Nagyot akart, de nem bírta, viszont ha rómát nézzük, van örökségük, amire büszkék lehetnek, sehol a fasorban sem volt senki, nekik meg nemzetközi kikötõjük+piacuk, meg szenátusuk volt. (márványpaloták, beton, padlófûtés, szennyvízelvezetés, stb.. soroljam?) csakhát az a római légiós le sem köpte volna a dígó katonákat, amikkel a Duce szerencsétlenkedett. Szarból nem fonsz ostort, vagy ha mégis, akkorsem pattogtatsz vele. Akkoriban a német katona volt a kor római légiós minõsége. Ma senki, nincs ilyen minõségû ember, talán valami elitalakulat közelít hozzájuk.
Az a Duce, aki képes volt az angol mediterrán flottánál erõsebb haditengerészetét szinte végig a kikötõben tartani, de aki betámadta a roppant "komoly" Albániát (le is gyõzték!), majd Görögországnál, és pláne Észak-Afrikánál meg elvérzett, mivel nem volt képes a saját erõi képességét (és hihetetlen gyenge felszereltségét) felmérni? :)
A görög-római kultúrális örökség legjobb északeurópai változatát látja benne a világ, hiába nem õk az eredeti forrása, de jobban tudják (inkább tudták) megvalósítani. A DUCE mondta egyszer, hogy Hitler egy másodosztályú vezetõje egy elsõosztályú népnek, õ meg fordítva.
A RÓMAI és a GÖRÖG rendszer az elõbb volt, igaz, hogy megelõzte a korát, utána sokáig nem volt SZENÁTUS pl. (azóta sincs rend sem európában, sem a közel-keleten, a Rómaiak nem pofáztak, hanem odaküldtek pár légiót, pedig a zsidók már akkor sem bírtak magukkal) A kultúrális és gazdasági fölényük vitathatalan volt, nem úgy mint ma , a korrupt és balf*sz EU, a korrupt és köcsög USA, és többi degenerált esetén)
teljesen más síkon gondolkodunk, ez feltûnt. számomra az a pillanat tûnik viccesnek elképzelve, hogy szól a "real slim shaddy", és egy burnuszfejû veri a fejét a falba:) mint a gyenge vígjátékokban.
fogalmam van róla, de eddig úgy tudtam, hogy folytonos, változatlan hang, pl sípolás, idõvel fejfájást, majd agyvérzést is okozhat. de zenében nem voltam biztos.
egyébként lényeg a lényeg, az amcsik kínoznak ezerrel.....
Mi benne a vicces? Kipóbáljuk esetleg rajtad olyannal amit utálsz vagy csak szimplán kellemetlen? Akkor talán megvilágosodsz.
A hangok megítélese szubjektív és kultúrafüggõ is. Engem az általad felsoroltakkal lehetni kínozni simán fõleg, ha hangos.
Az átalad személyeskedésnek vélt dolog meg azért van, mert talán számolj el ötig, aztán gondolkozz, számolj el még ötig és aztán posztolj fõleg akkor, ha olyanrról beszélsz amirõl úgy látszik fogalmad sincs.
Én meg rajtad. Igenis lehet kínozni így embereket. Mellesleg a hangerõ is sokat számít. Úgy látom semmit nem tudsz az akusztikáról / zajvédelemrõl és egybekrõl. Inkább meg se szólaltál volna.
elfelejtettem megemlíteni a rabszolga szlávokat, és oroszokat, akik közül 680ezer harcolt a háború végéig német irányítás alatt...vlaszov kozákok, ugye.
na meg, bármily meglepõ, zsidók is harcoltak, nem is kevesen. ha válaszolni akarsz, akkor a 2. vh-s topikba, ne offoljuk ezt szét.
"Hol. Mit? Ki is ölt le válogatás nélkül civileket?"
partizánok elleni megtorlásokról, lázadások leverésérõl tudok. másról nem.
Azt írtam, hogy majdnem. Pl. lengyeleket és minket is már a végén.
lengyeleknél nem tudom, mi volt, de hogy mi soha nem voltunk rabszolgák, az tény a nyilas megszállást nem kell keverni azzal.
"Aztán semmi sem lett belõle..."
annyira semmi, hogy külön dandárokat állítottak fel ezek az "államok" partizánvadász tevékenységre.
"Egyesek ellenállhatatlan vonzalommal tekinetenek a német nemzetszocialista berendezkedésre. Csak tudnám miért. Voltak jó dolgok benne, de az ár finoman szólva magas volt."
magas ár, bizony. nem reagált a piacuk a nyugati ügyeskedésekre. ellenség. a szovjetek sem. õk is ellenség. egyébként a mostani, hitelekre épülõ rendszer is vegetál már, bár mondjuk tény, hogy 2-3 évtizeddel túlélte a szovjeteket.
Ha tetszik, ha nem, szinte minden európai nemzetet amely ma államot alkot a germán arisztokrácia hozta létre. A nácik ezt elõszeretettel fel is használták a propagandájukban, pedig igazából az õ népük is a sok közül ami így lett nemzet.
Ennek történelmi múltja van. Egész Európa számára Germán népek adták az arisztokráciát az õslakosságnak, gyakorlatilag minden sikeres uralkodóház germán volt, még keleten a Russ állam élete során is. Volt idejük nevelni a népeket. Ez már olyan mélyen van az európaiakban, hogy születési adottságnak tekinthetõ :D
"tömeggyilkos. ezt egy másik topikban kitárgyaltuk, errõl többet szólni nem akarok."
Hol. Mit? Ki is ölt le válogatás nélkül civileket? ----
"rabszolgaság? melyik népet tartották rabszolgaságban?"
Azt írtam, hogy majdnem. Pl. lengyeleket és minket is már a végén. ----
"ha jól emlékszem, független, autonóm ukrán köztársaságok alakultak kísérleti célból a megszállt területeken."
Aztán semmi sem lett belõle... ----
"a keleti blokk meg erõsen nézõpont kérdése, kinek mi volt jó. tény, hogy ez a nyugati gazdasági berendezkedés nem sokkal éli túl a tervgazdaságot."
Ez azért erõs túlzás. Õk 50 évig jobban éltek, most is és túlélte keletit, pedig ott nem volt olyan jó élni. Akkor mi ellen ágálsz? ---
Egyesek ellenállhatatlan vonzalommal tekinetenek a német nemzetszocialista berendezkedésre. Csak tudnám miért. Voltak jó dolgok benne, de az ár finoman szólva magas volt.
tömeggyilkos. ezt egy másik topikban kitárgyaltuk, errõl többet szólni nem akarok.
rabszolgaság? melyik népet tartották rabszolgaságban? ha jól emlékszem, független, autonóm ukrán köztársaságok alakultak kísérleti célból a megszállt területeken.
a keleti blokk meg erõsen nézõpont kérdése, kinek mi volt jó. tény, hogy ez a nyugati gazdasági berendezkedés nem sokkal éli túl a tervgazdaságot.
Én sem értem. Nem fogom fel miért lett volna jobb Európának, ha egy tömeggyilkos állam uralja aki a többi népet rabszolgaként kezeli vagy ahhoz közeli szinten. Mert a keleti blokkban olyan marha jó volt 40 évig..?
Olyan ez mint a magyar politika. Most pl Orban vezet a nepszerusegi listakon. Ez nem azt jelenti, hogy sokan szeretik, hanem, hogy kevesebben utaljak mint a tobbieket.
A nemeteknel is errol van szo. Ha valasztani kell a muszka vagy az amcsi kozul, akkor mar inkabb a nemet, mert oket kevesbe utaljak az emberek. Szerintem errol lehet szo.
a Németekkel JOBBAN járt volna a világ, (kimaradt a járt)
szerinted milyen függetlenségrõl és semlegességrõl beszélhetnének?
Mint amilyenrõl most? Svájcot most az EU veszi körül, ami csak a módszerekben különbözik a Németetktõl, meg, hogy a mai elit koruptabb, és tehetségtelenebb, a végsõ cél az ugyanaz. Egy nagy európa, ahol minden össze van keverve, nincs jó vagy rossz, csak amiben sok sz*r van, vagy amiben kevesebb. (a Németekkel JOBBAN volna a világ, a zsidókat meg úgyis mindenki utálja) Svájc most a bankoknak meg pár országokon FELÜLI szervezetnek köszönheti, (ott van a központjuk) hogy külön kezelik, és megengedik, hogy az ott élõk máshogy rendezzék az országuk ügyeit. (nincs euró, nincs határellenõrzés NÉLKÜLI belépés-most lett valami könnyített csak- NEM szerelték le a hadsereget, mint az EU országok nagyrésze, VAN NÉPSZAVAZÁS mindenben, ami a bennszülötteket érinti, tehát a BELEEGYEZÉSÜK NÉLKÜL nem lehet dönteni a fejük fölött: csak 2apró példa itthonról, az ellenkezõjérõl: EU "alkotmány" elfogadása, IMF szerzõdés, SVÁJC olyan, amilyennek az EGÉSZ EU-nak lennie kellene)
Eddig is voltak akciók, sajtócenzúra nem volt, a katonapolitikai oldalakon régi téma a folyamatos támadás a konvojok ellen. A taktika viszont megváltozott némileg, és intenzívebben macerálják a konvojokat.
Svájc is csak annyira semleges, amennyire azt a politikai környezet lehetõvé teszi neki. Tételezzük fel, hogy a II.Vh-ban gyõz a náci Németország, és Svájcot gyakorlatilag a náci Németország, a csatlós Olaszország és a bábállam Vichy-Franciaország veszi körbe. Ilyen esetben szerinted milyen függetlenségrõl és semlegességrõl beszélhetnének? :)
De nem is tudsz még egy olyan országot Svájcon kívül akinek ez fegyverek NÉLKÜL sikerült. (amúgymeg Svájc egy rémálom lenne, tele van hegyekkel, a bennszülöttek bevették magukat a hegyek közé, ismerik mindet, mindenkinek van fegyvere, mindenki kapott katonai kiképzést, tele vannak a hegyek között (bennük!!) elrejtett bázisokkal, egy nagy Vietnám lenne belõle.) Szóval Svájc is lebegteti a fegyvert, pedig nekik van a legkevesebb okuk félni. (MINDENKÉPPEN a TÚLÉLÕ ORSZÁGOK KÖZÖTT akarnak lenni!, tippelj, hogy mi hova lettünk besorolva)
Nem hinném, hogy a nyugati normák betartása miatt lennének ott...
Én sem hiszen, hogy ez a célkitûzéshez túl sok siker fog fûzõdni. De elkezdték, aztán majd kiderül, meddig tartanak ki a politikusok a mellett, hogy márpedig õk akkor is modern civilizált demokráciává teszik Afganisztánt.
sokkal inkább az ország stratégiai helyzete miatt, ha ott van egy bázis, akkor könnyen, gyorsan lehet fenyegetni a környezõ országokat.
Lépjünk túl azon a kicsinyes dolgon, hogy alapból úgy tekintesz a dologra, hogy itt az USA egymaga felelõs mindenét. Az Afganisztáni misszió ENSZ fennhatóság alatt mûködik.
Melyik országokat lehet fenyegetni?
Iránt? Ott van a szomszédos Törökország, amely NATO tagállam. Pakisztánt? Csak meg kell beszélni Indiával, amelyik Pakisztán régióbeli ellenfele. Mellesleg Pakisztán amúgy az USA legnagyobb szövetségese a régióban, évtizedek óta az volt - aztán a nukleáris fegyverkezés miatt kiesett a kegyekbõl, de 2001 után a fontossága visszatért, azóta megint jóba vannak. Pakisztán fontosabb, mint Afganisztán - kezdve ott, hogy Afganisztánhoz két normális kereskedelmi út vezet tengerrõl (sokan alábecsülik a tengeri szállítmányozás fontosságát, pedig a legtöbb árú a legolcsóbb áron így juthat el a rendeltetési helye közelébe). Az egyik Iránon keresztül, amelyik nem opció, illetve Pakisztánon keresztül. Türkmenisztán/Tadzsikisztán/Üzbegisztán? Egyik sem ér komolyabban semmit ebbõl a szempontból. Kína? Ugyan, a világ katonai szempontból legrémisztõbb területe a határsáv, ráadásul Kína körül ott vannak a Dél-Koreai és Okinawai bázisok, sokkal jobb infrastruktúrával...
(csak itt nincsenek akkora hegyek, meg olyan elszánt emberek, és minket többször is elfoglaltak, volt, hogy 150évre)
Ellenben nem törzsi szinten berendezkedett társadalomban élünk, a modern élet minden eszköze rendelkezésre áll a lakosság legnagyobb részének (elektromos áram, telefon, internet, gáz, csatorna), és messze többet adtunk a világnak kulturális és tudományos szinten.
Átmenõ forgalomban csak Svájc tudott semleges és érinthetetlen maradni.
Svájc sem úgy, hogy fegyvert ragadt mindenki ellen, aki rálép a területükre.
Két eltérõ szempont. A szélsõséges Izraeliek mennek, és nekiállnak telepeket építeni az amúgy szinte teljesen Palesztin lakta területeken (egy részük olyan szinten elvakult, hogy még Jordániai és Szír területeket is Izrael részének tartják). Az õ logikájuk kõkemény, betelepülni, majd idõvel ahogy jönnek a népes generációk, demográfiailag is alátámasztható lesz az ottlétük jogossága, és a terület hovatartozása. Izraelnek meg kell védenie az állampolgárait. A telepesek tudják ezt, plusz nekik alapból vanak kellõ szintû fegyvereik, hogy megóvják magukat (ezek azok az Izraeli képek, amikor egy amúgy hétköznapi pár sétálgat - M4A1-esekkel a hátukon). Tehát a "van merszük" dolog nem annyira egyértelmû - persze hogy van merszük...
Az 1990-es évekbeli béketárgyalások után az ilyen erõszakosan elõretolt telepek felszámolását, illetve újak létrehozásának megakadályozását kezdte meg Rabin miniszterelnõk. Amiért áruló lett a szélsõséges zsidók között, úgyhogy le is puffantották miatta.
Ilyen telepekbõl akad egy pár, és Izrael dönthet, hogy melyik kezét harapja meg. Vagy elismeri és támogatja a telepeket, ezzel viszont felbõszítve a Palesztinokat, és mellesleg a nemzetközi közvéleményt, mellesleg pedig gondoskodnia kell, hogy az oroszlánbarlangba betelepült honfitársaikat megóvva katonai õrposztokat telepítsenek a telep mellé. Vagy pedig azt mondja, hogy jól van srácok, ez a terület nem a tiétek, pont. Jönnek a katonák, erõszakkal kitelepítik a telepesek (persze kapnak állami fájdalompénzt...), majd jönnek a buldózerek, és eltakarítják az egészet.
A telepek kérdése talán a legkínosabb pont Izraeli részrõl a békefolyamat terén.
Nem hinném, hogy a nyugati normák betartása miatt lennének ott, sokkal inkább az ország stratégiai helyzete miatt, ha ott van egy bázis, akkor könnyen, gyorsan lehet fenyegetni a környezõ országokat. Nagyon sz*r helyen van az az ország, ha a bennszülöttek szempontjából nézzük, kb. mint mi. (csak itt nincsenek akkora hegyek, meg olyan elszánt emberek, és minket többször is elfoglaltak, volt, hogy 150évre) Átmenõ forgalomban csak Svájc tudott semleges és érinthetetlen maradni.
nem is gondoltam volna, hogy ekkora létszámfölénnyel szemben is van merszük balhézni.
Ha egy országot terrorista (vagy szent harcos, nézõpont kérdése) kiképzõ bázisnak használnak, és az adott ország nem tesz semmit ez ellen, akkor nem szabad csodálkozni azon, hogy ha a célpont ország(ok) le fognak sújtani rá.
A mostani Afganisztáni misszió annyiban különbözik az angol és szovjet megszállástól, hogy nem birtokolni akarják, hanem úgymond felnevelni, erõs központi hatalommal, amelyik a nyugati normákat legalább alapjaiban betartja.
Azon lehet vitatkozni, hogy miért is pont Afganisztán, amikor ezzel az erõvel rögtön jó pár Afrikai országot is fel lehetne sorolni, plusz pár dél-ázsiait, de ilyen a politikai érdek. Most éppen Afganisztán került a figyelem középpontjába, lett kinevezve veszélyforrásnak.
Miert is nem jo, ha egy nepet/orszagot hagynak, hogy azt csinaljanak amit akarnak? Ez a 72% mutatja, hogy az afgan nep nagyresze a talibokkal van. Eljenek ahogy akarnak akkor. Esetleg szet lehetne szedni az orszagot 2-3 reszre, nepcsoportonkent, es akkor nem lenne elnyomo nemzet, hanem mindenki otthon soprogethetne.
"Megoldani meg tudnák a problémát, de akkor emberiség elleni bûntettel vádolnák õket."
Ez pontosan mit is jelentene?
Semmi köze ehhez a Magyarokhoz. Afganisztán nehéz ügy. Az angoloknak és a szovjeteknek sem sikerült rendesen birtokukba venni. Az ENSZ erõknek sem lesz könnyû dolga.
Vereségrõl sincs szó. Nem harcokban gyõzték le õket, hanem egyszerûen nem képesek a biztonságos közrendet fenntartani.
Megoldani meg tudnák a problémát, de akkor emberiség elleni bûntettel vádolnák õket.
Irak megint más kérdés. Az US ARMY azért "szerencsétlenkedik", mert katonailag fenntartani a közrendet iszonyatosan zûrõs dolog (lásd még Palesztina és Észak-Írország). Vagy sokkal több emberre lenne szûkség, vagy sokkal keményebb fellépésre, vagy sokkal jobb iraki közigazgatásra.
Mi a fene amerikai vereség a közel keleten ? Nemhiába montam akikkel a magyarok háborúba mennek mindig vereséget szenvednek . Az iraki gerrilákkal csak szerencsétlenkedik a US Army , Afganisztánban meg lassan örülhetnek annak is ha még lesz hova letenni a lábukat ha igy haladnak .
Amerikai " civilizátorok " elháritják a veszélyes iraki " terroristákat " ! Ime egy ujjabb példa az USA hadsereg hatékony szellemi és taktikai kiképzésére :
Úgy, hogy nem a XVIII. században élünk. Irak nem meghódított ország, hanem egy olyan ország, amelynek a politikáját az USA akarja formálni, de a fagyi visszanyalt azáltal, hogy a 'demokratikusan' választott iraki kormányzatnak saját elképzelései vannak a jövõjükkel kapcsolatban.
Nincs semmi ilyesmi, legutóbb arról beszéltek, hogy hogyan lehetne az oroszokat kitessékelni a Grúz területekrõl. Ezen kívûl Abházia kérvényezte az oroszoktól, hogy ismerje el a függetlenségüket.
Na most mivan Grúziában? Tényleg bombákkal akarja Oroszország elfoglalni a fõvárost? Nagyképû xar rohadék tetves oroszok,rohadjanak mega sok atombombájukkal együtt...
nem egyoldalúság, mert errõl a magyar média nagyban mélyen kussolt, kussol és kussolni fog, mondván cionista terror nem létezik.
a túloldali szeretetcsomagokról kb ezért nem tudok linket mutatni:
Az izraeli külügy említett statisztikája szerint 2006-ban áprilissal bezárólag 30 izraeli halt meg, ebbõl 15-en öngyilkos merényletek folyományaként. Marad még 15. Mindeközben - tessék kapaszkodni - az említett idõszakban 1726 Kasszámot lõttek ki izraeli célpontokra. Vagyis még ha mind a 15-öt a számlájukra írhatnánk is, akkor is csupán nagyjából százból egynek sikerült volna megölnie valakit. Komolyan, ha egy jól megtermett palesztin a hóna alá veszi a vascsövet, beslattyog a fõtérre és kupán vág vele valakit, annak nagyobb a hatásfoka.
Lényegében arról van szó, hogy tartályban nagy nyomású gyúlékony permet van amit robbanás elõtt szétoszlatnak a levegõben gyorsan és azt robbantják be így a hagyománystól eltérõen mûködik a lökéshullám "gyártása".
A veszélyes az benne tudtommal, hogy igen erõs oxigénelvonó hatás van a robbanás után, ha túl is éled komoly esély van rá, hogy megfulladsz. Ebben nem vagyok biztos.
C'est la vie. Cifu elmagyaráznád szerény személyemnek, mi az az aeroszolos bomba?[Többet nem kérdezek mert szerintem ahogy ismerlek ez elég kimerítõ lesz:]
Bokor Gyuri ( George Bush ) ujjabb háborut akar , vagy készit elõ ? Nem elég neki az amerikai költségvetést megterhelõ iraki háboru ? Tán nincsen eléggé eladosodva az USA ?
Ott is lövöldöznek egymásra vagy már 10 éve, hanem több. Egyébként ez egy kicsit hülye kérdés. A Tamil-Szingaléz milyen? Bevalomm fingom sincs miért ölik egymást... A Maoista lázdadók Nepálban is homályosak számomra. Egyesek mindig találnak "jó" érvet a lövöldözésre és elnyomásra.