igen, ezért is tettem fel a költõi kérdést: mi hiányzott? a lehetõségek között volt a szerencse is.. ez mindig játszik, viszont megfelelõ ismeretek mellett elég jól redukálható mint tényezõ
én általánosságban beszéltem.. persze, a túravezetõ az aki mutatja merre kell menni, aki megtervezte az utat, de ha egy vizsgázott túravezetõ olyan terepen mozog ahol még nem járt az bármikor elõfordulhat minden odafigyelés mellett is hogy eltéved.. ez benne van a pakliban, és nem attól túravezetõ valaki hogy eltéved vagy sem.. nyilván ha valaki rendszeresen kerül ilyen helyzetbe még egyértelmû körülmények között is, akkor el lehet gondolkozni rajta hoyg hogyan kapott minõsítést
Azért túravezetõ, mert tudja elvileg az útirányt, mivel minden héten vezet csoportokat. Hát ehhez képest eltévedt rendesen, ami szerintem gáz. A szóban is benne van, vezetõ, tehát vezetnie kellene a helyes irányba egy-egy csoportot, deha minden túravezetõ eltéved, akkor azok nem is túravetõk. Az a munkájuk, hogy tudják az utat. Ezért kapják a pénzüket. Ennyi erõvel én is lehetnék ott...
Az eltévedés nem gáz, bárkivel megeshet, a túravezetõ sem tévedhetetlen fõleg ha egy adott terepen nem sûrûn mozog.. az viszont valóban gáz ha nem tudja a helyzetet sehogy megoldani..
"ha gáz van akkor ki lehessen kerülni a helyzetbõl..."
Alapból szerintem gáz az, ha eltéved az ember és nem tudja, merre kerüljön ki a helyzetbõl....
Ausztriában volt hasonló "szerencsénk" ilyen túravezetõkkel, természetesen nyanyula és tatula okosságúak voltak az illetõk. Mi a barátommal mondtuk, hogy nem arra kell menni, hanem másik irányba, mert úgy mutatja, de a nagy szakértõ nyanyulákok és okos tatulákok jobban akarták tudni, merthogy õk a másik irányra emlékeznek, merthogy sokat jártak már erre. Persze eltévedtek, mondanom se kell. Mi szépen kiértünk, nyugodtan megidtunk egy sört, gyerekek is okosabbak voltak náluk, még õk is tudták az utat(elõre mentek, mert unták a lassú tempót), aztán mikor kiértünk, kiderült, hogy õk is arra mentek, amerre mi és szép nyugodtan ették a fagyit, mi meg sörözgettünk, aztán már végeztünk, de a csapat még csak nem akart elõkerülni. Hát jó sokat kellett rájuk várnunk, nyanyulákékra, túravazetõkkel együtt(akik szintén azok voltak, ja meg egy mindentudós tatára, aki szintén túravezetõnek mondta magát), míg elõkerültek a semmi közepébõl szétfáradtan. Vicces volt...hogy azok okoskodtak és a végén õk fáztak rá. Jót nevedtünk a gyerekekkel együtt. :))
az eltévedés benne van a pakliban, a túravezetõ, ill a tudás nem erre kell, nem erre van.. hanem hogy ne haljatok meg, ne kerüljetek vészhelyzetbe ill ha gáz van akkor ki lehessen kerülni a helyzetbõl..
na azért a túravezetõkkel sem árt vigyázni :D mi fogtunk már ki olyat,akivel eltévedtünk!
hát nem árt ismerni az utakat,fõleg hogyha a hó is leesik,mert akkor esélyes hogy egy-kettõt bizony le is zárnak.jobb ha utánanéz az ember vagy ami egyszerûbb:túravezetõ :D
ja facebookon söpör most a para neten már vannak fent összefoglalók
Bammeg földrengés van, mozgott a gyõri panelházunk, durva. egyébként tanították hogy a panelok esélyei jobbak a családi házakénál ez esetben, jobb a statikája
hogy konkrétabb legyek, szerintem magashegyi túrázásnál (fõleg télen) mindenféle felszerelésvásárlásnál fontosabb bizonyos szintû ismeretanyag megléte.. nem kétlem hogy ez bárkinél is hiányzik, csak mondom..
a sorrend szubjektív szerintem is :D én mondjuk cipõ nélkül nem indulnék el :D de nézõpont kérdése a dolog. nekem volt már Tevám is Merrellem is,a Mountexben is vettem már bakancsot,szerintem ki kell próbálni,hogy kinek melyik válik be a legjobban.annyiban egyetértek,hogy érdemes minõségi cipõt venni,fõleg ha már kirándulásra adja a fejét az ember ;)
elsõsorban nem a felszerelésre gondoltam a fontossági sorrendet illetõen ;)
jó nyilván kamásli nélkül is túl lehet élni egy túrát:D csak jó ha van,mert nem megy annyira be a hó vagy víz a ruha alá,vagy a cipõbe.Érdemes egyébként tényleg minõségi cuccokat venni,mert hosszú távon jobban megéri nekem Teva túracipõm van és totálisan megérte az árát.Nektek mi a kedvenc?Vagy mi volt a legjobb?
a kamásli (ha megfelelõ akkor) valóban jó dolog, de a fontossági sorrenden, illetve hogy mi nélkül nem indulnék el, azért vitatkoznék :)
mi is voltunk már a Magas Tátrában,de mi csak elõször mentünk vezetõvel,utána már az összeszokott csapattal egyedül is be mertük vállalni,meg amúgy érdemes útikönyveket is venni,azokban elég sok hasznos infó van.elvégre ezért is csinálják õket.nekem is merrellem van de nekem nem volt még gond vele szerencsére. ja és a másik dolog,ami magashegységeknél fontos,a kamásli,na én anélkül nem is indulnék el!
Dunántúl
Túracipõ(bakancs) vagy sportcipõben ilyen, csak világosbarna:
felszerelésrõl annyit hogy puding próbája az evés, és elég sokat kell kóstolgatni mire a neki való ár/érték arányt megtalálja az ember :) pár bakancsot elkoptattam már mire én megtaláltam a nekem valót.. volt merrellem is még régen de elég hamar szétment a talpa.. azóta kétfajta AKU bakim volt, a mostani AKU tajga.. kb 6 éves, és fél éve lett talp cserélve rajta, de a felsõrésznek még semmi baja.. legnagyobb sajnálatomra Mo.-n már nem lehet kapni
én leginkább a magyar vidékeket járom, de voltam már ausztriában mászni, túrázni meg erdélyben, tátrában..
vezetõvel mentek vagy van téli magashegyi tapasztalat?
a túrázás tényleg jó mondjuk ilyen idõben nem a legjobb,bár van aki szereti í kihívásokat!mi épp most tervezünk egy nagyobb lélegzetvételû túrát a Magas-Tártrába,be is szereztem már mindent,ami kell...viszont,ha bakancs akkor én a Merrellre esküszöm:D ti hova szoktatok járni?
egyetértek azzal,hogy nem az számít,hogy tv-zik-e valaki,sokkal inkább,hogy mit is néz...a tv-nek viszont elég fontos szerepe van a mindennapjainkban és sajnos sokszor manipuláció áldozatai lehetünk,de ezt is szûrni kell,hiszen léteznek tudatos médiafogyasztók is.úgy gondolom én inkább ezek táborát erõsítem,de tény,hogy én inkább tv-helyett megragadom a teva szandim és nekivágok a hegyeknek,attól jobban semmi sem kapcsol ki.
"én azt gondolom nem az a lényeg hogy tv-t néz-e valaki vagy sem, sokkal inkább az számít hogy mit néz.."
Egyetértek. Ezért nézem csak a Talpalatnyi Zöldet, néhány jó természetfilmet, meg a Derricket. Ja és a filmeket természetesen felvett cd-rõl tekintem meg és azt, amit én akarok, nem azt, amit elém raknak(kivéve Derricket, mert szerencsére a Dunán nincs reklám filmek közben).
Nem divatból nem nézek tvmûsorokat(fent írtam, van egy-két kivétel), hanem azért, mert feszültté tesznek és zavarnak és szeretem a nyugalmat és a békét.
én nem az elzárkózás híve vagyok, szerintem valamilyen szinten tájékozottnak kell lenni és ki kell alakítani egy normális szûrõt.. manapság divatos nem tv-t nézni, sokan azt gondolják hogy ha ezt hangoztatják, ettõl "tisztábbak"/"értelmesebbek" lesznek (tisztelet a kivételnek).. én azt gondolom nem az a lényeg hogy tv-t néz-e valaki vagy sem, sokkal inkább az számít hogy mit néz..
amúgy meg amit írtam csak kiragadott példa.. minden manipulál ami körülötted van.. csak nem ugyanolyan mértékben.. mindenkinek vannak "gyenge pontjai", szükségletei amire lehet hatni.. persze az jó ha a "káros"/"fölösleges" hatásokat igyekszel kiszûrni..
"most a tv, politikusok, reklámok, társadalmi "normák" manipulálnak.. ezt se vesszük észre, azt se fogjuk" Észrevettem, már rég. Ezért, nem nézek tv adásokat,nem nézek híreket(ezt is csak véletlenül olvastam most neten, hogy volt ilyen) csak barátom szokott(õ is sportmûsorokat, meg közösen pár jó filmet, sorozatot), ha barátom nem lenne, akkor egyáltalán nem néznék semmit...nem lenne tv-m, kidobnám. Engem nem tudnak manipulálni. Tudod mi volt, mikor rájöttem, hogy ez az egész, ami a tv-ben megy, csak a félelemkeltésrõl szól? Elkezdtem nem nézni és a barátom kiakadt. Fleháborodott, hogy miért nem nézek híreket, merthogy az nagyon fontos dolog a hírnézés meg a politika. De én lekakilom magasról. Persze nem rólam van szó, hanem úgy az átlagemberrõl. Õk sajnos tényleg nem veszik észre, hogy mennyi tudatmanipuláció van jelen. Szüleimen tapasztalom leginkább a dolgot...sokat tanultam....Tenni ellene? Szeretetenergiakiáramoltatás mindent legyõz, csak ennyit írok....de egyedül kevés vagyok hozzá....
fogalmam sincs.. de az miért ne lehetne igaz? vagy egy harmadik verzió amire talán még senki nem gondol.. valóban hihetõbb egy globális tudatmódosító rendszer finomhangolása (<- irónia).. persze ez sincs kizárva, de miért hihetõbb ez mint más? én a cikkben, a részletessége ellenére, nem érzem mindenhol az egyértelmû és kétséget kizáró logikai összefüggést a következtetések tekintetében
amúgymeg .. most a tv, politikusok, reklámok, társadalmi "normák" manipulálnak.. ezt se vesszük észre, azt se fogjuk.. vagy inkább azt kérdezem.. honnan ismered fel és mit akarsz tenni ellene? mit akarsz tenni ellene most?
hát nem tudom.. az összeesküvés elméletekrõl mindig az jut eszembe hogy aki keres (úgyis) talál (valamit) persze lehet hogy a barátnõmet is azért szeretem mert egy hang ezt mondja a telefonban, a tvben, a vezetékben a falban.. de nem tudom.. mi van ha így van? ha manipulálnak akkor úgysem tudod.. ha nem akkor sem :)
Wá.:D Padlásfeljáróban kapott helyet. De itt valami árulás lehet.. Egy katicabogár mászkál a monitoromon:DD És az is áttelelõs faj. Szóval itt valami menekülttábor van vagy nemtudom.:D
Szerintem dobozban nem éli túl. Adsz neki valami ételt is? És mit akarsz neki adni? Veszel virágot, hogy annak a nektárját szivogassa? És szerinted az jó, ha megtartod és nem a természetes szelekcióra bízod? Lehet, hogy jön egy nagyon éhes nagyobb állatka, aki túl tudja élni a telet, de jobb lenne, ha minnél többet táplálkozna ehhez és a nappali pávaszem egy plussz eleség számára. Szerinted jobb lenne ott a dobozban tartogatni tavaszig? Olvasom, áttelelõ fajta és padlásokon, pincékben telel át. Ha elvsiezed egy pincébe vagy padlásra és ott elrejted, akkor ott biztos jó helye lesz, de egy dobozkában....szerintem az nem jó hely neki.
Pár napja egy nappali pávaszem kezdett repkedni a szobámban. :D Gondolom õsszel beköltözött, és most vagy a melegtõl vagy valamiért de elõjött és itt veri magát az ablakon... Ha kiengedem megfagy. Szerintetek menni fog hogy egy nyugis helyre egy dobozkába beteszem ahol hûvös van? Amúgy nagyon rendes, dobozban jól viselkedik, nem veri magát.
Jó lenne, ha minnél több embernek mondanátok el, hogy létezik ilyen anyag és ezzel minnél többen használnának ilyet és akkor Földünk jobb helyzetbe kerülne.
Ja és lekakilom, ha megdézsmálja a mi terméseinket, valahogy az ilyen sose érdekelt, én csak a 7 pettyest féltem nagyon(meg a 2 pettyest is), meg mondjuk azt se szeretném megélni, hogy ne lehessen kimenni az utcára a harlekin invázió miatt.
Azért fontos, mert ha így folytatódik, akkor majd nem lehet kimenni az utcára, mert annyian lesznek, ugyanis nem lesz természetes ellenségük... "de azt gondolnám hogy "törvényszerûen" elõbb utóbb úgyis rászokik valamilyen ragadozó.." Bárcsak igazad lenne....de eddig úgy tûnik, nem kedvelték meg.... Amúgy az ember lesz a felelõs azért, ha a hétpettyes kipusztul, mivel õk telepítették be õket, ergo az embernek is kell valamit tennie, pl. ha meglát egy harlekint, akkor megöli azt(agyontapossa pl.), legalábbis szerintem ez az egyetlen megoldás. Tudom, brutális módszer, de ez a legártalmatlanabb védekezés ellenük. Én szeretem a 7 pettyest és nem akarom, hogy kihaljon. És megvédem.
a természetes kiválasztódás alatt azt érem hogy amelyik erõsebb az gyõz.. úgy látszik a hétpettyes valamit nem csinál jól.. nem vagyok biológus még mindig, de azt gondolnám hogy "törvényszerûen" elõbb utóbb úgyis rászokik valamilyen ragadozó.. azt kevésbé tartom jó megoldásnak hogy az egyensúly megõrzése érdekében telepítsünk be még valamit.. lehet ha minden harlekint megeszik, majd jól megeszik valami mást is amivel megint "sz*rban leszünk".. a vegyszereket inkább nem is mondom.. amúgy meg csomó olyan növény van például amelyik nem volt itt õshonos, és teljesen természetes dolog hogy tömegével esszük, termeljük.. ennek ellenére nem mondom hogy hurrá harlekin, csak szerintem elõbb kellett volna gondolkozni.. persze a legvalószínûbb hogy vegyszer lesz a vége..
hát én nem vagyok biológus, nem tudom mit lehetne tenni, vagy hogy kellene-e egyáltalán.. de szerintem ez az így járás, az erõsebb "kutya" illetve a természetes kiválasztódás tipikus esete.. nem biztos hogy ha "mi" nem lennénk akkor egy adott terület flórája és faunája az idõk végezetéig változatlan maradna
Harlekin katicák támadásba lendültek. Baki erdõnél volt egy rész, ahol átmentünk, ilyet még sose tapasztaltam. Képzeljétek, úgy kellett lesöpörnöm rólam és a barátomról a sok harlekin katicát, annyian voltak. Elég ilyesztõ...az a legszomorúbb, hogy megölik a 7 pettyes katicák petéit és pl. én idén alig láttam 7 pettyest már, csak harlekin mánia van mindenhol. Valamit ki kellene találni ellenük....ami a harlekin katica petéit enné meg.
"..egyre többen vagyunk, akik a radikális életforma-váltást látjuk kiútnak a mai ökológiai-társadalmi-gazdasági rendszer mély válságából. Úgy gondoljuk, hogy ez az életforma-váltás a (F)földdel való kapcsolat visszaállításával kezdõdik – hogy hol ér véget, nem tudjuk. Hiszünk abban, hogy a (F)földhöz való visszatérésen keresztül autonóm közösségeket tudunk teremteni, melyek egy emberléptékû együttélés alapjait képezhetik."
ma még lehet regisztrálni.. én elõreláthatóan szombat vasárnapra fogok menni, ha érdekel benneteket beszámolok a tapasztaltakról.. ha valaki esetleg más idõpontban megy, megírhatná az aznapi élményeit, információkat
mondasz valamit. amúgy nem a 21. század fogja túlélni a természeti csapásokat, hanem Õk.:)
"..Egy területi megbízott szerint mivel már tudják, kik õk, hányan vannak és hogyan élnek, lehetõséget biztosítanak nekik a tanulásra és az egészségügyi ellátásra."
biztos jobb lesz ezután az életük.. inkább nekünk kellene tanulnunk
Nézegetek humorosban, erre rátaláltam arra a filmre.. Aki látta tudja mirõl beszélek, aki nem az örüljön:|
ajánló a hétvégére:
Csodás élményben lehet része mindazoknak, akik június második felében ellátogatnak az Alcsúti Arborétumba, hiszen idén is megfigyelhetik a SzentJánosBogarak rajzását, ami megfelelõ idõjárás esetén egyedülálló látvány.
Az elsõ séta június 17-én este 20:30-kor indult, s a rajzás végéig (kb. 2-3 héten át) minden nap este nyolc órától gyülekezhetnek az érdeklõdõk az Arborétum fõbejáratánál, ahonnan fél kilenckor indulunk (esõben is), hogy felfedezzük az alkonyati parkot, ahol sok száz mécsbogár táncában gyönyörködhetünk.
Jópofa a cikk meg minden, sõt nagyon is követendõ példa. De azért egy kicsit erõltetett. 9 éves kisgyerek iskolai elõadása indítja a mozgalmat, ez csak leírva ilyen, de szerintem csak egy kamu mit tud egy 9 éves a világ dolgairól még csak 3.os örül hogy tud írni olvasni....
Pedig meg mertem volna esküdni, hogy indigókék szeme van, dehát nem. És egyre több ilyen kisgyerek lesz, sokan leszünk, nagyon sokan és ez a jó. A mostani felnõtteknek még fogalmuk sincs róla, hogy a mai fiatal generáció mikre lesz képes a környezetvédelem terén.
igyekszem nem belinkelni az egészet a Fenntartható fejlõdés c olvasmányból, a Húsvét-szigetek tanulságos történetébõl egy részlet:
Megdöbbentõ, hogy nagyjából egyidõben hagyták abba a szobrokkal kapcsolatos munkákat. Csinálták az utolsó pálmafáig. Biztosan lehettek olyanok, akik látták, mi következik. De nem tudták abbahagyni, pedig ezzel megmenekülhettek volna. Vezetõik tekintélyükre, kényelmükre és vagyonunkra gondolva nem merték idõben elismerni, hogy már régóta tévuton vezetik a népet. Az egyszerû emberek a munkahelyüket félthették. Ha nem kell többé kõfaragó, vontató, felállító, mibõl fogunk megélni? Egyszerû lett volna a válasz. Jóval kevesebbet dolgozva halászott, vetegetett volna mindenki és ugyanolyan szinten megéltek volna. Így meg túl sokat dolgozva emberevésig juttatták leszármazottaikat. Nemcsak utódaikat, hanem a természetet is tönkretették a bálványszobrokat emelõ, csak önmagukkal törõdõ, magukat felmagasztaló, ugyan nagyon okos és mûvelt, ám rövidlátó emberek.