részt most kezdtem el, na az ég és föld már, de az egy másik stoy már..
Most kezdtem el vele játszani, mivel ne rég lett PS3-on bepótolni az exkluzívokat és ugye minden vicc új. Nagyon adja a játék, igazi OLD SCHOOL FPS! A graf nem érdekel pont jó, de hangulat a játékmechanika, rég éreztem ilyet! megvan a kettõ is, de az még fóliában van, majd ha végigtoltam ezt akkor jön.
nekem ez az elsõ játékom a hármasra
próbáltam egszer multiban, voltunk vagy 8-an, de term. nem éltem sokáig :) majd hátha lesz egy pár olyan ember, aki nem annyira zsilett, hogy elvegye a multitól a kedvem
egyébként jó játék, nekem bejön
Re!
Én most próbáltam ki ezt a játékot egy havernál és rendkívûl tetszett. A sztori szerintem egész jó, talán kicsit kötött, de én még így is nagyon élveztem.
halott a téma?
nah ezt jó tudni de azért lehetne már több játék rá
1 kérdés a game-el kapcsolatban mert csak a demóval nyomtam de nekem abból nagyon az jött le hogy arénákra van osztva a game vagyis leölöd az összes ellenfelet és akkor tovább mehetsz és ott megint bezárul a bejárható tér amíg le nem írtasz mindenkit. ez így van?
akik azt mondják hogy a ps3 nem hozott nagy változást gondolom mezei tv-n játszanak. vagy nem?
Hát, egyelõre nincs PS3-ra warez, úgyhogy valószínûleg mindenki megvette. :)
Hali. Én tegnap láttam Kecskeméten egy mûszaki áruház egyit plazma tv-jén a játékot, nagyon megfogott. Azt kérdezném, hogy aki már jácott vele az megvette eredetiben, vagy valahonnan esetleg le is lehet tölteni?:) Elõre is köszöböm a segítségeteket Csakszi
Ja, bocs, most látom, hogy 14 alatti vagy, ráadásul a játék "állítólag" rossz, így nincs harag. A korosztályod segít megállapítani, milyen buta is vagy.
Most írhatnám, hogy hülye a nénikéd, de nem vagyok olyan paraszt, mint te. Az, hogy ízlésed nincs, és max. 5 percet játszottál a játékkal (valamint hogy egy nyüves mondatot nem zudsz leírni helyesen) kizárólag a te szellemi szegénységedet bizonyítja. Csak nem "igzbogzos" vagy?
Igazad van. Hogy voltak képesek egy ilyen ótvar játékot piacra dobni mint a FNR3 ? Állítólag a Fifa street2-t is kiakarják dobni? Nekem az megvolt PS2-n,úgy eladtam mint a szél....az EA-nél bekaphattyák az összes f*****! Azért van fény az alagút végén,az Assasin creed elég erõs lesz,meg a Brothers in Arms: Hell's Highway:ugral
Kezdetben talan nem... Vegulis ami nem volt nagyon PS1-en(amit mááá' végleg nem birt, az a GTA-tipusu game-ek)..Igaz, voltak probalkozasok PS1-en is, DRIVER2 pl... De hat a GTAIII megjelenes is 2001-2002 kb.; szoval a kezdeti idökben jött, de nem launchnal... :-P Igaz, a PS3-nak is be kell még indulnia, keves a jo game... de annyiban ncisn ok a csüggedesre; h. rakat jonak igerkezö game trailer-e van a neten...szoval varni kell 1 picit és beindul...
Szerintem a PS-PS2 váltás nagyobb változást hozott, mint a mostani. De ez csak az én véleményem.
Szerintem egyaltalan nicsn mit csodalkozni..nem tudom, mikor "csatlakoztatok" be gamerközösségbe (vagyis miota jatszatok); de nem értem, h. miért képesek altalaban az emberek (nem szemelyeskedes, nem rolatok beszelek, altalanositok és ez egy észrevétel...) 4évnél hosszab ideig visszaemlekezni dolgokra... :-P Ugyanez volt PS1-PS2 valtasnal is, igazabol a nagy "next-genhüha" álleesés elmaradt; picit szebb effektekkel a game-ek maradtak uyganazok PS1-PS2 valtasnal... Azért az uccsó PS1-es game-ek majdnem elérték az indulo PS2 game-ek szinvonalat (felbont-ra+effektekre nem); de hat uyganez van most PS3-PS2-vel is...Pl. GoW2 majdnem PS3-as game-nek néz ki... Szóval az agyonhipe-olt next-gen marketing szöveg nem mindig igaz és nem kõõõ elhinni... :-P
Mivel a 100% a maximális,überf*sza,ebbõl következik,hogy a 70%=7 pont. A Virtua tenis majdnem tökéletes,és az F1 is nagyon jó lett. A FIFA09-tõl remélem lebabázok,örülnék ha az EA-nél komolyan vennék a fejlesztéseket.
Most a százalék mit jelöl? Hogy annyira vagy benne biztos, hogy szar vétel volt, vagy annyira jó? Mert az utóbbi esetében nézhetnéd úgy, hogy a max az 10 pont, ...
Osztályoznék,kiderül mire nem kellett volna pénzt költenem: -Resistance 70% -FNR3 50% -Virtua tenis3 95% -F1 90% -Motorstorm 70% -Def Jam Icon 70%
Hatból kettõ bejött,vólt veszteség :(
Elég ratyin néznek ki az ellenek a Resistancben,én aszondom a Black xarráveri ezt a gamát. Remélem a MOH:Airborn mán jó lesz >( Ennél már csak a FNR3 gázabb,az elég durva mikor robotszerûen összecsuklanak a KO-nál,kicsit többet várna az ember egy PS3 játéknál,de elig van különbség...de jó hogy nem adtam még el a PS2-t bázz.
Én nem tudom de nekem még egy fps sem jött be, nem tudott hosszabb távon lekötni. Inkább a jrpg.
Így visszaolvasgatva jól hangzik, csak ez a szörnyes dolog nem kellene bele ;)
szrntm überállat egy játék...
Hát...majdnem. Itt az elejétõl kezdve jönnek a szörnyek (chimerák), akik valójában emberek. Ez persze csak késõbb derül ki, de már a sztori miatt is érdemes végigjátszani.
Akkor helyesbítek: egyelõre a legjobb. Egyébként ma fejeztem be a játékot, a vége felé van egy-két olyan minõségû pálya, hogy az ember a haját leteszi. Mikor hóviharban egy tíz emeletes Stalker-t vezetve küzdünk egy nálunk hússzor nagyobb Góliath-al, az valami hihetetlenül brutális!!! Iszonyú hosszú játék, ráadásul az Insomniac régi jól bevált módszere alapján újabb végigjátszásnál újabb fegyvereket ad be (asszem 6 darabot). Online a játék ver minden eddigi FPS-t (eddig a Killzone volt számomra az unikum, azzal nagyon sokat játszottam), itt 40 ellenfél ellen játszahtunk a legváltozatosabb játékmódokban. Ráadásul karakterünk fejlõdik, egyre vadabb kinézeteket választhatunk. Telitalálat! Egyszóval aki szereti az FPS-eket és a jó online játékot, semmiképp ne hagyja ki.
...mondja ezt egy olyan ember, aki valószínûleg csak képeken látta. Vagy még ott sem. Ja, én is tudom fikázni a Lost Planetet, bár még nem láttam. Séróm égnek áll az ilyen emberektõl.