Köszönöm a biztatást. Meg köszönöm a lehetõséget is, hogy adódott a téma. Nem volt külön fáradság, mert amúgy is, korábbi más okból is össze kellett volna gyûjtenem a szempontokat magam számára.
Remélem, megoldódik maga az az alaphelyzet, amit említettél (civil törvények nélküli állapot a környezetben).
Ezzel az érveléssel és összeszedettséggel szemben nem tudok semmi használhatót felmutatni, maximum az én saját érzéseimet, amit már kifejtettem. Jó néha ilyen hsz-eket is olvasni, és köszönöm, hogy rászántad az idõt.
Habár ez sem általánosítható mindenkire, sajnos saját környezetemben egyre inkább azt veszem észre, hogy nincsenek meg azok a gátak, szabályozások, nincsenek betartatva, amik kellenek egy normálisan mûködõ rendszerhez, és ha magadnak nem oldod meg a problémáidat, akkor senki sem fogja neked, és ilyenkor nem árt, ha megtanultál kiállni magadért és nem hagyod annyiban.
Úgy tudom, a gyerekek kirúghatósága kényes kérdés. Én eddig arra gondoltam, hogy ott lehetne meghúzni meg a határt, hogy:
* ha az áldozat súlyos neurotikus tüneteket mutat, és nagy az esélye annak, hogy poszttraumás stressz alakul ki benne hosszabb távon
V A G Y
* az elkövetõ pszichopata vonásokkal rendelkezik, vagy más okból, de dominál az ügyben a kegyetlenség mint motiváció
akkor azonnal szeparálnám az elkövetõt az áldozattól. Egyébként, ettõl függetlenül pedig próbálnám átültetni a gyakorlatba Vekerdy alább idézett javaslatait.
Tömören összefogaltad az, amit én is elkezdtem összeszedni. Azért mégis elküldöm:
_______________________
Sajnos nem ismerem a ,,gyerek világának'' természettörvényeit, de egyelõre, amíg nem tudok a témáról többet, nagyon is elképzelhetõnek tartom, hogy éppen egy fordított törvény érvényesül:
Vagyis: az a gyerek, aki már kiskorában megszokja, hogy a világot személytelen és mechanikus törvények kormányozzák, amelynek célja egy általános egyensúly, és amely személytelenül és mechanikusan lenyiszálja, esetleg megbünteti a kegyetlenségeket, szóval az a gyerek felnõttkorában esetleg éppen hogy lojálisabb, alkalmazkodóbb lesz. Kb. ilyen alapon:
,,engem megvédtek gyerekkoromban, éppen ezért most felnõttként hajlandó vagyok elviselni ezt a kis kellemetlenséget, és nem teszek feljelentést, van elég lelki tartalékom, hogy elviseljem. Most én engedek más javára, hiszen az én gyerekkoromban meg mások engedtek az én javamra.''
,,Nekem is megadták gyerekként az a alapvetõ civil együttélési szabályokat és védelmet, én is megadom felnõttként azt másoknak''
Az a gyerek pedig, akinek a gondjai elõl a felnõttek azzal a jellegzetes szemérmetességgel félrefordították a fejüket, szóval az a gyerek pedig olyan kevés lelki tartalékkal fog rendelkezni, hogy felnõttként elviselhetetlenül neurotikus lesz (és ez még a jobbik eset, ha ugyan nem lesz egyenesen pszichopata). Aztán felnõttként fogja kisajtolni az élettõl azt, amit gyerekként nem kapott meg: akkor tényleg minden apróságba bele fog kötni, feljelentést tenni, kompromisszumot elutasítani, másik nézõpontjába nem belelátni.
Vekerdy véleményét nem ismerem közvetlen errõl a témáról. De más témában azt a hasonlatot mondta, hogy nem az az ember lesz erõs, akit gyerekkorában ,,gyakorlásként'' éheztettek, hanem az, akit jól tápláltak. Ha tudná, hogy a gyerek koncentrációs táborba kerül, akkor nem ,,gyakoroltatná'', hanem inkább nagyon is etetné mindenféle jó táplálékkal meg gyümölccsel, hogy ellenálló legyen meg legyen ereje.
Az, hogy ,,a gyerek igenis álljon ki a jogaiért'', talán tényleg jó ötlet, de szerintem csak nagyon különleges feltételek között mûködik. Vagyis csak akkor, ha eszközei is vannak hozzá. Természetesen arányosabb bekalibrált, jó egyensúllyal kimódolt eszközrendszerre, infrastruktúrára gondolok. Ilyen nagyon ritkán áll elõ spontán módon. Általában éppen a felnõttek dolga, hogy ezt az infrastruktúrát a gyerekközöség kezébe adják. Nem az amerikai déli államok iskolai pálcázására gondolok, hanem jól kialakított, bekalibrált, ,,civil'' ízû fékek és ellensúlyok rendszerére. Persze ez szépen hangzik, kérdés, hogyan lehet átültetni a gyerekek világának mindennapi gyakorlatába. Ezért is érdekel, amirõl Vekerdy beszél (1, 2), bár egyelõre nem tudok rálátni.
Szóval én nem hiszem, hogy a ,,gyerekek védjék meg magukat''. A felnõtteknek nem szabad szemérmetesen félrefordítaniuk a fejüket, lerázni a felelõsséget. A gyakorlat inkább az, hogy a gyerekek kevésé gondolkoznak absztrakt módon, ezért eszközkészletük behatárolt. Ez még önmagában véve nem lenne baj, de a zaklatás áldozatai többnyire erõsen neurotikusak is (vagy eleve azok, vagy pedig a korábbi zaklatások miatt, másodlagosan válnak azzá). A neurotikus ember pedig még azokat az eszközöket sem tudja jól elhasználni, amelyek egyébként rendelkezésére állnának.
Ezen kívül, még stabil lelkialkatú gyereknek sincsen meg feltétlenül az esélye arra. hogy megvédje magát. A napiszaron zajló cyberbullying-ot tanulmnyozva, arra jutottam, hogy a támadások jó része ellen nem is lehet védekezni, mert alapból hülyeség. Csokor a napiszaron elhangozott ordas hülyeségekbõl:
* ,,Amit a netre felteszel, azzal szabadon felhasználható'', * ,,Ha nem írod a képed alá, hogy jogvédett, akkor az szabad felhasználású lesz'', * ,,A napiszar jogtiszta''
ez valószínûleg általában is személteti a cyberbullying ,,színvonalát'': mindezek ordas hazugságok jogi értelemben, az állítások igazságértéke egyszerûen nem is számít. A tartalmatlan moralizálást nem is említem. A napiszar egyszerûen túl masszív ahhoz, hogy egy gyerek ,,megvédje magát'' ott. Ott állati primitívségû szociálpszichológiai törvények mûködnek (projekció, csoportkövetés, azonosulás). Itt még a jog legtudósabb professzora sem tudná megvédeni magát, nemhogy egy gyerek. A napiszar pedig csak egy kiragadott példa a cyberbullying lehetséges alakzatai közül. A cyberbullying egyes más alakzatait még csak megelõzni sem lehet, még a legnagyobb gondossággal sem.
Egyébként sajnos a cyberzaklatás (cyberbullying) témájában nincs szakértelmem. Megpróbálok esettanulmányokat levonni a youtube-on és a napiszaron elérhetõ anyagból. Beleképzelem magam az áldozatok és a támadók helyébe. A tapasztalatom az, hogy az áldozatok nem képesek -- gyerekként -- kiemelni az eset lényegét, mindenképp felnõtt segítségére van szükségük.
Pl. a youtube lehetõséget teremt arra, hogy kétféle módon is töröltetni lehessen sértõ, zaklató videókat. Az egyik a privacy complaint, a másik a copyright infringement. Éppen az a tapasztalatom, hogy erre a gyerekek maguktól nem jönnek rá. Igenis kell a felnõtt segítség. Én már segítettem gyerekeknek töröltetni videót Youtube-ról.
Ami a napiszart illeti, feltehetõleg az újdonság ereje miatt képes még egyáltalán létezni. Nem találtak még fogást rajta, mert nehéz kategorizálni ezt a furcsa tevékenységet. Valószínûleg az alábbi témakörök fedik le jól mûködése lényegét:
Cyberbullying
Ipari méretekben, haszonszerzés végett, kizárólagos tevékenységként (fõprofilként) folytatott cyberbullying.
Sajnos a cyberbullying túlságosan új jelenség ahhoz, hogy önálló jogi kategória legyen. Egyelõre szakemberek vizsgálják a hatásait. Úgy tûnik, veszélyes: nevelõ értéke nincsen, egyes esetekben pedig tragédiába fordulhat (labilis alkatú, mondjuk neurotikus vagy poszttraumás stresszben szenvedõ érintett esetén).
Szerzõi jog
Egy ,,hézagot'' kihasználva, a napiszar-jellegû masszív cyberbullying esetekre valószínûleg rá lehet húzni a szerzõi jog megsértését. Ez az érvelés nem egészen nyilvánvaló, megpróbálom a lényegét itt meg itt összegezni.
A közösségi oldalak szabályzata általában elõírja, hogy a felhasználók mentesítsék az iwiw-et, myvip-et egy esetleges kár következményeitõl (tehát pl. nem perelhetõ a myvip és az iwiw). Azonban -- a közhiedelemmel ellentétben -- sem az iwiw, sem a myvip nem köti meg a felhasználók kezét abban, hogy a képeikkel visszaélõ harmadik személy ellen mit tehetnek (napiszar, csibefasz).
A közösségi portálok szabályzata nem köti meg a felhsználók kezét abban sem, hogy szerzõi jogaikat megtartsák, érvényesítsék, akár bíróság elõtt is. A mûvek szerzõi jogi védelme Magyaroszágon automatikusan áll elõ puszta megalkotásuknál fogva (nem kell ehhez õket külön ,,levédetni'', ,,bejegyeztetni''), az Egyesült Államok szerzõi jogi türvényei pedg nagyjából ugyanolyanok, mint a mieink (Berni Konvenció). A közösségi portálok pedig -- a Wikipédiával ellentétben -- nem várják el, hogy a felhasználó automatikusan lemondjon szerzõi jogairól.
Ez egy k*rva nagy f@szság. Nem megy a gyerek senkihez panaszkodni, mert mindenki magasról leszarja. Nem a kiállás a lényeg, hanem a kiszolgáltatottság, 1 vs 10-ben nem fogsz senkinek bepofázni, és persze megúszni sem lehet, mert több évet kell mellettük ellened (kivéve persze, ha mondjuk évente iskolát váltasz). Általánosban, középben engem is gyakran csesztettek (bár én még egésszen jól jártam, voltak akikre sokkal jobban rászálltak), ahhoz a korszakomhoz képest a felnõttkor Kánaán, azt csinálok amit akarok, akkor amikor akarom. Ha esetleg "falakba ütközöm", akkor tudok lépéseket tenni azért, hogy áttörjem (ott erre esélyem sem volt). Simán kimaradhatott volna az életembõl az a több évnyi szenvedés, nekem nem hiányzik.
Ez érdekes, mert messze nem ösztönös szerintem a csordaszellem, azt csak a kisiskolás kortól lehet megfigyelni, egy óvodában, vagy egy bölcsiben sokkal individualistábbak a gyerekek.
- Minden ötödik brit diák kiberzaklatás áldozata - A jelenlegi 4,4 millió ... tanulóból már 340 000 volt ...zaklatás áldozata.
most csak én számolom úgy, hogy ez azt jelenti, hogy minden tizenkettedik?:)
hogy? szalad a rendõrért, meg minden apró-cseprõ dologért feljelent másokat
Hehh, a magusozás nekem is megvolt, csak én közben adtam is magamnak az anyagot rendesen, de valahogy engem senki nem cinkelt. Meg én se nagyon másokat, szóval ez nálunk nem volt meg, gimiben legalábbis már nem. Mindenesetre, baromság az egész, egy gyerek igenis tanulja meg elviselni mások szemétségeit, felnõttkorában úgyis kapni fog az arcába rendesen, csak akkor már teljesen legitim keretek között, és ha gyerekkorában azt tanulja meg, hogy van kihez futni, és majd jól elfenekelik azt, aki sértette a lelkivilágát/érdekeit, akkor hogyan fog kiállni késõbb a saját dolgaiért?
#7: Naja, idejönnének, egybõl mennénk a fele banda trollelvonó-kurára :D
Sokszor voltam én is csúfolódás áldozata, egyszer szakközépben, mert az akkor még igen népszerû MAGUS könyveket olvastam, igazából a többieknek az volt a bajuk, hogy a szünetben olvasok...meg is jegyezte az egyik "te folyton csak olvasol!" el is durrant az agyam, és visszavágtam "hogy én legalább tudok olvasni!"... Onnantól kezdve nem volt téma a következõ 2 évben ez...de teljesen egyetértek veled a csordaszellem nagyon erõs még a tinik körében is... Teszem hozzá azóta ezek az osztálytársaim mind megjárták a drog elvonót, és nem egy rendõrségi ügyük is volt ebbõl kifolyólag. :)
jaja, lásd pl. csúfolódás szemüvegért, akármiért max a felnõttek eddig leszarták, mit monda gyerek a másiknak, nem az orra elõtt csinálta régen is fikáztuk, piszkáltuk egymást, néha verekedtünk is, volt olyan is aki ált suliban permanensen zaklatott másokat, érdekes, legtöbb felnõtt leszarta, nem elõttem történt, nem is tudok róla, most meg álszenteskednek
gondolom ha meglátnák a gumiszobánkat, mindjárt itt lenne a világvége
most jön majd, hogy jól meg kell rednszabályozni meg ellenõrzés alá vonni a netet
arról miért nincs statisztika, hogy a való világban kit hányszor zaklattak? (leginkább a kölkök egymást)
Nem volt ebbõl már valami jó kis SzószPark epizód?
A világot soha nem az átlagos emberek vitték elõre...
Ha kicsit is toleránsabbak lennének az emberek, minden egyszerübb lenne. Sajnos ez valamiért az emberek nagy részének nehezére esik :(
Szerintem itt egyszerûen annyi történik, hogy a gyerekcsoportok között évtizedek vagy évszázadok óta meglévõ csúfolódások, heccelések és kiközösítés a technika fejlõdésével (internet, mobiltelefon, youtube, stb.) nyilvánossá, és ezzel a felnõttek számára is láthatóvá válik. Sajnos ez mindig is így volt, a gyerekek a legintoleránsabb szerzetek, ha valaki kicsit is eltér az átlagtól (kövérebb, magasabb, ferdeszemû, nem azon a lakótelepen lakik ahol a többiek, stb.) máris kipécézik, és a csordaszellem érvényesül, "szabad préda" lesz mindenki számára.
Probléma igazán viszont akkor van, ha ezt nem tudja feldolgozni, csak gyûlik-gyûlik a benne lévõ harag, és lehetõsége van ezt erõszakos módon kiélni. Na ilyenek után jönnek a szomorú cikkek az iskolai vérengzésrõl, meg a vélemények, hogy "olyan békés gyerek volt", "nem mutatta semmi jelét", "soha nem ütött meg senkit".
"Christopher Cloke, az Anti-Bullying Alliance (ABA) nevû szervezet elnöke." Egyesek mit ki nem találnak az ingyenélés reményében.
Informatika és tudomány
