Évek óta sátorral kempingezünk! Minden év tavaszán bújom a netet, hogy hová kellene menni. Rengeteg honlapot átböngészek és a végén szinte mindig elvesztem a fonalat! Kempingek, utazás, környék, többi kempinges véleménye stb. De ti ezt jó tudjátok, úgy hogy nem ragozom tovább. A héten belefáradtam az egészbe. Úgy döntöttem hirtelen felindulásból csinálok egy fórumot, ahol a témákat összeszedve, kategorizálva megpróbálom végigvinni az elképzelésemet. Egy olyan fórum kialakítása, ahol megtalálható minden téma, ami a kempingezéssel kapcsolatos! Ebben kérem segítségeteket! Mivel a fórumot most indítottam szükségem lenne egy admin-ra, aki velem együtt figyelné a fórumot! Természetesen olyan személyt keresek aki nem jakuzziban nõtt fel! És szereti a természetet és konyít is valamit a kempingezéshez! Fórum elérhetõsége: www.freeforum.hu/kempingforum
Mindenkit várok szeretettel!
humi1
Sziasztok,
Lenne néhány kérdésem. Teljesen, abszolút kezdõ vagyok kempingezést illetõen, nem ismerem a szisztematikáját a dolognak. Szeretnék kempingezni Olaszországban, Firenze környékén. Nem feltétlenül úgy gondolom hogy egy kempingben szállnék meg (de ez is egy opció), mert a vidék több városát látogatnám meg, ezért a kempingek közötti váltás is szóbajöhet.
Egy sátorral mennék, autóval.
Én mint laikus úgy képzelem el, hogy egy kis sátorhely mindenhol akad. Ez mennyire igaz? Csak mert szívem szerint úgy csinálnám a dolgot, hogy a kinézett kempinghez odamennék, és a szálláshely megvásárlása után leraknám a sátrat éjszakára, aztán akár tovább is állhatnék másnap. Arra volnék kíváncsi, hogy ez az általam elképzelt laza "jövök, sátrazok, megyek" módi mûködõképes-e? Vagy be kell jelentkezni mindenhova mint egy motelbe? Mennyire valószínû hogy nem lesz sátorhely?
Nagyon emgköszönöm ha valaki felvilágosítana ilyen téren, mert nagyon nem tudom hogy is megy ez. Aki szokott kempingezni Olaszországban, netán Firenze környékén, annak külön megköszönném a tapasztalatait.
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni, hogy tudna-e valaki ajánlani egy tûrhetõ minõségû 3 személyes sátortípust (ami két embernek kényelmes) és még nem horribilis az ára? Jó lenne ha lenne egy kis elõtere is, ami lezárható esõ elõl.
Én decathlon-ban láttam QUECHUA 2 SECONDS + III és QUECHUA T3 +
Egyenlõre csak a weboldalon találkoztam velük, akinek van tapasztalata annak megköszönném ha megosztaná velem.
Ezen kívül milyen más gyártók termékei érhetõek el még hasonló felszereltséggel és árkategóriában?
Köszi a válaszokat
Sziasztok!
Ismét lassan nyár lesz, mi már tervezgetjük a nyaralást. Pár éve már a kempingezést választjuk, eddig minden évben Alsóörsön az Európa kempingben voltunk. Nagyon tuti hely, gyerekekkel elsõ osztályú. Nagy, gondozott, tiszta, saját medencékkel, gyerekprogramokkal, igazán jó választás. Most az ország más tájaira szeretnénk menni, mondjuk a Tisza vidékére. Ha valakinek van tapasztalata a belföldi kempingekkel kapcsolatban, kérlek írjátok meg. Köszi
Ez így van, persze ismerni kell a lehetõségeket h mit lehet csinálni, elkészíteni. babgulyás és társai :)
Én egyáltalán nem támogatom a konzerv kajákat és a zacskós leveseket, ha már tényleg sátrazni megy az ember, akkor vigyen magával egy kisbográcsot is meg egy állványt... Nem is nehezek, tehát nem fog hátráltatni minket, és olykor nagyon jól jön. Bármelyik unalmasabb estét fel lehet vele dobni, és nagyon jó társaság alakul ki a tûz körül...
Szerintem is a legjobb a konzerv és vagy a zacskós leves, ha van arra lehetõség, hogy vizet melegítsetek magatoknak. De azért vigyázzatok mert nem mindegy, hogy milyen levest visztek magatokkal. Mert a minap olvastam egyösszehasonlítás és megdöbbentõ dolgokat véltem benne felfedezni. Szóval ha mentek akkor figyeljetek arra is ha konzerv vagy valami instant akkor is figyeljétek a minõségre, mert szerintem ezeknél az a veszély is fent áll, hogy esetleg elromlik pedig nem kéne neki illetve, hogy már romlott volt a cucc amikor megvette az ember. Kellemes kis túrát kívánok nektek egyébként.
Csoki hazsnos ejtõernyõsök is azt visznek magukkal a pici zsebekikben a szõlõcukor mellett. Persze oké konzerv az teljesen jó, fõleg ha lehet melegíteni, forróvízben stb..
elõször is lesz-e nálatok bármi amivel tudtok melegíteni valamit? egy pici gázos rezsó vagy tábortûz vagy valami ilyesmi? Mert ha igen akkor zacskós leves, készételkonzerv is simán belefér.
Igen ilyesmiken mi is gondolkodtunk, csak a csoki ugye nem teljes értékû táplálék :) a zsíroskenyér hagymával több napon kereszütl meg nem kicsit unalmas. Szóval alapvetõen nagyon a konzervek, és egyéb instant kaják felé tendálunk, csak annyi rosszat olvasni róluk mostanság, hogy egészségtelen, vagy ha épp nem akkor nem is az van benne amit ráírnak, meg amúgy se olyan jó
Kenyér, zsír, hagyma, konzerv, csokoládé, ivóvíz, Ezek viszonylag tartósak nem romlandóak, és némi energiát is lehet belõlük nyerni. Ami romlandó ne vigyeteke, mert bebüdösödik ételmérgezést is lehet kapni.
Kicsit régen volt az utolsó hozzászólás itt de azért megpróbálom hátha valaki válaszol: Szóval egy sátorozós táborozáshoz ami 5 napos lenne arra tud valaki ötletet arra, hogy milyen kaját lehetne vinni? Úgy hogy nem igazán lenne a közelben bolt, szóval amit viszünk azt esszük. Az a baj, hogy a legtöbb dolog romlandó, szóval egyelõre az egyetlen alternatívát a konzervekben és egyéb instant kajákban látom. Van valami más vagy esetleg tudtok ebbõl valami jobb fajtát?
Ennyi cuccra tuti külön fogtok fizetni, de ötletem sincs hogy számolják.
Vajon Horvátországban is ezt jelenti a parcella, vasárnap indulnánk és nem tudjuk hogy sátor(3), autó (2), ember (7), vagy parcella + ember (7) számoljunk.
A felsõ sor a sátor+autó, lerakva a sátras területre, ahol találsz helyet.
Alatta ugyanez, csak használhatsz áramot.
A parcella egy sövénnyel elkerített terület, ebben már benne van az áram és a sátor ára is, akármennyit le lehet rakni ami elfér, emberek után pluszt kell fizetni, azt látod a harmadik, negyedik sorban, de ezt ugyanúgy fizeted bármelyik opcióhoz.
Ezeket az árakat elmagyarázná vki pontosan? Mert le szeretnénk mi is menni sátorozni még most a nyár végére, csak nem vágom igazán az árakat. Ki kell venni egy parcellát, azon belül minden felállított sátorért kell még fizetni, és minden egyes személyért? Vagy a legfelsõ sor egy sátor felverésére jogosít fel valahol a kemping területén és nem kell mellé parcellát bérelni? Ha parcellát bérelünk, akkor meg van szabva, hogy a kibérelt területen mennyi sátrat verhetünk fel, és max hányan lehetünk? Nagyon hálás lennék, ha ezeket valaki letisztázná nekem, mert írtam már egy helyre ezzel kapcsolatban e-mailt, de nem kaptam választ.
Ma délután ismét irány a Zamárdi kemping :) Remélem ma este is brutális orkán teszi kellemesebbé az ott tartózkodást :D
Sziasztok! Még nem voltam külföldön sem sátorral, sem lakókocsival. Az az igazság, hogy nagyon rosszul beszélem az angolt, és ez korlátokat szab abban, hogy merjek csavarogni minden felé.Itthon viszont én is szeretem a természetesebb módját a vakációzásnak, kempingben sokszor voltam már lakókocsival.Szeretem például Alsóörs kempingjét, mert a vízparton van, mellette meglepõen sokszínû programkínálattal a strand.
lakóautó?..hát nem tudom, nekünk olyan nincs és ha már olyat szeretnék akkor meg inkább egy apartman szoba.
Bár én nem sátrazni v campinegzni megyek, de eszem ágában nem lenne laptop-ot vinni.
Én pár éve Milánóban voltam kempingben, a sátrazás arra a pár napra elviselhetõ volt. Mondjuk ami nekem szembetûnõ volt,hogy Nagyon sokan voltak lakóautóval. Szerintem ez megoldás lenne, a táborozás megkönnyítésére.
Notebook én sem értem miért kell nyaralásra :D Bár én is viszek majd balatonra, de csak akkor fogjuk bekapcsolni, ha már nagyon unjuk magunkat, vagy esik az esõ (vagy zenére). Net nincs, és nem is kell, nekem a nyaralás nem arról szól. Mondjuk mi házba megyünk :D
Nos nem is magamból indultam ki, mert én konzervkajázok és a csónak mögé kötöm a sört :D Ehhez csak kemping-gázpalack kell. A noti helyett meg nekem elég a telefon. Élménybeszámolót majd úgyis a végén tartok. Én akkor mentem minden nap étterembe amikor Várnába mentünk apartmanba. Minden nap ott kajáltam és álló nap a söntést támasztottam amikor nem a vízben voltam. De eszembe nem jutott volna ugyan ott kempingezni. Tengerpartra, Balcsira apartmanba érdemes. Túrázni, evezni meg sátorba. Ott úgysem mész sátorból flancba vágva mulatni.
1.Kaja az étteremben, sör a bárpultnál. 2.Az autódon a kerekek is és a kormánykerék is kocka? Nyaralni mész vagy dolgozni? Ha meg csak hobby, akkor 2 hétre nem nehéz kikapcsolni a gépet, próbáld ki :)
Én anno a katonáéknál próbáltam ki. Teljesen higgadt, nyugodt emberként tértem vissza a szolgálati idõ elteltével. Nem érdekeltek az e-mail-ek, fórumok és semmi más sem. A "Humoros és aranyos képek, videók" topicba azóta nem néztem be. Már majdnem 85.000 el nem olvasott hsz van azóta bent :D
Ki-ki másként éli meg a természetet. Aki lépett már le az aszfaltról az tudja, hogy mirõl beszélek. Egész évben betondzsungelben, panelban élni tudom, hogy nem jó. Ezért költöztem kertesházba. Amilyen körülmények közé nyaralni mész, én olyan körülmények közt töltöm el az életemet. Nyáron ha tehetem inkább a kertben bográcsolok, minthogy mikróban melegített rendeltkaját egyek. Ehhez meg nem kell áram. Ha rangsorolni kellene milyen fontossági sorrended lenne elektromos eszközökben egy nyaralás alatt?
2 hét evezõs túra, kikapcsolom a telefont és csak esténként ha fel akarok hívni valakit, aztán kikapcs. Ne keressenek, se cégtõl se senki. NYARALOK! Laptop? Hülyítessz? Most akkor kemping vagy nem? Más idegesíti ha otthon hagyja a telefonját, engem nem. Idén is legszivesebben Balcsi körüli bicajozást csinálnék, de most apartman lesz. A Zasszony nem tud élni hajszárító és angol wc nélkül. 2500-ért sátorozzak, amikor 3.500-ért apartman van? De ha már apartman mi is viszünk laptopot. Fáj a szívem, hogy egyre kevesebbet VALÓDI kempingezek.
Hmm... ha nekem az kellene, hogy ne legyen áram, áramtalanítom a lakást.
Mégis mi kivetendõ van abban, hogy:
-Fel akarom tölteni a mobilomat. -El akarom olvasni a híreket és ezt nem a Blikkbõl akarom megtenni, hanem a netrõl, tehát notitöltés is kell. -Ételt, italt akarok fogyasztható hõmérsékleten tárolni, nem mindent ott venni 4x áron. -Rezsó, fõzni akarok, mert enni akarok.
A szívás lenne a lényege a sátrazásnak? Nem hiszem. A parton, a jó idõben alszom, a vízhez közel. Ez nekem a lényege.
Szoktak lenni ilyen kis polcok netán széfek vagy dobozok lenni a portán. Ilyen értékmegõrzõ kimenetel idejére. :) Amúgy meg 1 üveg sör és vigyáznak a cuccokra. ;)
Én parcellát vettem ki, a parttól 3-4 méterre volt a külsõ oldala, tehát szinte a vízre vertem sátrat :) A csak sátorhelyek olcsóbbak, de azok nem egyértelmûen elosztottak, hanem van egy "mezõ" és oda rakd ahova gondolod. Ez nem a vízparton, hanem beljebb van.
Életem elsõ sátrazását múlt hét végén ejtettem meg, PONT a Zamárdi kempingben. Elsõ éjszaka volt az a brutál 120km/h órás tornádó szintû vihar, szóval emlékezetes maradt, de túléltem. Nagyon bejött a dolog egyébként, most is ott lennék, ha ne lenne ilyen hûvös, mert lefoglaltam ezt a hétvégét is.
Megnéztem elõtte a Siófoki kempingeket is, de ehhez képes mind egy rakás szar. Itt szuper a partszakasz, nagy tisztaság, nagyon jó fürdõ/wc egyebek. Több mint 20 napra lefoglaltam már a nyáron a helyemet.
Vigyél:
-Legalább 20 méteres hosszabbítót -Sátorba lámpa -Sátor elé teríthetõ elõtétet (így nem hordod be a koszt) -Összecsukható széket -Felfújható matrac nagyon ajánlott -Hûtõtáska
Szerintem ha belefér Füredet válasszátok! Ha nem is sátorozás, akkor házbérlés. Siófokra át lehet ruccanni 1 napra hajóval. Tihany elérhetõ közelségben van. Füred meg maga Balatonfüred k.rva szép!!
Mûanyag pohááár esetleg vagy hasonló cuccok. Én pl. Mozis poharat vinnék. (Amit CinemaCity néha menüben ad, tartós adott filmhez kapcsolódó matricával mûanyag pohár.) ;)
hihetetlen..nekem a hûtõtáska eddig eszembe sem jutott..ezzel sokat segítettetek köszi. Remélem azért több alapvetõ dolog nem kerülte el a figyelmünket.
hát,valami matracszerûséget vigyél :D a polifoam semmit nem ér sztem :D vagy az is jó,ha van ilyen úszómatracod (ha nincs,veszel ott a balcsin,900 ft kb),na azon is jobb aludni mint a polifoamon :D nagy sátrat vigyetek! ez fontos. meg mon Milan bhv,hogy hûtõtáska,na igen :) jégakkukat meg be lehet tenni a mélyhûtõbe a kemping tulajánál,szóval kétszerannyi jégakkut vigyetek,mint amennyi kéne,hogy mindig tudjátok cserélgetni. pia,zene,kártya alapdolog :D
ja és csak megjegyzés: balcsin drágább a kemping mint kibérelni egy vityillót. megyünk füredre bikefestre. kemping - 2500 / fõ / éj házikó - 1800/ fõ / éj ... ennyit az egészrõl.
Ami fontos... Nemrég sátoroztam és tapasztalat alapján: Érdemes olyan sátrat vinni aminek van frankó kis vízlepergetõ tartozéka amit az alap sátor fölé tudsz húzni. :) (Ha ne adj isten elkap titeket valami vihar ott akkor ott olyan vihar lesz, hogy örülsz, hogyha megmarad a sátor.) Polifoam kötelezõ de én mondjuk 1 éjszaka után olyan hátfájásra ébredtem, hogy ordítani tudtam volna. :) Ami nagy kincs ilyen dög melegben a hûtõtáska. :) Most hirtelen más nem nagyon jut az eszembe.
Nekem az volt a szerencsém a csapattal, hogy az egyik leányzó egyedül megszervezett szinte mindent már a költségvetést is leírta majdnem mindenre és így minden résztvevõnek csak annyi a dolga, hogy perkálja a pénzt és élvezi a nyarat.
Zamárdiban lesz Júli 9-tõl a BS ezt ne feledd!! :) Zamárdi elég jó hely csodás panorámával Tihanyra és sokáig elég alacsony a víz ami arra jó, hogy lehet labdázni meg stb... :) Vonattal és autóval is igen jól megközelíthetõ Zamárdi. Azért én irigyellek, hogy összejött neked a csapat aki megy veled. Én már tavaly is próbáltam csinálni ilyet, de mindenki fél a sátorozástól... :(
zamárdi jóó hely :) és az idõpont is, jó akkor már szezon van. Na meg ott van a közelben siófok ahol mindig nagyon jó bulik vannak :) kellékeket nem tom. még sose voltam sátrazni, de biztos buli :)
Hali!
Azért nyitottam ezt a topicot mert nyárra tervezek egy Balatoni sátorozást. Már a hely is kivan választva meg az idõpont is.(hely: Balaton Zamárdi(camping), idõ: július 6.-tól) Valaki esetleg konkrétan errõl a helyrõl tud valamit meg, hogy érdemes-e ebben az idõpontban menni? Még arra is kíváncsi lennék, hogy mik azok a kellékek amire nem is gondolna az ember, de egy ilyen nyaraláshoz elmaradhatatlan. Elõre is köszönöm a segítségeteket.