Üdv Tagok! Látom pörög a fórum,de ez szerintem így van rendjén. Zephyr és Dióka kollégák érdekes témáról beszélgettetek a délután folyamán,ha nem veszitek tolakodásnak engem is érdekelne hogyan is készül a minõségi 128-bóla cdda szabványainak megfelelõ fájlocska.(no ezt persze nem a hangminõségre értettem)Kérlek benneteket mielõbb essetek túl az eseményen,mert valami nagyon nyomja az oldalamat.
...de mostmár nem kételkedem. Sajnos a valós mintákat már tegnap töröltem, csak a grafikonok maradtak meg, de azok bõven elegendõek voltak ahoz, hogy alaposabb szemûgyre vétel után belássam tévedésem. Ügyes! Számíthattam volna rá, hogy csapdát állítasz nekem, de úgy látszik a kései óra elaltatta gyanakvásom. A J.Jackson-on manipuláltál, ebben mostmár biztos vagyok és valóban 128-asbol - onnan látni, hogy a kódolásbol adódó "vágás" 16 kHz-nál kezdõdött.
a tipp mostmár jó, és akkor örülök, hogy kétkedésed kissé szellõsebbé vált. ezek után azt is elhiheted, hogy bizonyos körülmények között ( mondjuk több,mint 10 mp alatt ) azt a felsõ vágási frekitartományt is el lehet "maszatolni" úgy, hogy ne maradjon még annyi nyoma sem a beavatkozásnak!
természetesen eredetileg wav volt, két checker progival 100%-os cdda. ha megoldható, hasonló paramétereket várok vissza. kellemes idõtöltést hozzá! ha kész vagy, elárulom az elõadót és a számcímet is. hacsak meg nem elõzöl
ezzel baszakodom: ken laci-bá cd... a studioban ugy túltolták,hogy engem zavar...valyon lehet ezzel valamit csinálni...??? ezért szeretem jobban a vinyleket...
bocs a hosszú idõért,lassú volt a feltöltés, maga a mûvelet tényleg csak pár mp volt,nem akartam mindenáron profit készíteni, csak azzal baszok el értékes perceket,amit saját részre tartogatok.
jó tesztelgetést a progikkal, persze már én is megtettem velük.....azé volt ilyen sok idõ
mivel láthatóan a múlt században élsz, elárulom neked én zephyr "guru", hogy manapság hogy is szoktuk kikerülni az általad említett kiskapukat: 1. végy egy pendrive-ot...(hûha, ez már rosszul kezdõdik) ...némi cash-t, irány az elsõ busz, (avagy vonat) majd egy jó pár kilóméterre, az elsõ internetkávézó...(hoppá, ez ismerõs valahonnan) ...a többit a fantáziádra bíznám, de mert hogy neked olyan nincs,így folytatom. szóval: 2. ott, hol ekkor vagy, készíts egy fal e-mail címet, majd pötyögd be a keresõbe a www.data.hu elérhetõséget. 3. kapd elõ zsebedbõl a nem túl rég vasúti aluljárónál beszerzett mobilkártyát, helyezd be a független telódba, és a szokásos (lehetõleg feltöltõkártyás módszerrel) töltsd fel. igaz, kissé körülményes, de fõ abiztonság 4. a weboldalon található számokon megejted a friss regisztrációt.
a büdös életben el nem kapnak kisapám, tapasztalatból beszélek ám. ez használható a "fekete linkekre", és a másik otthoni regisztrációd pedig a normál feltöltésekre. (jogtisztára gondolok, már ha érted a kifejezést)
na kisapám, a profik valahogy így csinálják. de ne mondd már, hogy te ezt nem tudtad? ugye csak teszteltél?
...és a lassú feltöltés miatt csak egy találomra kivágott 87mp-es részletet dobtam vissza. hidd el, egy teljes remasternél nem lehetne semmivel sem belekötni. ennél 3 lépést most ki is hagytam.
2-es addig jó,míg a netkávézó nem rögzít kamerával személyeket, vagy nem adnak emlékezetbõl használható személyleírást,márpedig sok helyen rögzít,még ha csak az egy webkamera is, és rohadt körülményes lenne egy-egy le-feltöltésért kávézóról kávézóra járkálni. továbbá az ott bepötyögött adataid a tulaj lát(hat)ja és log fájlba ment(het)i, ergo biztonságosnak nem mondanám, hisz akár vissza is élhet vele a károdra.
3-as lenne a legmegbízhatóbb mind közül, de csak addig,míg legvégsõ esetben (nyilván a dolog jellegétõl függõen) a nemzetbiztonság nem száll rá a mobilszolgáltatón keresztül a cellainfókra. és így elõbb utóbb a lokalizálásod is meglenne.
szóval van tényleg jó módszuer, de ezt foglalkozásomnál fogva nem árulhatom el.
szkíta "kolléga": rólad mindíg a kedvenc viccem jut az eszembe. tudod, mikor a két fasz találkozik a sivatagban. azt mondja az egyik: helló. mire a másik: az anyádat ijesztgesd szkíta!
Dióka! Gratulálok a remek munkához.Látom igazi profi vagy.Csak most szeretném látni annak a sok embernek az arcát akik azt hitték hogy valamit letötikéznek és nyomnak egy taut vagy egy audiochecker-t és szaporodik a lossless gyüjteményük.Most szerintem kételkednek.Az igaz hogy annak tûnõ dolgot szednek le,csak nem mindegy hogy egy kiadó munkája van mögötte vagy egy magát hangmérnöknek nevezõ emberke készítette azt.És itt szeretném megemlíteni persze ezt már természetesen nem neked címezve (pl adott egy feltöltés..ránéz a legény aki lossless fórumokból gyüjti be a gyüjteményét..ez nekem megvan mit akar ez az ember ezzel a feltültéssel.csak azon nem gondolkodik el hogy ott ingyen kapta egy olyan fotóval ami bárhol elérhetõ a neten..míg a másik kolléga ugyanazt felteszi egy hiteles fotóval..és természetesen lejelszavazza...vajon miért is teszi...ezt mindenki fantáziájára bízom
de hát már elõre megadtam. még fel is háborodtál. mi van? cavintont küldjek? elõzõ témánkhoz rövid hsz: la..... már majdnem elárultam a titkot mflex kollégának
lehet,hogy velünk van a abaj a fülünk a régi studiomunkákhoz van szokva és ez már annyira jó volna,hogy már rossz???nem tudom de zyx-es kiadvány én megelégednék vele ha max +1-ig lenne kivezérelve...tudom elvileg ezek az anyagok +3 vagy a felett sem torzitanak,de még is...
Sziasztok! HELP!!!! Dana Dawson - Romantic World szóval ezt keresem.egyszerûen nem találom a lemezt pedig tudom,hogy megvolt-van valahol.
mint mondottam volt az alábbi hszekben, közöm sincs a profikhoz,bár önmagában egy profi nem feltétlen jobb,csak jobb cuccokkal dolgozhat, de azért feltételezzük ,hogy sokkal jobb, ebben viszont nem volt sok munkám, sõt sok a lépés kihagyás,amivel még lehetne babrálni és tökéletesíteni rajta, így tényleg csak egy pici prezentáció volt, aminek kifejezetten nem az a célja, hogy népszerûsítse a "how know" építsünk lossyból losslesst, mindössze annyi volt a cél, hogy bemutassam, ha nem a kis Bicebóca konvertálgat fel egy elcseszett programmal minden szart,amit letölt a youtube-ról vagy valaki annó tényleg csak 128ban dobta ki a netre, akkor van lehetõség normális, valós és életszerû remasterelt hangzást újjáépíteni egy arra alkalmas hangmintából, mint ahogy ha nem is pont mp3ból, de a stúdiótechnikában is elõszeretettel alkalmaznak régebbi hangfelvételeknél.
persze én bízom abban, hogy ezt nem sokan ûzik ilyenformán, kevesek ismerik (pontosabban jóval kevesebbek,mint amennyien ész nélkül felkonvertálgatnak akár csak egy 128ast 320ba) a pontos részleteket, és aki tudja ennek pontos ismérveit,az nem dobálja szét az ezzel kapcsolatos infókat minden lüke aladárnak.
Természetesen, mint mondtam már azt is, én nagyra értékelek minden valós, megbízható forrásból érkezõ lossless anyagot és a fáradozást attól,aki ezt emg is ossza másokkal.
...de én szabadúszó maradok továbbra is a minõség terén, elsõsorban nem a formátumot súlykolom, hanem a hangzást. de elsõ felindulásból megértem és átérzem hirtelen "indulataidat"!
én láttam tegnap elõtt bigivannál. azt mondta, hogy dióka adta kölcsön neki, aki meg mflextõl kapta. aki viszont comutergurutól szerezte be pár napja. namármost, (hogy el ne veszítsd a fonalat) breki 1 hete járt imykénél, aki épp ezt az albumot adta neki kölcsön. azt mondta, hogy zsoltford hozta vissza pulykatolltól, aki pedig wesconetól kapta kölcsön. ...várj, fújok egyet... szóval ott tartottam... .. a francba...visszajött az fbi...
Ezért fontos, hogy hitelesek legyünk legalább egymás számára a feltöltéseket illetõen. Az, hogy valaki mp3-bol készít wav-ot - rendben, sok embernek fogalma sincs mit tesz, azonban reménykedek még, hogy senki sem adja a fejét tömeges "fake" wav gyártásra. Az, hogy Dióka poénkodik velem ok., de nem hiszem, hogy képes volna tömeges átverésre ezen a téren. Nagyon csalódnék benne ha mégis
Remélem az eddigiek alapján senki nem szûr le rossz konklúzót, de természetesen technikai értelemben nem képes lennék,hanem mint pár belépõ szintû példával bemutattam, ez nem egy mission impossible! De ez csak prezentáció volt,mert már hosszú idõ óta ment máshol is ez a "wav vagy nem az" téma és gondoltam nyitok egy rést a megdönthetetlennek látszó teóriákon és a pajzson. A lényegesebb kérdés, hogy akarnék-e vagy szükség lenne-e rá?
Talán nem kell sokat filózni rajta, hogy egy teljesen(!) remasterelt anyag nem kevésbé "eredeti" wav ,mintha azt egy kiadó stúdiójában kreálják (legyen az bármilyen formátumból is akár),majd ezt követõen cédére sajtolják és megvetetik valakivel vagy valaki rippelgeti a netre.
Ne értsd félre, de szerencsére nem vagyok sem rászorulva, sem kényszerítve arra, hogy bárkit tudatosan megtévesszek, ha meg kiadok nagyritkán egy wavet a kezembõl,akkor az 99%ban biztos hogy megfelel a kritériumoknak, sõt többnyire sokkal jobb egy-egy adott zenében, mint bármelyik,amivel én a fórumokon általában találkozom. Én ugyanúgy minõségi párti vagyok,mint sokan köztünk, de nekem maga a "minõség" kifejezés értelmezése nem kötõdik szorosan és erõsen sem a kiterjesztéshez, sem a formátumhoz,mint nálatok..... úgyis mondhatnám, hogy ugyan nem kizárólag, de nekem többnyire az a minõség, amit annak lehet hallani, hisz amit nem hallok (meg nem látok,meg nem tudok róla stb.),az nem okoz lényeges hiányt sem a hallgatási élvezetben, sem az életemben. Szóval mindez csak szemlélet kérdése, amit egyébként egy-egy vak teszt is megerõsíthet,persze szigorúan csak a kommersz (és nem a hi-end vagy audiophile) kategóriákban.
Remélem ezzel ezt a témát kiveséztük itt,amennyire kellett, magam részérõl nem szívesen foglalnám a helyet és az idõt a veszteségmentes anyagoktól.
Sziasztok. Itt is mindenkinek kellemes húsvétot kívánnék! Dióka kollégának két rövid hsz: Úgy van, ahogy mondod, nekem is leesett már az állam, mikor többször már megfordult nálam egy-egy 128-as tömörítés, ami valóban k...va nagyot szólt! Odaát a 80-asban Kaposi kolléga húsvéti ajándékát hogy minõsítenéd? Csak mert nálam basz...tt jól szól! Szevasztok HQ rajongók!!
Ok fogom a batyumat és minden le or feltöltés, netkávézoról kávézóra járkálok, szerintem megengedik, hogy ott is aludjak, sõt néha a párommal lezavarunk pár menetet mindenki elõtt, aztán irány a következõ kocsma, vagymi kb 100km-re attól, aztán közben lopok egy mobilt is (ez biztosabb) és az ileetõ telefonjával feltöltöm a creditem...
Tesztelt a franc, bakker nagyon komoly gondok vannak nálad.
Üdv Pulykatoll kolléga! Hát biza szarul alszok már egy ideje. Sehol egy vinyl!? Talán ideje lenne már feltolni valami újabbat nem?? Egyénként, ha nem titok, milyen hangszedõt használsz, ha nem titok? Csak mert hallottam már jópár minõségi vinylrippet, de a tiédet becsukott szemmel is felismerném a többi közül. Apám: ez nagyon ott van a szeren. Remélem van még pár rip a tarsolyodban? (Szeretnék nyugodtan szunyálni végre)
kaposi kollégát szeretjük,ezért minden anyagának örülünk! már majdnem írtam pont ezzel kapcsban a 80asban, de aztán elvetettem a gondolatot, nehogy valakik (akiknek tán ez volt élete legjobb minõségû zenéje) félreértsenek vagy orroljanak rám, de ha már pont rákérdeztél,akkor elmondom, hogy valóban nem rossz, vagyis na egye fene,mondjuk rá, jó, bár ilyen lenne legalább minden 320 vagy egyáltalán zene,mint ez, de sajnos sokszor meg sem közelítik.
viszont nem is a legjobb minõsége ennek az albumnak, hisz ezt anno annyira istentelenül jól keverték meg, hogy ezen számok exkluzív minõségû változatai (néhány ott csücsül mflex-nél is )tükrözik igazán, hogy mire is képes egy bakelit, ha az jó. a joint-stereo mp3-ba kódolva sajnos leamortizálódik sok rész, na meg a 24 bit remastered is csak egy aranyos húzás a cédén (nyilván a bedigitalizálás miatt csak, sõt a 24 biten kívül ezzel nem is csináltak semmi mást), igazából ezzel az égvilágon semmivel sem több ez, mint amit akár 16 biten ki tud köhögni magából. összességében.....nagyon örülök, hogy itt van ez az album, de a nagy túlzásokat szeretem nélkülözni.
ezeket a maxikat keresném: FAKE "FROGS IN SPAIN" 12" ( 1984 ) PROTOTYPE "COME BACK TO ME" 12" ( 1986 )
Megérkeztem ismét.Hááááááát ez az állandó rohanás.Bizony kolléga jó lenne ha minél több ilyet hallanánk(mármint a vinylrippre gondoltam és nem a bakelites felvételre)Örülök hogy tetszett amit küldtem. Természetesen nem titkos a hangszedõm márkája sem ez egy GP330-as hangszedõ.Hazánkban kevésbé ismert márka a japánok gyártják,én ez mellett döntöttem.Ha többet akarsz róla tudni akkor priviben válaszolok szívesen. És mivel nyakunkon az ünnep így küldök neked még egyet ajándékba.
Eredetiben vagy másolatban keresed õket cimbora?Látom a Fake muzsikát Wescone kolléga már feltolta neked.A másikat priviben küldöm hamarosan.Ha az eredeti is érdekel megoldhatjuk mindkettõ esetében.
Gratulálok a gyors feltöltéshez. Mindig örömmel tölt el annak a tudata hogy vannak még kollégák akik figyelnek mások óhajára és sóhajára. (egyébként én sem írtam jelszót (nincs arra szükség minden esetben)
úgy néz ki pillanatnyilag lecsúsztam az eredetirõl, a másolat is tökéletes nekem!bizony nincs az az összeg amennyi elég volna kedvenceink megvásárlásához...ezért is gondoltam,hogy összefogással...baráti kommunikációval( és ha már így fogalmaztam nyilván kellõ korrektséggel ) sok mindent tehetünk egymás kedvenceihez wav-ban...
máris mondom neked..látok egy fekete korongot magam elõtt,a következõ feliratokkal: MEMX 075 Side A 1988 Stereo Made In Italy Disco Maniac és az elõadó ami látható a fotón is(nagy vonalakban ennyi..a lemezen nincs idõ és verzió írva de a másolat hossza 5:51
Üdv Mindenkinek! Talán még nem késõ Kellemes Ünnepeket kívánnom. Sokat morfondíroztam rajta,vajon 2009-es klipet tölthetek-e fel ide. mivel nincs megkötés évjárat kapcsán,csak HQ legyen,vagy legalább is jó minõség így arra a tényre jutottam feltolom D.J.Layla feat.Alissa - Single Lady klipjét.
üdv kollégák nem otthonról jelentkezek be hanem az fbi fõhadiszállásáról, de mivel a "kollégák" kávéznak épp, így gyorsan egy szabad géprõl kívánnék nektek vidám ünnepeket amint "szabadulok" jelentkezem. sziasztok
utópia: mflex kolléga, csekkolom a hsz-edet, a mobilt már lenyúltam hozzá...
Hogy mondhatsz ilyet, hogy senki sem kereste? Én már mindenhol kerestem. Belátom, itt kellett volna elõször, Mindenesetre thx Errõl a jószokásodról sose szokj le!
üdv,eddig 8-an szedték le...már ha nem tartana még a rapid elõfizetésem azt gondoltam volna senkinek nem tetszik csak nekem és pulykatoll-nak...de látom neked is hasonló az ízlésed! pedig vannak ezzel többen is így de úgy látom az összefogás nem kifelyezetten magyar szokás,de nincs mit tenni azokkal akik csak lapulnak és figyelnek... kis próba a felrázásra aztán kiderül ha összekovácsolódik egy korrekt csapat abból mindenki profitálhat...hisz nincs az a pénz,elérhetõség az a felület ahol efféle minõségben bárki is egymaga össze tudná fogni szép csokorban ennek az idõszaknak a kivállóságait...minnél több a felvétel annál jobban ássuk bele magunkat a kiadványokba és annál inkább elveszünk egyenként a kivállóságok közt!!!
Hali Master! Örülök hogy tetszik a fotó.Így jár aki új dologgal próbálkozik.Tudod a blöki is erre b..szott rá,mármint a próbálkozásra.Egyébként ha érdekel a hsz-hez tartozó pikcsör akkor szívesen a kedvedért mellékelem.Remélem a második kisérlet sikerrel jár.